Te hiszel a lélekkufárokban?

Forrás: Thinkstock -
hipnózis lélekgyógyászat mentális betegség pszichológia mentális egészség pszichiátria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétszer próbálkozott már öngyilkossággal az a fiatal magyar lány, aki önmagukat gurunak nevezők karmába került, és akik mentális betegségét alternatív módon kezelték – sikertelenül. Az édesanya úgy véli, hogy a kóklerek, sarlatánok csak a lánya pénzére hajtanak, és attól fél, hogy egy szem gyermeke előbb-utóbb menthetetlenül tönkreteszi magát, vagy a halálba menekül.

A huszonéves fiatal már több millió forintot költött olyanokra, akik magukat hatalmas tudás birtokosainak tartották, ám nemhogy segítettek volna rajta, egyre rosszabb és rosszabb állapotba került.
"Egy évvel ezelőtt öngyilkossági kísérletet hajtott végre a lányom, hasba szúrta magát, előtte pedig az ereit próbálta felvágni. A nagyon szakszerű, gyors orvosi és mentős segítségnek köszönhetően megmentették az életét. Azóta ilyen öngyilkossági késztetések már többször előfordultak" – mesélte el történetét az édesanya, aki nem szeretné, ha a körülötte élők megtudnák a tragédiájukat, ezért névtelenül beszélt a történtekről.

Forrás: Thinkstock

A guru szava szent

"Nem fogad el semmiféle segítséget sem a családtól, sem szakemberektől, nem bízik meg sem bennük, sem bennünk. Kizárólag egy magát készségébresztő, fémdarabbal energiákat terelő és bemérő gurunak hisz, ő irányítja minden lépését, az ő 'bemérése' nélkül még egy pohár vizet sem iszik meg, mert nem biztos annak pozitív összetételű és hatású rezgéseiben. Arról, ami történik vele, tud a rendőrség, a kórházak – ahová már bevitték párszor –, tud róla a családorvos, tudnak róla azok a szakemberek is, akikhez mint szülő próbáltam segítségért folyamodni, de nem történik semmi, az ő akarata ellenére nem kezelhetik."

Az édesanya természetesen továbbra is küzd gyermekéért, és az elmúlt évek tapasztalatait könyvben is megírja – ez szinte terápia is számára, hiszen elképzelhetetlen lelki gyötrelmeken megy keresztül ő maga is, miközben a lánya a szeme előtt sorvad el testileg és lelkileg.

"A mentális betegségek oka idegrendszeri anyagcserezavar is lehet, nem véletlen az a szigorú előírás, hogy beteget orvos gyógyítson, lélektani zavarban szenvedőt pedig pszichológus, pszichiáter kezeljen" – ezt már Császár-Nagy Noémi, a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke mondta a Life.hu-nak és indokul felhozta, hogy a lelki betegségek kóroktanát, kialakulását – de még az egészséges személyiségfejlődést is, melynek ismerete elengedhetetlen – egyetemen oktatják, nem sajátítható el a kezelés autodidakta módon.

Sarlatánfigyelők

Pár hónapja önkéntes pszichológusokból álló internetes monitorszolgálat figyeli az álpszichológusokat, olyan, magukat "szakembernek" hirdetőket keresnek, akik lélektani tevékenységet végeznek jogtalanul, végzettség nélkül, tehát például szexuálterápiát vegyészként vagy asztalosként. És találnak is ilyet. Előbb felszólítják az illetőt a tevékenység abbahagyására, majd ha ez nem történik meg, akkor feljelentést tesznek ellene. Körülbelül havi 40 esetben próbálnak fellépni a kóklerek ellen.
"Amit a képzettség nélkül kezelő, önmagukat szakembernek tartók csinálnak, az a pszichológiának olyan mélységes lenézése, amelyre nincsenek szavak" – tette hozzá Császár-Nagy Noémi, klinikai szakpszichológus.

Forrás: Thinkstock

Magyarországon csaknem 10 ezer képzett pszichológus dolgozik, miközben becslések szerint legalább ugyanennyien lehetnek az álpszichológusok is. A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete szerint az álpszichológusok összbevétele éves szinten akár 2 milliárd forint is lehet, az általuk okozott felesleges egészségügyi többletkiadás pedig ennek a sokszorosa. A szakszerűtlen „ellátás" után ugyanis rendszerint szakképzett pszichológusnak kell közbelépnie, a sorozatos kezelések pedig növelik az állam egészségügyi kiadásait. A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületéhez eddig már több mint 4000 bejelentés érkezett olyan esetekről, amikor valaki valamilyen pszichológiai kezelést végzett és az eset rosszul sült el.

A hiszékenység haszonlesői

Jelenleg még bárki kreálhat magának valami hangzatos titulust, lehet aurahegesztő, mentális boncmester, pszi-neurológus, lélekcsákányozó, mester-szintfeltöltő. Elég megalkotni egy honlapot, beírni néhány hangzatos mondatot, és várni a pácienst. Senki nem kéri számon az illetőtől, hogy mit csinál és hogyan.

Talán ugyanennyire, vagy esetenként ennél is károsabb, ha – az egyébként a gyógyításba jogosan egyre inkább terjedő – hipnózist végzi valaki úgy, hogy nem végzett ehhez sem felsőfokú pszichológiai tanulmányokat, sem orvosi egyetemet. Sajnos az egészségügyről szóló törvény 103-as paragrafusát másként értelmezi a pszichológus/pszichiáter, illetve másként az ilyen képzettséggel nem rendelkező, valamilyen tanfolyamon hipnózist tanuló "szolgáltató".

"Az egészségügyi törvény 103-as paragrafusa szerint pszichoterápiát a pszichoterápiás eljárások végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezhet önállóan. De még ezt is ki lehet játszani azzal, ha az illető azt mondja magáról, hogy csak egészséges emberekkel foglalkozik, nem gyógyító tevékenységet végez, vagy hogy nem haszonszerzésből csinálja, nem is számláz, vagy amit csinál, az nem terápia, hanem csak tanácsadás" – mondta a klinikai szakpszichológus.

Forrás: Thinkstock

Számla és tudás nélkül

Nem az a baj, hogy nincs papírjuk a végzettségről, hanem az, hogy nem rendelkeznek szaktudományos és módszertani ismeretekkel, ezért – ahogy a szakember fogalmaz – véletlenül is beletenyerelhetnek olyan dolgokba, melyekkel aztán nagyobb kárt okoznak, mint amekkora segítséget nyújtottak vagy nyújtani akartak. Ezek az emberek óránként 5-15 ezer forintot kérnek el a kezelésért – általában számla nélkül.

A pszichológusi egyesület szerint pedig akkor oldódik meg ez a helyzet, ha megalakul a Magyar Pszichológus Kamara, és nyilvános adatbázist készít a szakképzett mentális segítőkről, így a páciensek ellenőrizni tudják, hogy az általuk választott szakember rendelkezik-e a gyógyításhoz nélkülözhetetlen képzettséggel.

Az elkeseredett, de lányáért tovább küzdő édesanya arról számolt be a Life.hu-nak, hogy az utóbbi hetekben egy halvány reményt lát felcsillanni: azt tapasztalja, hogy a lánya újra közeledik a családjához, de azért továbbra is fél attól, hogy bármikor elveszítheti.
"A világ legfélelmetesebb fegyvere a pszichológia, de ha avatatlanok, csalók, kóklerek vagy szakmájukat nem a legmagasabb szinten űzők kezei közé kerülnek emberi lelkek 'boncolásra', nos, akkor a jóisten irgalmazzon azoknak a szegény pácienseknek, mert nemcsak egy csatát veszítenek el, hanem magát az egész háborút" – mondta az édesanya.

Bár a becslések szerint 10 ezer pszichológus van Magyarországon, de nincs se nyilvántartásuk, se kamarájuk – pedig ez utóbbit már 25 éve szeretnének, hiszen van kamarájuk például a magánnyomozóknak, vadászoknak, de még a növényorvosoknak is.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Hipnózis a gyönyörért (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130711-szex-szerelem-parkapcsolat-hipnozis-a-gyonyorert.htmlHipnózissal az édességek ellenhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130123-hipnozis-gyogyitotta-ki-tortafuggosegebol-a-ferfit.htmlUtazz velünk - hipnózissal a gyerekkorba!http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110928-utazz-velunk-hipnozissal-a-gyerekkorba.htmlPszichovírus - amikor a lélek betegít meghttp://www.life.hu/tested-lelked/20130414-igy-betegiti-meg-a-lelek-a-testet-depreszio-alamatlansag-pszichologia.htmlA lélek nyomai - miről vallanak a kezek?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110504-a-lelek-nyomai-mirol-vallanak-a-kezek.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.