betegség felnőtt Országos Epidemiológiai Központ háziorvos gyerek influenzajárvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, vagyis országos influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ.

Az orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint február 3. és 9. között országosan 17 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 20 százalékkal több az előző hét adatainál – írja az Origo.hu.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Az érintett időszakban a fővárosban és 14 megyében emelkedett, három megyében (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád) nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest. Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelten csökkent a betegek száma.

A százezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek aránya a fővárosban, Pest megyében és Győr-Moson-Sopron térségében volt a legmagasabb, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében pedig a legalacsonyabb. A betegek több mint egynegyede volt gyermek, 40 százalékuk pedig 15-34 éves fiatal felnőtt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a páciensek 25 százaléka, hét százalékuk pedig 60 év feletti volt. Veszprém megyében a betegek több mint 70 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.