fashion week bőr szőrtelenítés egészség szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A borotválástól megerősödnek a pihéink, vagy épp fordítva? Létezik valóban végleges megoldás? A Life.hu most összeszedte a leggyakoribb tévhiteket a szőrtelenítéssel kapcsolatban.

A borotválástól megerősödnek a szőrszálak

Máig eldöntetlen ez a kérdés, hiszen mind a két pártnak vannak tapasztalatai és elméletei arról, hogy a borotválástól valóban megerősödik-e a szőr. A bőrgyógyászok véleménye szerint egyébként nem, hiszen adott számú szőrtüszővel rendelkezünk, melyekből nem lesz több a borotva miatt. Az azonban biztos, hogy a látszat a borotva ellen szól, hiszen ellentétben a gyantázással vagy az epilálással, a borotválás után vastagabb, szúrósabb szőrszálak nőnek vissza – sokaknál meglepően hamar.

Forrás: Thinkstock

A borotválás higiénikus

Ez sem feltétlenül igaz, hiszen ha nem cseréled gyakran a borotvádat, vagy nem fertőtleníted időnként, akkor bizony fertőzések forrása lehet. A gyakori borotválás ugyanis megviseli a bőrt, apró sérülések keletkeznek rajta, még akkor is, ha nem vágod meg véletlenül magad. Ezeken a területeken pedig bejuthatnak a kórokozók – jobb az eldobható borotvát valóban eldobhatóként használni, vagy megfelelően fertőtleníteni.

A gyantázás kegyetlen fájdalommal jár

Az tény, hogy az első néhány alkalommal bizony nem túl kellemes élmény, ahogy tövestül tépik ki a szőrszálaidat – a hajlatokban kifejezetten fájdalmas élmény lehet akár évek után is. Ennek ellenére sokan választják a gyantázást, hiszen sokkal lassabban nő vissza a szőr, és puhább is, mint borotválás esetén. Nagy hátránya viszont az, hogy utána akár napokig piros és érzékeny lehet a bőr, és akadnak olyanok is, akik allergiásak bizonyos fajta gyantákra.

Forrás: Thinkstock

Egy lézeres kezelés, és viszlát, szőr!

A végleges szőrtelenítési eljárás sajnos túl szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Szőrünk biológiai szempontból – sem – véletlenül nőtt a testünkre, tehát makacsul ragaszkodik hozzánk. Még a lézeres szőrtelenítő eljárást is sokszor meg kell ismételni ahhoz, hogy egy szőrtüsző feladja a küzdelmet. Ráadásul hiába szabadultál meg pár évre a szőrtől, hiszen - bár nem az eredeti mennyiségben és minőségben – de mindig visszanő.

Szőrbenövés csak ritkán fordul elő

A lézeres kezelést kivéve sajnos mindegyik szőrtelenítő eljárásról elmondható, hogy az arra hajlamosaknál szőrbenövést okoz – azaz a szőrszál nem tud kijutni a bőr alól, hanem az alatt növekszik-tekereg tovább, és gyulladást okoz. Emiatt rengeteg nőnek alakul ki sok-sok piros pötty a simának látszó területeken, melyek egészen addig nem múlnak el, míg a szőrszálat valahogy ki nem operálják a bőr alól. Ez történhet csipesszel, bőrradírral, de speciális krémekkel is akadályozhatod a benövést – ám végleg megszabadulni tőle sajnos ritkán lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.