Celluxszal ragasztották le a baba száját

Forrás: Thinkstock, Facebook -
egészségügy csecsemőosztály kisbaba cellux kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túl hangosan sírt- ezért tapasszal hallgattatták el - írta a Daily Mail.

Még csak öt napos, de máris meg kellett ismerni az emberi közöny és kegyetlenség arcát annak a Fülöp-szigeteken született kisfiúnak, akiről a megdöbbentő fotókat édesapja posztolta a facebook oldalán. A kórház újszülöttosztályán úgy tűnik gyakorlat, hogy a renitens- hangoskodó kicsiket- ezzel a borzalmas módszerrel tanítják móresre.

Forrás: Thinkstock, Facebook

Az ügy csak azért pattanhatott ki, mert az édesanya meglátta, hogy mi történt a kicsijével, és ezt szóvá is tette- először annak az ügyeletes nővérnek, aki mindezt művelte a babával- később pedig az egészségügyi intézmény vezetőinél is. A szülők fotókat is készítettek az esetről, amelyek azóta bejárták a világsajtót.

A baba egyébként azért sírt annyira keservesen, mert a nővér nem cserélte ki a pelenkáját, a saját vizeletében úszott a kicsi, amikor édesanyja a kezébe vette.

Zokni nélkül cipőben? http://www.life.hu/drlife/20140521-a-zokni-nelkuli-zart-cipok-viselese-probara-teszi-az-egeszseget-szinte-egyenes-az-ut-a.htmlAz rendben van, hogy szandálhoz nem húzol zoknit. Vagy csak akkor, ha engedsz valami frissen felbukkant divathóbortnak. Ám mi a helyzet a zokni nélkül hordott sport- és vászoncipőkkel? Tényleg egyenes az út a gombás fertőzések felé? A Life.hu természetgyógyász szakértőjét, Benke Ritát kérdeztük. Dr. Life--Szomjas vagy, csak nem tudsz róla?http://www.life.hu/drlife/20140521-mennyi-a-szukseges-folyadak-mennyisege-egy-egeszseges-ember-szamara-naponta.htmlMég a csapból is ez folyik: igyál sokat! Rendben, tisztában vagyunk azzal, hogy inni kell, na de mennyit? Minimum két litert folyassunk le a torkunkon, vagy a duplája is jöhet? A Life.hu a "kötelező folyadékfogyasztás" mennyiségét derítette ki szakértője, Benke Rita természetgyógyász segítségével.Dr. Life--Szoptatási ABC - Így etesd a babádathttp://www.life.hu/drlife/20140508-az-anyatejes-taplalas-kiemelkedoen-fontos-a-gyerekek-kesobi-egeszsege-szempontjabl-is.htmlAz első hónapokban meghatározó belső folyamatok történnek az újszülöttek testében – ha ekkor odafigyelsz a megfelelő táplálásra, sokat tehetsz gyermeked egészsége érdekében. Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.