betegség agydaganat Bajor Imre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre jobb hírek érkeznek Bajor Imre színművészről. 

Bajor Imre nemrég lemondott egy kabaréelőadást, ahova telefonon jelentkezett volna be, ezért azonnal elindult a pletyka arról, miszerint egyre rosszabb a színész állapota. Ám szerencsére ennek éppen az ellenkezője igaz, ezt pedig az Imre felépülését segítő ovos is megerősítette. "Egy szó sem igaz mindebből. Nem értem, ki és miért terjeszti. Óvatosságból és elővigyázatosságból lett lefújva az előadás. Nem akartuk, hogy romoljon Bajor Imre állapota, ezért szerettük volna az izgalmaktól még távol tartani egy kicsit. Minden ilyen fellépés és munka megterhelő lenne még számára lelkileg. Csak idegeskedne, ami nem tenne jót" - mondta a Blikknek dr. Vargha Zoltán.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

A természetes gyógymódokat alkalmazó intézet névadója azt is elmondta, hogy a színész állapotának javulása ellenére folytatni kell a kezelést. Sőt, az is kiderült, Imre állapota most jutott el abba a stádiumba, ami már bizakodásra adhat okot. Az orvos elárulta azt is, hogy ha csak pár millimétert is nőne az Imre agyában lévő daganat, akkor az beláthatatlan következményekkel járhatna. De szerencsére szó sincs ilyesmiről.

Végre megszólalt állapotáról Bajor Imrehttp://www.life.hu/drlife/20140522-bajor-imre-szinmuvesz-hosszu-hallgatas-utan-megszolalt-betegsegerol.htmlA színművész hosszú hallgatás után arról beszélt, hogy még a meccs közepén tart. Elsősorban nyugalmat kért.Dr. LifeOrigoBajor Imrét megviselte a hidegfronthttp://www.life.hu/drlife/20140518-az-rtl-2-heti-hetesenek-szereploje-az-agydaganattal-kuzdo-bajor-imre-betegsege-ellenere-tovabb.htmlSúlyos betegsége ellenére sem mondott le teljesen a káros szenvedélyeiről Bajor Imre. Dr. Life--Félnek Bajor műtétjétől az orvosok?http://www.life.hu/drlife/20140505-bajor-imre-mutetje-nem-merik-megmuteni-a-szineszt.htmlBajor Imrét nemrég Kínában kezelték - erről korábban a Life.hu is írt. Most úgy tűnik, az operáció sokat segítene a színész súlyos betegségén, ám az orvosok nem merik bevállalni a műtétet.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.