Neked is erek „firkálják” a lábadat?

Forrás: Thinkstock -
betegség vénatágulat visszeresség erek érrendszer egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajlam, hormonok, helytelen életmód - a tripla „h” okozza a visszeres panaszokat, amely a nők közel 30%-át érinti. 

Bár a visszerek súlyos egészségügyi problémát jelentenek, a nők számára az esztétikum is fontos szempont. Főleg nyáron, amikor fókuszba kerül a láb szépsége. A tágult erek miatt azonban a nők jelentős része a legnagyobb kánikulában is takargatni kényszerül visszeres lábait. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen módszerekkel lehet eltüntetni vagy halványítani a visszereket.

Forrás: Thinkstock

De mi is az a visszértágulat

A legegyszerűbben vénagyengeségként fogalmazható meg a jelenség, vagyis az a helyzet, amikor a véna fala elveszíti rugalmasságát, elernyed, kóros tágulatok jelennek meg rajta.

A vénáknak fontos szerepe van a vérkeringésben, naponta körülbelül 7000 liter vért pumpálnak felfelé - fittyet hányva a gravitációnak -, és hogy a vér ne tudjon csak úgy lefelé zuhanni, speciális billentyűkkel zárják el a természetszerűleg lefelé tartó vér előtt az utat. Amikor a véna fala meggyengül, vagy a billentyűk károsodnak, akkor nem tudnak többé a gravitáció ellen dolgozni, így a vér visszaáramlik, pangás, duzzadás jön létre.

A tripla H

A visszerek kialakulása a legtöbb esetben visszavezethető valamelyik H-betűs tényezőre:

- Hajlam: ez a leggyakoribb ok. Amikor valaki már egészen fiatalon szembesül a visszerek megjelenésével, szinte egészen biztosan a felmenők (szülők, nagyszülők) is küzdöttek a problémával.
- Hormonális háttér: ez az ok nők esetében igen gyakori és a fogamzásgátló tabletták szedése súlyosbító körülmény lehet.
- Helytelen életmód: az álló- vagy ülőmunka előidézheti a visszeres panaszokat, ahogy a nem megfelelő táplálkozásból fakadó túlsúly szintén növeli a kockázatot.

A felsorolt okok mellett egyéb betegségek kísérő tüneteként is kialakulhat visszérprobléma, ezért a diagnózis felállítása és a kezelés meghatározása miatt - a legenyhébb panaszok esetén is - időben orvoshoz kell fordulni.

A visszerek fajtái
A visszérbetegségeken belül három nagy csoport létezik.

1. Klasszikus visszértágulat: a lábszár, olykor a térd, a comb belső felszínén jelenhet meg a kidudorodó, olykor akár ceruzavastagságú, kanyargós értágulat, de akár a vádlin is megjelenhet a kellemetlen értágulat. Oka a vénákon belül elhelyezkedő nyomás-csökkentő billentyűk helytelen működése. Megjelenése nemcsak esztétikailag kellemetlen, hiszen a lábszár, a boka bedagad, a láb fáradékonnyá válik, vagy ahogy a szaknyelv fogalmaz: „nehéz láb” érzése lép fel.
2. Retikuláris vénatágulat: a leggyakrabban a lábszáron, a comb külső és hátsó felszínén jelenik meg, ilyenkor a bőrön 2-4 milliméter vastag, kékes színű értágulat tűnik át. A bőr felszíne ugyan sima marad, nincs kidudorodás, így leginkább esztétikai problémát jelent.
3. Seprűvénák: a hajszálér tágulatának is nevezik az 1 milliméteresnél is vékonyabb, pirosas színű, szerteágazó értágulatokat. A láb bármely részén megjelenhet, az egészségügy nem tekinti a szó szoros értelmében betegségnek, hiszen inkább csak kozmetikai, esztétikai panaszt okoz.

A három visszértípus külön-külön, de együtt is megjelenhet, és mindegyik speciális kezelést igényel, valamint orvosi beavatkozást, de azért akad néhány egyéb módszer is, ha a visszerek kezeléséről van szó.

Szelíd gyógymódok visszerek ellen

A Life.hu szakértője, Benke Rita természetgyógyász segítségével foglalja össze azokat a módszereket, amelyek számodra is könnyedén elérhetők:

Mozgás: Ahogy a Life.hu olvasói már tudhatják, mert sokszor esett szó róla, a mozgás az alapvető életjelenségek egyike. A keringés esetében ez még fokozottabban igaz. Az ember ereit százezer kilométer megtételére "tervezték". Ezzel szemben az urbanizált ember még néhányszáz métert sem jár gyalog, vagy tömegközlekedik, vagy még a szomszédba is autóval jár. A mozgás alatt nem kell milliós gépekre, edző- és konditermi, uszodai bérletre gondolni. A gyaloglás pontosan az a mozgásforma, ami a visszerek megelőzésében valamint a már kialakult visszerek esetén hasznos segítség lehet.
Emellett rendkívül hatékony a jóga és a gimnasztikai gyakorlatok közül is minden fordított tartás (amikor a láb van fent), mint például a gyertya- vagy eketartás.

Forrás: Thinkstock

- Speciális visszértorna: Ilyenkor az erek falának edzése történik. Hideg-meleg zuhany váltásával az érfalak rugalmasságát segíthetjük elő.
- A borogatások és a lábáztatás is hatékony lehet. Sós, langyos vízben áztassuk a duzzadt lábat, mert a só dehitratáló hatásának következtében hamarosan megkönnyebül az alsó végtag. A borogatás is langyos-sós vizes legyen, és borogatás alatt, ha lehet, fel kell tenni a lábakat a falra.
- Gyógyfüves lábfürdők: A vadgesztenye rügye, virága, termésének főzetében is áztathatjuk a lábakat.
- Krémek: A vadgesztenyekrém csodákat művelhet, de fontos a rendszeres használata.
- Masszázs: A reflexpontok masszázsával, valamint a szív irányába történő vádlimasszázzsal is segíthetünk ezen a problémán.
- Akupresszúra: A szív és a szívburok meridián egyes pontjainak masszázsa is rendkívül hatékony.

Higiénia a szőrtelenítés soránhttp://www.life.hu/drlife/20140430-higienia-a-szortelenites-soran.htmlAhhoz, hogy a gyönyörű, sima bőröd egészséges is maradjon, fokozottan oda kell figyelned a szőrtelenítés mellett a higiéniára is – ezekhez ad a Life.hu tippeket. Dr. Life--Halálosan fáradtnak érzed magad? Így győzd le!http://www.life.hu/drlife/20140529-a-kronikus-faradtsag-okai-kezelese.htmlAkik krónikus fáradtságról (CFS) panaszkodnak, azok akkor is fáradtnak érzik magukat, ha valójában kellő ideig aludtak és a szervezetüknek kipihentnek kellene lennie. A Life.hu Benke Rita természetgyógyász segítségével listázta a krónikus fáradtság okait és a megoldási módokat.Dr. Life--Tükör előtt az önbecsüléshttp://www.life.hu/drlife/20140523-a-nok-sajat-szepsegukkel-kapcsolatban-a-legkritikusabbak.htmlA nők jelentős része nem képes mosolyogva nézni a tükörbe, és ennek az az oka, hogy egyszerűen nem látja szépnek magát. Akkor sem, ha mások sugárzóan szépnek látják, és szó szerint bomlanak utána a férfiak.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.