Őrült, bolond, elmebeteg - ki dönt a kötelező kórházi kezelésről?

2014.08.06. 22:37

Minden kerületnek, de minden településnek is megvan a maga ”bolondja”. Valaki, akit jól ismernek a környéken, aki néha furcsa, máskor ijesztő, és akit stigmatizált már a környezet. Kicsit bolond – mondják róla, résnyire nyitott szemmel méregetik, ha lehet, elkerülik, és a gyerekek lelkére kötik, hogy ők is tartsák a három lépés távolságot. De senki sem tudja igazán, hogyan viszonyuljon a jelenséghez, hiszen nem lehet tudni, veszélyes-e az utcán kóborló, hadonászó beteg, vagy hol jön el az a pont, amikor veszélyessé válik. Mert ez is megtörténhet.

Ahogy az meg is történt múlt hét pénteken, amikor egy férfi egy idős nénit lökött a Margit hídnál a Combino alá. A hírek szerint a 41 éves, jogász végzettségű, hajléktalan férfi egy nappal az eset előtt jött ki a pszichiátriáról.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az esetről a Life.hu is beszámolt, ahogy arról is, hogy tavaly Sarka Katát is ez a férfi támadta meg.

A gyilkosság hatalmas vihart kavart az országban, nem véletlenül, hiszen az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos bizalom és biztonság érzése sérült: felmerült a kérdés, a rendszer vajon valóban kiszűri azokat a betegeket, akik veszélyesek lehetnek a környezetükre?

A közösségi oldalakon is elindult a diskurzus az eset apropóján. Az első bejegyzések egyikét egy volt barátja, Skrabski Fruzsina írta. Ő hosszú évek óta ismerte az elkövetőt, és bejegyzésében a felelősök kilétét firtatta, illetve azt, hogyan juthatott idáig egy általa régebben tisztelt, nagyrabecsült, barátjának tekintett férfi: „Az Áron a barátom volt. Tőle tanultam, hogy lehet úgy végigmenni az utcán, kavargatni a kávémat vagy akár fogat mosni, hogy minden egyes pillanat öröm és ünnep."

Azt is leírta azonban, hogy Áron megváltozott, az, akit ő ismert eltűnt és a helyette létező valaki már nem volt azonos azzal, akit ő valaha ismert. "Mindig kicsit furcsa volt, egyszer fejest ugrott a tihanyi révről, máskor egy 20 méter magas falon sétált, vállán a biciklijével. Lassan őrült meg. Először otthagyta az egyetemet, aztán magyarázott mindenkiről, hogy az ellensége, aztán már nem dolgozott, hajléktalanokat költöztetett a lakásába, végül az egész lakását odaadta valakinek."

 Sokan kínáltak segítséget, de a férfi a saját ellenségévé is vált. Fruzsina szerint éveken át reménykedtek abban, hogy majd kiszűri a rendszer a férfit, majd segítenek rajta. Az eset előtt néhány nappal vitték be a pszichiátriára, mert magán kívül viselkedett. Kiengedték, és másnap következett be a tragédia.

Forrás: Thinkstock

"Vádolom persze az Áront, mert ő tette, amit tett. Bár ő már rég megszűnt, mint felelős személy." A barát szerint felelős a rendőrségen dolgozó pszichológus és az az orvos is, aki „kiengedte” a férfit a pszichiátriáról.

A tragikus eset mentén felmerült kérdéseivel a Life.hu dr. Molnár Károly pszichiátert, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökét kereste fel, például azzal, hogy egy-egy igazán zavart állapotban lévő beteg miért nincs olyan kórházban, olyan osztályon, ahol megfelelő módon lehetne biztosítani számára a gyógyulásához szükséges feltételeket, például a szakorvosi felügyeletet és az esetlegesen szükséges gyógyszereket. Amelyek csak akkor segítenek, ha az a beteg rendelkezésére áll (kiváltja) és a megfelelő időszakokban, az előírt módon be is veszi azokat. Ki tekinthető veszélyesnek, ki dönt a kötelező kórházi kezelésekről. De feltettük azt az évek óta keringő kérdést is, hogy valóban férőhelyhiány miatt kerülnek „utcára” pszichiátriai kezelés alatt lévő betegek?

A pszichiátria "nem ismeri" az őrült fogalmát

„A bélyeg, az őrült vagy a bolond jelző éppen elég ahhoz, hogy tartsunk mindazoktól, akiknek magatartása eltér a normától, és egy hétköznapi ember nem feltétlenül tudja helyesen megítélni a környezetében lévő beteg állapotát, se azt, hogy mire számítson attól a másik embertől. Az egészségügy nemcsak, hogy nem használja az őrült kifejezést, nem is ismeri ezt a fogalmat, annak határát pedig objektíven mérni sem lehet. A stigmatizálás pedig káros, hiszen így azokat az ösztönből fakadó késztetéseket is legyűri, amelyek esetleg a környezet felől elindulnának a beteg felé. Marad a tétovázás, az elkerülés, a félelem és a hétköznapi kérdések, amelyekre nem lehet néhány mondattal felelni.

Természetesen a konkrét üggyel kapcsolatban semmit sem tudok mondani, hiszen nem ismertem a beteget, és a betegségéről sem tudok semmit. E pillanatban nyilván csak a kezelőorvosa lehet tisztában azzal, hogy a férfi, aki a villamos alá lökte a nénit, milyen állapotban volt, amikor döntés született arról, nincs szükség a továbbiakban kórházi pszichiátriai kezelésre.

Forrás: Thinkstock

Három napig tarthatók benn "kötelezően" a betegek 

Az eset kapcsán azonban – nagy vonalakban csupán és általánosságban - annyit elmondhatok, hogy azok a betegek kerülnek kötelező kórházi felügyelet alá, akiknél közvetlen veszélyeztető magatartás áll fenn. Vagyis önmagára és/vagy a környezetére veszélyes a beteg. Ennek számtalan formája lehet, és néha a mentőszolgálat munkatársai, máskor a háziorvos, vagy éppen a beteg szakorvosa dönthet úgy, hogy erre szükség van. Ez a kórházi kezelés azonban - a beteg beleegyezése nélkül - csupán 72 óráig tartható fenn, azután bírói szemlét hívnak össze. Ennek két fontos tagja, mások mellett, egy független bíró, illetve egy független szakorvos is. A szemle során döntik el, hogy a beteg akarata ellenére is, a beteg érdekében kell-e tovább folytatni a kötelező kórházi kezelést vagy sem. Ha úgy dönt a bírói szemle, hogy igen, akkor az tovább folytatható, ha azonban ezt a bírói szemle nem tartja indokoltnak, akkor a kórházból a beteg nemcsak, hogy eltávozhat, de el is kell bocsátani. Ilyenkor természetesen a járóbeteg-ellátásba kerül a beteg. Ennek a döntésnek semmi köze a férőhelyek számához, amely egyébként éppen elegendő. Nem igaz a feltételezés ezzel kapcsolatban, elegendő kórházi férőhely van a pszichiátriai betegek számára.

Ki segít "bevenni" a gyógyszert?

A probléma nem itt keresendő, hanem a járóbeteg-ellátás szabályozásánál. Az ugyanis a beteg részéről nem kötelező. Ha betegségtudattal rendelkezik, ha felméri valamilyen szinten a saját állapotát és belátja, hogy a gyógykezelés a javát szolgálja, akkor megjelenik a számára előírt orvosi vizsgálatokon, részt vesz a terápiás foglalkozásokon, kiváltja és beszedi a gyógyszerét. Ha ez a belátás hiányzik, akkor viszont egy-kettőre eltűnhet az egészségügy szeme elől, hiszen a szakmának erre nincsenek eszközei, és a megfelelő jogi szabályozás is hiányzik ahhoz, hogy a járóbeteg-ellátásban részesülő beteg kötelező jelleggel vegyen részt a saját gyógykezelésének folyamatában.

Forrás: Thinkstock

Kontrollvesztett állapot

Sokan teszik fel azt a kérdést, hogy megelőzhető lett volna-e a tragédia. A válasz az, hogy nem. A beteg - de elég, ha csak egy viselkedészavarral küzdő emberről beszélünk - cselekedetei, viselkedése és magatartása kiszámíthatatlan lehet attól a pillanattól kezdve, hogy megszűnik a kötelező kórházi kezelése. Bár a bírói szemle az aktuális állapota alapján dönt, és figyelembe veszi a beteg egészségügyi előzményeit is, valamint visszamenően tanulmányozza a magatartását is, és alapos megfontolás után dönt csak a kötelező kórházi kezelés megszüntetése mellett vagy ellen - soha nem tudja megjósolni, mert nem lehet, hogy a beteg szabadon mikor kerül olyan szituációba, ami szélsőséges reakciót vált ki belőle. Azt sem lehet tudni, hogy fogyaszt-e majd alkoholt, vagy használ-e tudatmódosító szert, ahogy a fenti eset kapcsán sem tudjuk, hogy ez szerepet játszott-e a tragédia bekövetkeztében vagy sem.
Senki sem tudja előre megmondani azt, hogy egy pszichiátriai beteg (de nemcsak pszichiátriai betegekről van szó, hanem kis túlzással bárkiről) mikor kerül olyan szituációba, amikor realitásérzéke, empátiakészsége elveszik, kontrollvesztett állapotba kerül, és a magatartását a pillanatnyi indulatzavar vezérli csupán.

Szükséges lenne az úgynevezett forenzikus osztályok létrehozása, ahol speciális felkészültségű szakemberek segítenék a kötelező gyógykezelésre utalt betegek gyógyulását, az esetleges kriminális cselekmények ismőtlédésének megelőzését. Rendkívül fontos a pszichiátriai járóbeteg-ellátás fejlesztése, a humán- és anyagi erőforrások biztosítása, illetve a közösségi ellátás megvalósítása. Olyan közösségi centrumok létesítése, amelyek segítenék a betegek társadalomba való visszailleszkedését, a környezet, a közösség aktív részvételével a rehabilitációs folyamatban."

 

Dr Molnár Károlyegészségbetegségegészségügypszichiátriapszichiátriai betegMagyar Pszichiátriai Társaság