Összeesett és a pályán meghalt egy focista Somogyban

halál összeesés focista focipálya Somogy megye újraélesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tragikus haláleset miatt szakadt meg a Somogy megyei negyedosztályú Inke-Baté bajnoki mérkőzés vasárnap - az egyik játékos a pályán esett össze és halt meg. Az Origo úgy tudja, nyugdíjazása előtt vadászpilótaként szolgált. 

A Somogy Megyei Labdarúgó Bajnokság második fordulójában vasárnap az Inke csapata fogadta a Baté gárdáját. A megyei negyedosztályú bajnoki első félidejében az 57 éves batéi Bodor Jenő azonban összeesett a pályán, és bár a játékos segítségére siető partjelző azonnal megkezdte az újraélesztést, sem ő, sem a mentők nem tudtak már segíteni - számol be a hvg.hu a Somogyfoci.hu értesüléseire hivatkozva.

"1993 és 2009 között 9 magyar sportoló vesztette életét hirtelen szívhalál következtében, ebből 6 focista volt.Kolonics György olimpiai bajnok kenus pedig még 2008 júliusában lett rosszul az egyik edzésen, és annak ellenére, hogy a korábbi vizsgálatokon semmiféle szív- és és érrendszeri probléma nem látszott, a kiemelkedő sportoló mégis röviddel az ájulása után életét vesztette." A teljes cikket IDE kattintva tudod elolvasni!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.