Mit főz otthon anyu - Mi lesz a sulimenzán? Kié lesz az erősebb példa?

Forrás: Thinkstock -
betegség diéta táplálkozás egészség menza OEFI
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahhoz, hogy a gyerekek az új évben ne tolják el maguk elől a tányért, és az egészségesebb elkészítésű ételek ne maradjanak érintetlenek, a szülőknek és a pedagógusoknak is segíteniük kell az átállásban.

Türelmesnek kell lennünk

"Elég sok időbe telik, mire a gyerekek megszoknak egy új ízvilágot" – tette egyértelművé Gyányi Andrea pszichológus, táplálkozáspszichológus, kommunikációs munkatárs, az Országos Egészségfejlesztési Intézet népegészségügyi munkatársa.
„Szülői támogatással a gyerekek gyorsabban hozzászokhatnak a változásokhoz. Ha a menzára panaszkodó gyerek azt érzi, hogy a szülő neki ad igazat, hogy nem kell az iskolában étkeznie, és azt hallja, hogy ha ennyire rossz az étel, akkor inkább kap pénzt és vegyen a büfében valami finomat. Érdemes ilyenkor kivárni, mert a gyerekek is nagyon sok mindent meg tudnak szokni, és ezek a mostaniak olyan változások, amik kifejezetten a gyerekek egészségének érdekében történtek. Nagyon sok múlik azon, hogy a szülő ezt támogatja-e: ha közösen szidják az új étrendet, akkor a gyermek meglehet, hogy hozzá sem fog nyúlni az új ételekhez.”

Forrás: Thinkstock

A változás nehéz, de szükségszerű

Minden változás egyfajta feszültséget hoz magával, ráadásul a gyerkőc társai közt is előfordulnak majd olyanok, akik hangot adnak nemtetszésüknek, vagy nem eszik meg az egészségesebb módon készített ételt. A mindennapos ételek megváltozása azonban nem kell, hogy egyfajta tragédiákra jellemző hangulattal járjon, szülőként jókedvűen, kreatívan és támogatóan is hozzáállhatunk a kérdéshez.

„Ha a szülő nyitott, türelemre tanítja a gyermeket, ha együttérzően segít neki megszokni az új ételeket, akkor a gyermek rájön, hogy ez az új helyzet nem is olyan borzasztó. Ez a januári időpont egy jó alkalom arra, hogy saját háztartásunkban is végrehajtsuk a régóta tervezett pozitív változásokat, de természetesen nem egyik napról a másikra. Lépésenként viszont az egész családdal el lehet fogadtatni az új eljárásokat, például eleinte az is elég, ha az eddig megszokott ételeket készítjük el, de kevesebb só és cukor hozzáadásával, vagy a fehér liszt egy részét teljes kiőrlésűre cseréljük. A változásokhoz természetesen minden esetben idő kell, még nekünk is, hogy az új konyhatechnikai eljárásokat, az új alapanyagok beszerzését ugyanolyan rutinnak érezzük.”

Forrás: Thinkstock

A Life.hu is foglalkozott már a közétkeztetés kérdésével. A Mi kerül a tányérra? Bulgur, kuszkusz és hajdina - reformfalatok a közétkeztetésben? című videocikkben riporterünk, Kéky Kira Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral, valamint Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárral beszélgetett a közétkeztetésről.

Helyettesítsünk!

„Természetesen az új étrend követése nem jelenti azt, hogy bármiféle élelmiszer tiltólistára kell, hogy kerüljön. Minden esetben a mennyiséggel és a gyakorisággal dolgozzunk, odafigyelve arra, hogy a gyermek elé ne minden nap kerüljön finomlisztes pékáru, vagy magas cukortartalma miatt édességnek számító tejszelet, puding vagy más finomság. Ezeket a desszerteket szép lassan akár helyettesíthetjük is friss, aszalt édes gyümölcsökkel, zöldségturmixokkal, szeletelt zöldségekből készült ropogtatnivalókkal, olajos magvakkal, vagy természetes cukorpótlóval és teljes kiőrlésű liszttel készült süteményekkel.”

Kevesebb transzzsír, egészségesebb élet? Igen!http://www.life.hu/drlife/20141215-a-transzzsirt-tartalmazo-etelek-egeszsegugyi-hatasai.htmlUgyan február 18-ától már garantáltan nem lehet sok transzzsírsav az ételedben, nem árt tudnod, hogy korábban miben fordult elő ez az egészségre ártalmas anyag. Ahogy érdemes tisztában lenned azzal is, mitől kíméli meg a szervezetedet az, hogy korlátozták ezen anyag felhasználhatóságát.Dr. Life--Csodatévő csonthéjasok, termések - Süss egészséget karácsonyra!http://www.life.hu/drlife/20141217-a-karacsonyi-gyumolcsok-csonthejasok.htmlBár a karácsonyi ünnepek alatt hajlamosak vagyunk degeszre enni magunkat süteményből is, a lelkiismeret megnyugtatása miatt utánajártunk, hogy melyek azok a tipikusan karácsonyi csonthéjasok, amelyek nemcsak szimbolizálják az ünnepet, de gondoskodnak arról, hogy sütifalás közben is egészségesek maradjunk.Dr. Life--Mi az a titkos transzzsír?http://www.life.hu/drlife/20141215-a-transzzsir-titkai-miert-egeszsegten.htmlEgyre gyakrabban emlegetik a nevét, egyre többet hallasz róla – viszont szerencsére egyre kevesebbet fogyasztasz belőle. De mi is az a rejtélyes transzzsírsav, amely február 18-tól már garantáltan alig kerül az ételedbe?Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.