Egy fénykép miatt vitték orvoshoz a kisfiút, akiről így derült ki, hogy szemrákja van

Forrás: Thinkstock -
fénykép árnyék fotó kisfiú diagnosztizálás szemrák daganat tumor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 3 éves Taylort azután vitték orvoshoz, hogy nagynénje furcsa árnyékot vett észre a fiú szemében a róla készült képeken. A gyanú beigazolódott: a gyereket szemrákkal diagnosztizálták.

Senki sem gondolta, hogy Taylor Treadwell életét tulajdonképpen az édesanyja által készített fotói fogják megmenteni. Az asszony ugyanis egy modellügynökségnél szerette volna leszerződtetni a 3 éves kisfiút, emiatt készített a csöppségről képeket.

Forrás: Thinkstock

Ezeket nézegette Taylor nagynénje, aki azonnal felhívta a szülők figyelmét a fiúcska pupillájának árnyékára és egy általa nemrég olvasott cikkre, amelyben egy ritka betegségről, a szemrákról írtak. Az ő javaslatára vitték el a gyermeket háziorvosához, aki megállapította, Taylornak retinoblastomája van: jobb szemgolyóján, amelyre teljesen vak volt, egy daganatot találtak, a balon három tumort diagnosztizáltak.

Így lesz rákos daganat a szemgolyódon

Joanne Hill szemfáradtságra panaszkodva fordult orvosához. Nem sokkal később kiderült: retináján egy rosszindulatú daganat fejlődött. Történetét ide kattintva olvashatod.

A fiú mára jobban van, hála a 4 hónapon át tartó kemoterápiának, amely bár kockázatos volt – akár a látását is elveszíthette volna –, a jobb szemében található tumor összezsugorodott és a balban található daganatok sem nőttek tovább.

Teszteld, mennyire jó a szemed!http://www.life.hu/drlife/20150113-a-vision-oldalon-tesztelheted-mennyire-jo-a-szemed.htmlNem túl jó program a szemészeti rendelőben várakozni, de néha sajnos muszáj. Végre megérkezett egy szuperokos applikáció, amivel tesztelheted, hogy érdemes lenne-e szemüveget felíratnod.Dr. LifeAFPVéget vetett életének az agydaganatos lányhttp://www.life.hu/drlife/20141103-brittany-maynard-gyogyithatatlan-agydaganatos-beteg-bevette-a-halalhoz-segito-keszitmenyeket.htmlA gyógyíthatatlan agydaganatos Brittany Maynardnak mindössze fél évet adtak orvosai. A 29 éves nő nem akarta megvárni a végső stádium okozta szenvedéseket: november elsején bevette az Oregon államban engedélyezett halálhoz segítő készítményt.Dr. LifeOrigoÚj alvótársa lett a kutyának és a kisfiúnak – Már hárman szundiznak együtthttp://www.life.hu/csalad/20150113-theo-a-kutya-es-beau-a-kisfiu-uj-alvotarsat-kapott-megszuletett-evvie-a-kicsi-huga.htmlEmlékszel még Beau-ra, a kisfiúra és cuki alvótársára, Theóra? Most bővült a kis csapat! Nézd csak!CsaládOrigoA macskái szagolták ki a daganatothttp://www.life.hu/drlife/20150131-a-macska-kulonleges-kepessege-szaglas.htmlStephanie Doody, Staffordshire lakos határozottan állítja, hogy az életét mentették meg szeretett cicusai, akik szó szerint kiszagolták a testében burjánzó rákot.Dr. Life--Imádják a lányok az X-Faktor szépfiúját, Nagy Ricsit – ő azonban egy pasival él együtthttp://www.life.hu/intim/20150123-nagy-ricsit-az-rtl-klub-x-faktor-felfedezetjet-imadjak-a-lanyok-de-o-egyenlore-elvezi-hogy-szingli.htmlHiába ostromolják a nők az X-Faktor negyedik helyezettjét, a sármos énekes egyelőre nem szeretne megállapodni.Intim--Val Kilmer nem rákos, ám továbbra is kórházban vanhttp://www.life.hu/drlife/20150202-val-kilmer-szineszt-rak-gyanujaval-szallitottak-korhazba-nincs-tumora-es-meg-varja-a-teszt.htmlA Batman és a Top Gun sztárját a hétvégén szállították kórházba torokrák gyanújával. Kilmer Facebookon tudatta a hírt: szó sincs daganatról, ám a teszt eredményeire még várnia kell.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.