Időskori porckopás – Egy mozgásszervi probléma, mely mindenkit utolér, vagy mégsem?

Forrás: Thinkstock -
betegség megelőzés porckopás egészség ízületvédelem ízületek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy bizonyos életkor felett az emberi test öregedni kezd. Ez a folyamat hatással van a vázrendszerre, az izmokra és az ízületekre is. De meghatározható-e, hogy mikor kezdődnek a valódi gondok?

Az időskori ízületi károsodások legnagyobb hányadát az úgynevezett elsődleges porckopások alkotják, amelyek leginkább a teherviselő ízületeknél (gerincoszlop, csípő, térd, boka) jelentkeznek.

Forrás: Thinkstock

Az ízesülő csontvégeket borító porcréteg elvékonyodik és az ízület mozgástere beszűkül. Ez a legtöbb esetben fájdalommal jár, illetve egyfajta kényszertartás alakul ki. A másodlagos porckopás esetében megfigyelhető valamilyen hajlamosító tényező, mely lehet egy korábbi ízületi gyulladás, sérülés vagy másfajta betegség.

Kalcium – késhet az idő

Bár a legtöbbünknél elkerülhetetlen az öregedéssel járó elsődleges porckopás, mégis tehetünk azért, hogy a tünetek minél később jelentkezzenek. A rendszeres, nem túl megerőltető testmozgás és a megfelelő étrend a két alappillére az „ízületkímélő” életmódnak. Talán az sem meglepő, hogy könnyebb megelőzni a bajt, ha törekszünk a megfelelő testsúlyra.

A szakértők szerint érdemes minél több gyümölcsöt fogyasztani, viszont kerüljük a cukros gyümölcsleveket. A zöldségből napi 40-50 dkg-t javasolnak, különösen a sötét zöldségeket (spenót, brokkoli), narancsszínű zöldségeket (répa, tök) és a szárazbabot, valamint a zöldborsót. Ugyanakkor vannak úgynevezett tiltólistás ételek is, melyeket jobb kerülni, ha óvatosak szeretnénk lenni. Ilyenek a telített zsírsavak (vaj, zsír), transzzsírsavak (kekszek, sütik, cukorkák) és a , valamint italok közül az alkohol.

Forrás: Thinkstock

Ízületi ringatás – a víz csodákra képes

Az ízületi porcnak egy bizonyos fokú terhelésre szüksége van a megfelelő tápanyagellátáshoz és működéshez. Ha az ízület tartósan nyugalomban van, akkor károsodik a porc, és ennek következményeképp újabb porcsérülés kialakulása várható. A megfelelő sport kiválasztásával sokat tehetünk a porcaink egészségéért. Leginkább ajánlott sportok az úszás, a gyaloglás (nordic walking), illetve az óvatos kocogás. A víz alatti gimnasztika különösen hatékony az általános kondíció és ízületi funkció fenntartására.

Porckopás esetén fontos az állapotnak megfelelő gyógytorna vagy mozgásterápia önállóan történő rendszeres végzése is, hiszen a gyógytornakezelés csak akkor hatásos, ha az ember otthon, gyógytornász jelenléte nélkül is rendszeresen elvégzi a számára kijelölt feladatokat.

Fontos tehát szem előtt tartani, hogy bármennyire ijesztő ez a fajta betegség, tehetünk ellene, késleltethetjük a fájdalmat és az egyéb tüneteket. Ehhez csupán annyit kell tenni, hogy odafigyelünk az életmódunkra és igyekszünk egészségesen élni.

Légkör a munkahelyen - ettől függ, hogyan teljesíteszhttp://www.life.hu/drlife/20150209-munkahelyi-legkor-befolyasolja-egyeni-teljesitmenyedet.htmlEgyáltalán nem mindegy, milyen hangulat fogad a munkahelyeden. Ez ugyanis alapvetően határozza meg a munkakedvedet, a kreativitásodat, így a teljesítményedet is. Dr. LifeThinkstock13 gyengécske érv – te is ezért kerülöd a mozgást?http://www.life.hu/drlife/20150205-ezert-nem-mozogsz-ocska-kis-ervek-porondon.html„Ó, nekem erre nincs időm!” - mondják sokan, és a gyenge kis érv ürügyén meg se mozdulnak. A Life.hu most listázza a mozgásbojkottáló, de lesöpörhető érveket.Dr. Life--Titkos energiaforrás és bioszövet - ez a gomba?http://www.life.hu/drlife/20150131-gombakkal-valthatjuk-ki-az-uzemanyagot.htmlA gombafélék a lehető legkülönbözőbb módokon hatnak az emberi testre. Egy részük pozitív élettani hatásukról, míg a többség arról ismert, hogy valamilyen betegséget terjesztenek. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a különböző spórák a levegőben észrevétlenül terjednek és nem is tudjuk, hogy éppen hol és mikor betegedhetünk meg. Dr. LifeThinkstockHa nem eszel belőle, nem is szeretsz! - Így csapja szét a család a diétádathttp://www.life.hu/drlife/20150130-a-vendeglatoipari-kinalat-nem-passzol-a-dietadhoz.htmlAzok közé tartozol, akik következetesen megtartották újévi fogadalmukat, vége a nagy lakomáknak, szemmel láthatóan működik a diétád? Na persze csak akkor, ha a család nem szól közbe.Dr. LifeThinkstockFogyókúra egy étteremben? Kilenc tipp a "túléléshez"http://www.life.hu/drlife/20150130-az-etterem-nem-jo-terep-fogyokurahoz.htmlAz éttermekhez nem csak családi ünnepek során érdemes nagyobb tudatossággal közeledni. Nagy valószínűséggel dőlhet meg a diéta egy csajos vacsora során is, csak attól, hogy nem jó éttermet választasz. Dr. Life--Előzd meg a fájdalmas rémet: a porckopást!http://www.life.hu/sztarszerzok/kropko-peter/20131210-kropko-peter-triatlonista-sztarszerzonk-a-porckopas-jeleirol-beszel.htmlSokan az időskorral kapcsolják össze az ízületi fájdalmakat, pedig a porckopás a fiatalabbaknak és a hobbisportolóknak is megkeserítheti az életét a rosszul kivitelezett rendszeres mozgás miatt. Kropkó Péter a Life.hu olvasóinak a megelőzésről és a baj felfedezéséről beszél.Kropkó Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.