Nincs állásod? Ne veszítsd el a mosolyod!

Forrás: Thinkstock -
betegség munkanélküliség pszichológia egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A munkanélküliek egyik legfőbb panasza, hogy a hosszú és sokszor kilátástalannak tűnő álláskeresés vészesen csökkenti az önbizalmukat. Egy új kutatás most azt mutatta ki, hogy a munkanélküliség nemcsak az önbizalmat ássa alá, de az emberek alapvető személyiségjegyeit is megváltoztatja, ezért idővel kevésbé lelkiismeretessé és barátságtalanabbá válhatnak.

A kutatók szerint ezek a személyiségbeli változások ördögi kört indítanak el, melynek következtében egyre nehezebben tudnak a munkanélküliek állást találni, a "barátságtalan" személyiségjegy ugyanis jóval több egy arckifejezésésnél vagy a mosolytalanságnál.

Forrás: Thinkstock

Az álláskereső egész megjelenése, testtartása, kommunikációja (hangszíne, hanghordozása) reménytelenségről árulkodik. Kevésbé élénk, kevésbé nyitott, mint azok, akik első állásukat keresik (vagy viszonylag rövid időt töltöttek még munka nélkül), és magatartásuk azt üzeni, mintha minden mindegy lenne számára. Holott erről szó sincs, csak éppen "megtörte" az egymás után pergő szürke és reménytelen napok sokasága és a valószínűleg sok visszautasítás, a munkáltatók személye iránti közömbössége. Ez pedig mélyebbre hasít, mint ezt feltételeztük.

A személyiség felnőttkorban is formálódhat

Dr. Christopher Boyce, a skóciai Stirling Egyetem munkatársa, a Journal of Applied Psychology szaklapban megjelent kutatás vezetője azt állítja, hogy az eredmények megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy a személyiségünk rögzült, és azt mutatják, hogy a munkanélküliség és a hasonló külső tényezők rendkívül nagy hatást gyakorolhatnak alapvető személyiségjegyeinkre. "Mindez arra utal, hogy a munkanélküliség szélesebb körű pszichológiai következményekkel jár, mint korábban gondoltuk.”

Nagyító alatt a nyitottság

A szakértő más brit egyetemek kutatóival közösen 6769 német felnőtt adatait elemezte, akik 2006 és 2009 között két alkalommal standard személyiségtesztet töltöttek ki. A résztvevők közül 210 egy-négy évig volt munkanélküli a kísérlet alatt, további 251 alany pedig egy évnél rövidebb ideig volt munkanélküli, mielőtt állást talált magának. A kutatók az öt fő személyiségjegyet vizsgálták: a lelkiismeretességet, a neurotikusságot, a barátságosságot, az extrovertáltságot és a nyitottságot.

Forrás: Thinkstock

Az eredmények azt mutatták, hogy a férfiak a munkanélküliségük első két évében barátságosabbak voltak, mint az alkalmazásban álló férfiak, két év elteltével azonban a munkanélküliek kevésbé barátságosabban viselkedtek, mint az állással rendelkező férfiak.

Vagyis, ahogy telt az idő, az álláskereső természetes és addig már "rögzült" személyiségjegyei fellazultak, sőt akár szélsőséges ellentétbe is átcsaphattak. Annak tudata sem segít hosszú távon, hogy az álláskeresők természetesen tisztában vannak azzal, mennyire fontosak egy állás elnyerése érdekében a pozitív személyiségjegyek. A keserűség és a kudarc felőrli erőtartalékaikat és valóban olyan ördögi körben találják magukat, amiből csak nagyon nehezen - vagy külső segítség igénybevételével - lehet kitörni.

Rugalmasabbak a nők?

A nők esetében valódi meglepetés volt az eredmény, hiszen széles körben elterjedt az az általános vélekedés, hogy a nők "rugalmasabbak", jobban veszik az élet nagy kihívásait, hamarabb talpraállnak, mint férfitársaik. A kutatás azonban arra mutatott rá, hogy a nők személyiségjegyei (például a barátságos viselkedés) a munkanélküliség minden egyes évével csökkent. Vagyis hamarabb bekövetkeztek a negatív változások, és a nők sem adaptálódtak jobban a kialakult helyzethez, mint a férfiak.

„A munkanélküliség korai szakaszaiban még lehetnek olyan ösztönző tényezők az emberek számára, amelyektől barátságosabban viselkednek, hogy így próbáljanak állást szerezni, vagy kibékíteni a környezetükben élőket” – magyarázták a kutatók. „A későbbiekben azonban a helyzet elmérgesedik, és az ilyen indítékok meggyengülnek.”

Egész életét megkeseríti a betegség: depressziójáról vallott Ryan Phillipehttp://www.life.hu/drlife/20150304-ryan-phillipe-szinesz-depressziojarol-vallott-egy-magazinnak-adott-interjujaban.htmlA Kegyetlen játékok sztárja egy magazinnak adott interjújában beszélt őszintén betegségéről, mely gyerekkora óta kínozza.Dr. Life--Ötven év felett jellemző az elmagányosodás, mégse hagyd, hogy legyőzzön a depresszióhttp://www.life.hu/drlife/20141204-idos-korban-a-magany-a-legrettenetesebb-betegseg.htmlIdősebb korban, amikor a gyerekek már önálló életet kezdtek, gyakori probléma az elmagányosodás, a társas kapcsolatok hiánya és az ezzel járó lehangoltság. Ezekre a problémákra létezik megoldás, főleg akkor, ha egy csoport vagy barát személyében támogatókra is találunk- egészséges életmód segítségével az időskori betegségek egy része elkerülhető vagy részben megelőzhető.Dr. LifeOrigoA depresszió veszélyesebb, mint gondolnád!http://www.life.hu/drlife/20140814-a-depresszio-es-az-ongyilkossagok-elkovetese-kozott-nagy-az-osszefugges.htmlBár egyre többen ismerik fel saját életükben a depresszió okozta súlyos rombolást, még mindig nem kap elég figyelmet a betegség. Pedig, ha a beteg és a beteg környezete is időben ismerné fel a tüneteket, akkor akár súlyos tragédiák is megelőzhetőek lennének. A Life.hu szakértőjét, Gazdag Enikő pszichológust kérdezte a témában.Dr. LifeThinkstockSzex, amihez a depressziós férfiak menekülnekhttp://www.life.hu/drlife/20130312-a-gyakran-virtualis-szexualis-eletet-folytato-emberek-nagy-aranyban-szenvednek.htmlAzok az emberek, akik gyakran élnek virtuális szexuális életet, vészesen nagy arányban szenvednek depressziótól, stressztől, és napi több órát töltenek ezzel a tevékenységgel - derült ki egy kutatásból.Dr. LifeTerápia otthon: így használd a színeket szexuális zavar, depresszió és stressz ellenhttp://www.life.hu/drlife/20120615-terapia-otthon-igy-hasznald-a-szineket-szexualis-zavar-depresszio-es.htmlEgyes nézetek szerint nem csak a lakásodban uralkodó hangulat miatt fontos, hogy milyen főbb színeket választasz a lakberendezés során.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.