Epilepszia vagy pánikbetegség? Alattomosan megbújik a tünetek mögött

2015.03.12. 12:03

A 43 éves Louise Thomas orvosai szerint pánikbeteg volt. A kétgyermekes anyuka terápiára járt és antidepresszánsokat szedett, de semmi sem segített. Késve ugyan, de kiderült, hogy mi a probléma forrása: epilepsziás rohamai voltak.

A pánikrohamok minden tizedik embert érinthetnek, így Louise és orvosai evidensnek gondolták, hogy az asszony is ettől a betegségtől szenved. A 30-as évei elején kezdődtek a gondok, amikor egyre többet idegeskedett és szédült, saját megfogalmazása szerint az őrület határát súrolta. Nem csoda, hogy semmilyen előírt kezelés nem segített, hiszen a gond nem pszichés volt, Louise életét az epilepsziás rohamok keserítették meg.

Forrás: Thinkstock

Mi is az az epilepszia?

Az epilepszia az agyban kialakuló betegség, melyet legalább két alkalommal előforduló, spontán jelentkező, más betegséghez nem köthető görcsroham határoz meg. Közvetlen kiváltó oka az agy elektromos túlműködése, illetve zavarai; a beteg a roham ideje alatt történtekre nem emlékszik vissza. A görcsrohamok okai lehetnek genetikai öröklődés, születés alatti oxigénhiány, gyermekkori lázgörcs, trauma, fertőzés, kábítószerhasználat vagy agydaganat.

Hogyan ismerhető fel a betegség?

Nem véletlenül nevezik az egyik legalattomosabb betegségnek az epilepsziát, a különböző gócokban zajló kisülések más és más tünetegyütteseket produkálnak. Intő jel lehet az emlékezészavar, gondolkodási és felfogási nehézség, a tudatzavar. Ez utóbbi 4-10 éves korban jelentkezik és akár napi 10-50 roham is lehetséges. A felső végtagok szimmetrikus, ritmusos rángása is tünet lehet, illetve a betegek elbutulása. Létezik egy, az egész testet érintő roham, mely során az összes izom megfeszül, a hirtelen izomösszehúzódás a tüdőkből a levegőt hirtelen kipréseli, ami furcsa kiáltás formájában hallható.

A Life.hu több alkalommal is a "rángógörcs" nyomába eredt.

Lapító tünetek
Az epilepsziás rohamok egy része félelmetes tüneteket produkál, de tudjuk, hogy a rohamok jelentős része csendben, lapítva zajlik: a beteg látszólag "elréved" egy-két percre. A révedés alatt nincs jelen a valós életében, és emléke sem marad a kiesett időről. Máskor azonban a rohamok heves rángógörcsök kíséretében jelennek meg, amelyek akár halálos veszélyeket is hordozhatnak magukban. 
- Absens roham: fő tünete a tudatzavar, naponta akár ötvenszer is jelentkezhet (jellemzően 4-10 éves kor között) 
- Myoclonusos roham: hosszabb periódusokban jelentkezhet, a felső végtagok rángásával zajlik. A görcsöket nem kíséri tudatzavar. 
- Clonusos roham: szabálytalan, aszimmetriás izomrángások jellemzik, nem jár tudatzavarral. 
- Tónusos roham: speciális izomaktivitás, amely az érintett testrészt vagy végtagot bizonyos helyzetben rögzíti. Az esetek jelentős részében éjjel jelentkezik, rövid ideig tart (1-2 perc) és tudatzavar kíséri. 
- Tónusos-clonusos roham (grand mal roham - tulajdonképpen ez az emberek többsége által ismert epilepsziás roham): az egész testre kiterjed, a beteg elveszíti az eszméletét, az összes izom megfeszül, a belső izomprés miatt a tüdőből távozik a levegő (ezt furcsa, ijesztő hang kíséri), ezt követheti a clonusos, az összes izomra kiterjedő izomrángás, amelyet habzó nyálelválasztás kísér. E folyamat alatt szokták a segítséget nem kapó betegek elharapni a nyelvüket.

 A betegség kimutatására az EEG és az MRI a leginkább alkalmas, mindkettő fájdalommentes, így nem okoz plusz kellemetlenséget a betegeknek, de ami talán meglepőbb, hogy nem csak a modern orvostudomány próbál szembenézni a betegséggel. Már az ókorban is ismerték az epilepsziát, bár ekkor még ezt Isten ajándékának tekintették. 

Forrás: Thinkstock

Az epilepszia okai lehetnek:

- genetika (a hajlam, a heves érzékenység a környezeti stimuláló faktorokra)
- oxigénhiányos állapot
- gyermekkori lázgörcs
- az agy traumája (nagy erejű ütés, daganat vagy fertőzés)
- alkoholizmus
- drogok használata

Egyébként Lousie esete nem mondható rendkívülinek, nem ő az egyetlen páciens, akinél nem ismerik fel az epilepszia tüneteit. A pánikbetegséget és az epilepsziát gyakran összetévesztik az orvosok, mivel a tünetek is hasonlóak. Egy specialista azonban hamar különbséget tud tenni a két betegség között. Míg korábban a nem megfelelő gyógyszerek is rontották a helyzetet, Lousie a megfelelő ellátást megkapva már teljes életet élhet.

A szent őrületnek is nevezett betegség nagyon sok történelmi alakot érintett, és jó néhány híres ember is szenvedett ebben a titokzatos betegségben. 
Az államférfiak, hadvezérek közül Nagy Sándor, Julius Caesar, Bonaparte Napóleon is szenvedett az epilepszia miatt, a női hősök közül Jeanne D’Arc-nak mutatta meg erejét a szent őrület, ám a filozófusokat sem kímélte a betegség, Søren Aabye Kierkegaard, Blaise Pascal, Sir Isaac Newton is érintett volt, de még a sokak által imádott krimiírónőt, Agathe Christie-t is epilepsziás rohamok gyötörték.

 

 

egészségbetegségepilepsziapánikbetegség