2040-re dohánymentessé válhat a világ

Forrás: Thinkstock -
cigaretta dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világszerte véget vetne a dohányzás okozta halálozásoknak egy nemzetközi szakértői csoport: azt szeretnék, ha 2040-re "dohánymentessé" válna a világ.

A kutatóknak a The Lancet brit orvosi szaklap legújabb kiadásában megjelent felhívása szerint ha ez nem következik be, ebben az évszázadban egymilliárd halálos áldozata lehet a dohányzásnak. A közegészségügy vezető szakemberei a dohány értékesítésének megszüntetését követelik 2040-ig. Úgy vélik, hogy politikai támogatással és a dohányipar elleni, tudományos alapokon nyugvó akciókkal kevesebb mint három évtized alatt lehetséges a "dohánymentes" világ kialakítása, ahol a felnőttek alig öt százaléka dohányzik. A szakemberek gyors, szigorú lépeseket várnak, amelynek részleteiről az Origón olvashatsz.

Forrás: Thinkstock

6 elképesztő változás, ami rád vár, ha leteszed a cigit!

Elgondolkoztál már azon, milyen hatással van a dohányzás például a hajadra, a bőrödre, a fogaidra? Ha leteszed a bagót, egyes elváltozások viszonylag hamar helyreállnak, eltűnnek. Íme, néhány meggyőző példa, amiért megéri tisztán élni.

Kapd el a frakkját! Az egészségügyi hatalom a nők kezében van? http://www.life.hu/drlife/20150312-hamarabb-fordulnak-szakemberhez-a-nok-mint-a-ferfiak.htmlAzok a nők, akik krónikus betegséggel küzdenek, a férfiaknál 10 százalékkal nagyobb valószínűséggel fordulnak szakemberhez, ha mentális problémák tüneteit észlelik magukon – derült ki egy friss amerikai kutatásból.Dr. LifeThinkstockKés alá fekszik Sarka Kata - Szemműtéten töri a fejéthttp://www.life.hu/drlife/20150314-sarka-kata-rovidlato-megmuttetne-a-szemet.htmlKata nem szépészeti beavatkozáson töri a fejét, hanem éleslátását reméli visszanyerni a művi beavatkozással. Dr. Life--Először hajtottak végre sikeres péniszátültetést - Az egyik legnagyobb kihívást a donor megtalálása http://www.life.hu/drlife/20150314-eloszor-hajtottak-vegre-sikeres-peniszatultetest-stellenbosch-egyetem-es-a-fokvarosi-tygerberg.htmlA Stellenbosch Egyetem közleménye szerint az egyetem és a fokvárosi Tygerberg kórház együttműködésében tavaly december 11-én kilencórás műtét során halott donortól származó hímtagot ültettek át egy 21 éves férfira, aki három évvel korábban egy elfuserált körülmetélési rítus következtében veszítette el nemi szervét.Dr. LifeThinkstockLattéra fel! Végre hivatalosan is egészséges a kávéfogyasztáshttp://www.life.hu/drlife/20150312-szivderito-vegre-hivatalosan-is-egeszseges-a-kavefogyasztas.html570 oldalas szakértői ajánlást készítettek az Egyesült Államokban az egészséges táplálkozás új irányelveiről, amely tartalmaz néhány meglepetést is. A tanulmány például zöld jelzést ad a korlátozott mennyiségű koffeinfogyasztásnak, és nem próbálja a továbbiakban kontrollálni az amerikaiak étkezése során bevitt koleszterin szintjét.Dr. LifeThinkstockEpilepszia vagy pánikbetegség? Alattomosan megbújik a tünetek mögötthttp://www.life.hu/drlife/20150309-epilepszia-vagy-panikbetegseg-sokszor-felrediagnosztizalhato.htmlA 43 éves Louise Thomas orvosai szerint pánikbeteg volt. A kétgyermekes anyuka terápiára járt és antidepresszánsokat szedett, de semmi sem segített. Késve ugyan, de kiderült, hogy mi a probléma forrása: epilepsziás rohamai voltak.Dr. LifeThinkstockElkenődött rúzzsal hívják fel a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére a sztárokhttp://www.life.hu/drlife/20150311-elkenodott-ruzzsal-hivjak-fel-a-figyelmet-a-sztarok-a-mehnyakrak-megelozesere-es-a-szuresek.htmlEgyre több híresség csatlakozott már a Smear for Smear – Kend a rúzst kampányához, amely a méhnyakrákszűrés fontosságára hívja fel a figyelmet.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.