Mégis élni akar az eutanáziáért könyörgő kislány

Forrás: AFP -
betegség halál élet eutanázia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cisztás fibrózisban szenvedő chilei kislány, Valentina meggondolta magát, és élni akar. Bár korábban egy videóban kérte az elnököt, hogy meghalhasson, annyi bíztató üzenetet kapott, hogy mégis szeretne küzdeni. 

A cisztás fibrózis genetikai eredetű betegség, amely a tüdőt és más létfontosságú szerveket támad. Valentina édesapja, Freddy úgy nyilatkozott a helyi rádióban, hogy a lány bátyja is ebben a kórban vesztette életét.

Morális valóság: eutanázia gyerekeknek

Az eutanázia hívei az élet utilitarista szemléletéből indulnak ki, nevezetesen: kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik. Így követhető az a gondolatmenet, hogy a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak. A következtetés pedig: az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is, az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk.
Forrás: AFP

A Youtube-ra feltöltött videójára annyi pozitív komment, bíztatás érkezett, hogy Valentina döntött: élni akar, még annak ellenére is, hogy tudja, biztosan nem gyógyulhat meg soha. Egy olyan lány adja neki a legtöbb hitet, aki ugyanabban a betegségben szenved, mint ő, de már elmúlt húsz éves.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.