Négy tévhit a visszérről - nézzünk szembe a tényekkel

betegség érbetegségek keringési rendszer egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egész télen takargatjuk, bár attól még feszül, fáj és duzzad a visszeres láb. Tavasszal azonban nem csak a fájdalom jelentkezik, de újra előtérbe kerül a láb szépsége is. De mit tududnk egyáltalán a visszerekről, és amit tudunk, azt valóban jól gondoljuk?

Íme néhány igazán beszédes (és éppen ezért veszélyes) tévhit a visszeres tágulatokról.

1. Nem szép ugyan, de nem veszélyes

Sajnos ez a kijelentés nem igaz. A visszerek nem csak esztétikai problémát jelentenek, egészségügyi kockázata is van a visszeres állapotnak.A kezdetben csak kellemetlen nehézláb érzés után ugyanis súlyos esetben akár lábszárfekély léphet fel vagy mélyvénás trombózis is kialakulhat, amely tüdőembóliával is társulhat.

Forrás: Thinkstock

2. Várandósság alatt természetes, majd elmúlik

Gyakran valóban a várandósság során jelentkezik először a visszér, és hátterében hormonális változások, valamint a magzat súlya miatt a medence vénáira háruló jelentős nyomás áll. Ezek azonban nem jelentik azt, hogy a szülést követően, a helyrebillent hormonháztartás, valamint a plusz súly megszűnésével automatikusan megszűnik a panasz. Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, és nem szabad figyelmen kívül hagyni a tüneteket se a várandósság alatt, se azt követően. Fontos, hogy szakember is lássa a visszeres végtagot és döntsön a kezelésről, mielőtt súlyosabbá válna a probléma.

3. Csak az idős emberek betegsége

Egyértelműen nem igaz. nem csak az előbb említett terhességi visszerek jelentkezése mond ennek ellent, de várandósság nélkül is jelentkezhet, már egészen fiatal életkorban a betegség. természetesen egy bizonyos életkor után gyakoribbak lehetnek a panaszok, de genetikai hajlam esetén , akár már egy húsz éves fiatalembernél is feltűnhetnek a visszértágulatok. Nem megfelelő életmóddal - állómunka, nagy megeröltetéssel járó sport, jelentős túlsúly - esetén még korábban jelentkezhet a visszér az arra hajlamos fiataloknál.

4. Bekenem - elmúlik

Sok érintett nő vágyna ere a remek megoldásra, de a fenti kijelentés sem igaz: ugyan számtalan igazán jónak számító és hatékony krémmel vehetjük fel a küzdelmet a viszzeres panaszokkal szemben- az alapproblémát egyetlen visszér krém se szünteti meg teljesen. Ennek ellenére érdemes megkeresni a legmegfelelőbbet, mert a láb duzzanatát és a fájdalmakat enyhíthetik a visszér készítmények úgy,, hogy az ereket is erősítik egy bizonyos határon belül.

Forrás: Thinkstock

5. Szinte elviselhetetlen a műtéttel jár fájdalom

Néhány évtizede még rémhírek keringtek a visszérműtétekről, sokan panaszkodtak a fájdalomra és a hosszadalmas felépülési folyamatra. Szerencsére ez ma már nem igaz: kifejezetten gyengéd és nagyon hatékony műtéti módszerekkel lehet megszüntetni a visszeres problémát.

Viszlát visszér! Tippek az egészséges erekérthttp://www.life.hu/drlife/20130322-szules-utan-egyre-tobb-visszer-a-labon-problemara-benke-rita.htmlBenke Rita természetgyógyász, reflexológus, akupresszőr, a Life.hu szakértője számtalan jobbnál jobb tanáccsal látta el Erikát, aki visszérrel küzd. Amióta megszületett a kisfia, azóta ráadásul fokozottan. Ha te is hasonló problémákkal küzdesz, szemezgess a megoldási javaslatokból!Dr. LifeSokan elhanyagolják, pedig komoly problémákat okozhat a visszérhttp://www.life.hu/drlife/20120413-erbevago-kerdesek-esztetikai-es-mas-komolyabb-problemakat-jelent-a-visszer.htmlBár olykor csak esztétikai problémát jelent, a visszér látványával nem kell és nem is szabad megbarátkozni, mert a legtöbb esetben csak előszobája a sokkal súlyosabb, akár az életet is veszélyeztető érbetegségeknek. Szakértőnk, dr. Mező Tamás segítségével jártunk utána a témának.Dr. LifeRádiófrekvenciás műtét: a legjobb megoldás a visszerek eltüntetésérehttp://www.life.hu/drlife/20111020-radiofrekvencias-mutet-a-legjobb-megoldas-a-visszerek-eluntetesere.htmlA rádiófrekvenciás visszérműtétnek rengeteg előnye van a régi megoldásokkal, technikákkal szemben. A kezelés során csak 120 fokra melegítik fel a szöveteket, ami miatt kisebb a környezeti roncsoló hatás, sokkal kevesebb fájdalommal jár a gyógyulás, kisebb a szövődmények kockázata is, és ezzel még nincs vége. Dr. Szabó József sebész, a Videoklinika szakértője számos más előnyt is felsorol, miért érdemes ezzel az új, modern megoldással eltüntetni a visszereket.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.