Orvosi műhiba tette tönkre egy portugál nő szexuális életét

Forrás: Thinkstock -
műhibaper szex műhiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy hetven éves portugál nő ügyében arra keresik a választ, hogy fontos-e a szex az 50 év feletti nők számára. A nő állítja, 20 évvel ezelőtt orvosi műhiba áldozata lett. 

A nő húsz évvel ezelőtt, ötvenéves korában orvosi műhiba áldozata lett: egy beavatkozás során átvágtak egy ideget, ami számos negatív következménnyel járt, köztük azzal, hogy a nő nem volt többé képes élvezni a szexet.

Forrás: Thinkstock

Csakhogy addig aktív nemi életet élt, férje viszont a műhiba után más nőkkel állt össze, ami még jobban tönkretette az életét. Szintén a műhiba miatt egy idő után pelenka viselésére kényszerült, ami ügyvédje szerint emberi méltóságában alázza meg.

Két évtizednyi jogi harc után 2014-ben egy lisszaboni bíróság 172 ezer euró kártérítést ítélt meg a nőnek. A kórház fellebbezett, a felső bíróság pedig 111 ezer euróra szállította le a kártérítés összegét – sokak szerint bicskanyitogató indoklással. A bíró ugyanis a következőket jelentette ki: „Ne feledjük, hogy a felperes már ötven év felett volt a műtét idején és két gyermeke volt. Vagyis olyan korban járt, amikor a szexualitás szerepe már nem olyan fontos, mint a fiataloknál.”

Feltöltette a száját, alig tudja mozgatni az arcát a fiúhttp://www.life.hu/drlife/20150516-feltoltette-a-szajat-alig-tudja-mozgatni-az-arcat-jordan-parks.htmlA 23 éves Jordan Parks ajakfeltöltésfüggőnek tartja magát. Állítja, időről időre meg kell plasztikáztatnia a száját, mert ő csak így boldog. vagyis olyan embernek, akinek időről-időre muszáj plasztikáztatnia a száját. De gigantikus ajkai szivárogni kezdtek, és ő fél, hogy egyszer csak teljesen leeresztenek.Dr. LifeOrigoÚjraélesztették a Fradi kapusát, Hacker Gábort - Kómában vanhttp://www.life.hu/drlife/20150516-ujraelesztettek-a-fradi-kapusat-hacker-gabort-komaban-van.htmlKritikus az állapota a Ferencváros futsalcsapatának korábbi kapusának, Hacker Gábornak, aki a Fradi női kézilabdásainak bajnoki címét ünnepelte, amikor hirtelen rosszul lett.Dr. Life--Fotózáson lett rosszul Conchita Wursthttp://www.life.hu/drlife/20150516-fotozason-lett-rosszul-conchita-wurst-elajult-az-ehsegtol.htmlAz énekes azt állítja, csak a vércukra esett le, ugyanis aznap még egy falatot sem evett. Dr. Life--Döbbenetes változás! 30 kilót fogyott agyműtéte óta Kozsó - Hosszú idő után megtörte a csendet, és üzent rajongóinakhttp://www.life.hu/drlife/20150512-30-kilot-fogyott-a-balesete-ota-kozso-aki-megtorte-a-csendet-es-uzent-rajongoinak.htmlAlig lehet ráismerni Kozsóra: a zenész a műtéte következményeként alaposan lefogyott, és vonásai is megváltoztak. Dr. LifeOrigoSchobert Norbert: ˝Majdnem meghaltam˝http://www.life.hu/drlife/20150507-schobert-norbert-szivmutetje-utan-kapott-fertozest-amibe-allitasa-szerint-majdnem-belehalt.htmlNéhány év múlva több ember halhat meg kórházi fertőzésekben, mint daganatos megbetegedésekben. Ezt állítják szakemberek. Schobert Norbert szívműtétje után kapott fertőzést, amibe állítása szerint majdnem belehalt, most pedig az Aktívnak adott interjút.Dr. LifeOrigoSúlyos betegen állt színpadra Gálvölgyi János: "Rettenetes fizikai állapotba került, sokat aggódtunk érte"http://www.life.hu/drlife/20150508-sulyos-betegen-allt-szinpadra-galvolgyi-janos.htmlA Kossuth-díjas színész tüdőgyulladással küzdött, ám ennek ellenére fellépett a Játékszínben a a Vida´m ki´se´rtet ci´mu? boho´zat premierjén. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.