Bréking: Kiderült, a fény is hizlal!

Forrás: Thinkstock -
fény hízás egészség fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A holland Leideni Egyetem Orvosi Központjának és az Akadémiai Orvosi Központ közös kutatásából kiderül, hogy a hosszas fénynek való kitettség súlygyarapodást okoz az egereknél.

A Proceedings of the National Academy of Sciences című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban leírják, hogy a különböző időszakokban adagolt fényhatás hogyan befolyásolja az állatok anyagcseréjét, és hogyan függ össze a hízással.

Régóta ismert tény, hogy a túl hosszas, vagy éppen szokatlan időben bekövetkező fényhatás hízást okozhat az embereknél, ennélfogva különböző betegségek kialakulásához vezethet. Mostanáig azonban nem volt világos maga a folyamat.

Sokan – főleg az éjszakai műszakban dolgozók – úgy vélik, hogy a súlygyarapodás a fokozott stressznek tudható be, s annak, hogy ez a munkabeosztás extra feszültséget jelent. Talán nekik is igazuk van, ám a most felfedezett összefüggés árnyaltabbá teszi a képet.

A szakértők olyan helyiségbe zárták az egereket, amelyekben mesterséges fény segítségével módosították a nappalok és az éjszakák váltakozását. Az egyes csoportok napi 12, 16 vagy akár 24 órán keresztül fényben éltek több mint egy hónapig. A tudósok a barna zsírszövetek arányát is mérték a rágcsálóknál, amelyek kulcsszerepet játszanak az energia hővé alakításában. Amennyiben az energia nem ég el, zsír formájában raktározódik a szervezetben.

Forrás: Thinkstock

A barna zsírszövetek hatékonyságának vizsgálatakor kiderült, hogy minél hosszabb ideig voltak fényben az állatok, annál nagyobb eséllyel híztak

– annak ellenére, hogy ugyanannyit ettek és mozogtak –, sőt ezeknek a szöveteknek az aktivitása is csökkent náluk. A fénynek való hosszas kitettség tehát arra ösztönzi a szervezetet, hogy inkább raktározza el az energiát annak elégetése helyett.

A kutatócsoport úgy véli, hogy ennek evolúciós oka lehet, hiszen a világosabb, nyári időszakban készülünk fel a sötét és hideg télre.

Nassolás a sikeres fogyókúrázók titkahttp://www.life.hu/drlife/20150510-nassolas-a-sikeres-fogyokurazok-titka.htmlA testsúlyukból sikeresen leadó emberek 86 százaléka tart ki mindvégig az olyan ételek és italok – például a csokoládé és a bor – mellett, amelyek szigorú étrend esetén tiltólistára kerülnének. A szénhidrátoknak tehát kulcsszerepük lehet a jojóeffektus elkerülésében.Dr. LifeThinkstockA tea igenis okosít! Itt a bizonyíték!http://www.life.hu/drlife/20150508-a-tea-igenis-okosit-itt-a-bizonyitek.htmlHa szükséged van egy kis felpörgetésre, egy csésze gőzölgő tea tökéletes megoldás lehet. Úgy tűnik ugyanis, hogy ez a tradicionális ital az ellazításon túl az agy teljesítményét is fokozza.Dr. Life--Rágógumi segíthet, ha nem megy ki a fejünkből egy dal - ugye veled is előfordult már?http://www.life.hu/drlife/20150502-ragogumi-segithet-ha-nem-megy-ki-a-fejunkbol-egy-dal-ugye-veled-is-elofordult-mar.htmlMindenkivel előfordult már, hogy „benne ragadt” a fejében egy fülbemászó zene, és úgy érezte, semmit sem tud tenni ellene. A brit Readingi Egyetem munkatársai azonban kimutatták, hogy a rágógumizás hatékony fegyvert jelent a probléma ellen.Dr. Life--Nemi betegséget is lehet kapni a szoláriumtólhttp://www.life.hu/drlife/20150417-nemi-betegseget-is-lehet-kapni-a-szolariumtol.htmlNem a bőrrák jelenti az egyetlen veszélyt azoknak, akik rajonganak a mesterséges barnulásért – figyelmeztetnek a bőrgyógyászok. Szoláriumozás közben például herpeszt is lehet kapni.Dr. LifeOrigoHa túl sokat játszol telefonos játékkal, elveszítheted a hüvelykujjadat!http://www.life.hu/drlife/20150417-ha-tul-sokat-jatszol-telefonos-jatekkal-elveszitheted-a-huvelykujjadat-mert-a-jatekok-hatasara.htmlTöbb mint hat héten keresztül egész nap egy telefonos játékkal szórakoztatta magát egy férfi, aminek következtében a hüvelykujjának egy ínja elszakadt. Fájdalmat nem érzett, de nem tudta mozgatni a hüvelyujját, ezért fordult orvoshoz. A szakemberek szerint ez nem csoda: a játék során felszabaduló örömhormonok természetes fájdalomcsillapítóként szolgálnak egy ilyen helyzetben. Dr. Life--Napi tíz kalórián élt egy anorexiás tinihttp://www.life.hu/drlife/20150417-napi-tiz-kalorian-elt-egy-anorexias-tinilany-emiatt-hamar-meghalhat.htmlA 24 éves Beth Hall tizenéves kora óta küzd anorexiával, miközben egy csokoládéboltban dolgozik eladóként.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.