Egy erőszakolóval kevesebbel jobb hely lett a világ?

Forrás: Thinkstock -
bántalmazó kutatás nemi erőszak erőszak gólyatábor felsőoktatás bántalmazás bíróság egyetem ítélet hallgató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt a gólyatábori erőszakoló néven elhíresült K. S. Szilárdot június 3-ai tárgyalásán hét és fél év börtönre ítélték. A 39 éves vádlott leghamarabb a büntetés letöltésének kétharmada után szabadulhat.

Mint ismeretes, a férfi fotósként dolgozott a fonyódligeti gólyatáborban, ahol a vád szerint augusztus 30-án, kora hajnalban megtámadott egy budapesti lányt. Fojtogatta, ököllel verte, azzal fenyegette, hogy megöli, majd megerőszakolta. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta később zsarolni az áldozatát.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az Origo cikke szerint a Fonyódi Járásbíróság arról is döntött, hogy a férfinek meg kell fizetnie a 460 ezer forintos bűnügyi költséget, és nyolc évre a közügyektől is eltiltották. Az ítélethirdetés után a megerőszakolt lány ügyvédje azt mondta, elégedettek az ítélettel, mert a férfi majdnem a maximumot kapta. (Szexuális erőszakért legfeljebb nyolc évre ítélhették volna.)

Nem tehetsz úgy, mintha mi sem történt volna!

Nem sokkal ezt az esetet követően egy másik, gólyatáborban elkövetett szexuális erőszakra is fény derült. Az áldozat egy egykori ELTE-s joghallgató lány volt, aki több mint egy évig hallgatott arról, ami vele történt.

A bántalmazott Mira, aki valódi neve elhallgatását kérte az újságíróktól, akkor megdöbbentő részletességgel számolt be az erőszakról, és azt is elmondta, óriási tiszteletet érez a fonyódligeti gólyatáborban megerőszakolt diáklány iránt, aki azonnal szót emelt magáért, és vállalta a jogi procedúrát.

Akkor az ő példájából merített erőt, és döntött úgy, nem hallgat tovább. Bár továbbra sem tett feljelentést az elkövető ellen, azt szeretné, ha immár az ő őszintesége lenne az az erő, amely mások számára is segít megtörni a csendet. Íme, az ő története!

Mindeközben a világ másik végén egy friss kutatás bizonyította be, hogy egy nagy New York-i magánegyetemen majdnem minden ötödik elsőéves lányt megerőszakoltak (vagy legalábbis megpróbáltak), az esetek többségében pedig jelentős szerepet játszott az alkohol és/vagy a drog - tájékoztat a Huffington Post.

Amint azt a kutatást vezető Kate Carey, a Brown Egyetem Közegészségügyi Iskolájának professzora kifejtette, az eredmények azt mutatják, hogy

a felsőoktatásban nagyobb az esély arra, hogy valakit megerőszakolnak, mint általában a társadalomban.

A Journal of Adolescent Health című lapban közzétett vizsgálat arra is kitért, hogy azok a lányok, akiket már a főiskola vagy az egyetem megkezdése előtt is ért ilyen jellegű erőszak, még nagyobb mértékben ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a képzésük első évében ismét áldozattá válnak.

A matracos lány története:

2014 szeptemberében mutattuk be Emma Sulkowiczot, aki szintén bűntény áldozata lett: a saját kollégiumi ágyában erőszakolták meg. Mint ismeretes, Emma vizuális kultúra szakirányon tanult a Columbia Egyetemen, másodévesen azonban az egyik diáktársa bántalmazta. Úgy tudni, azóta sem sikerült bebizonyítania az esetet, támadója később is az iskola hallgatója maradt. Ugyanis sem a rendőrök, sem a kollégium vezetősége, sem pedig a hallgatótársak nem hittek a lánynak. Ezért döntött úgy, megmutatja a világnak, milyen terhet cipel azóta is. Sulkowicz azzal vált híressé, hogy a mai napig mindenhová magával cipeli azt a matracot, melyen anno análisan megerőszakolták. Korábban itt mesélt a történtekről.

A vizsgálat során közel 500 elsőéves lánnyal töltettek ki egy kérdőívet rögtön a tanév elején, majd az őszi és a tavaszi szemeszter után, végül pedig a nyár végén. Carey megjegyezte, hogy ez az időszak sokak számára óriási változás, hiszen elköltöznek otthonról, új közegbe kerülnek, új embereket ismernek meg, maguk is sokat változnak, mindezek pedig már önmagukban is növelik a kockázatot.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A kérdőívet kitöltő lányoknál rákérdeztek arra, tapasztaltak-e már bármilyen erőszakos jellegű cselekvést magukkal szemben, függetlenül attól, hogy az erőszak végül sikerrel járt-e, vagy sem. A válaszokból kiderült, hogy a lányok egy része már korábban is átélt ilyet, több mint egyharmaduk 14 éves kora és a főiskola megkezdése között. Vagyis a probléma nem kifejezetten a főiskolákhoz és egyetemekhez kötődik, csupán arról van szó, hogy a 17-23 év közötti nők körében kifejezetten magas a szexuális erőszak előfordulásának aránya.

"Nem tudok megdugni egy síró lányt!"

Egy fiatal fotós, Grace Brown készítette azt a sokkoló fotósorozatot, amely szexuális támadások áldozatainak próbál segíteni traumájuk feldolgozásában. Olyan férfiak és nők álltak a kamerája elé, akiket egytől egyig megerőszakoltak, bántalmaztak. A képek különlegessége, hogy mindenki táblát tart a kezében, melyeken támadóik egyik mondata olvasható.

"Ha nem maradsz csendben, megölöm az anyádat! Ha meghallja, a te hibád lesz. Senki sem tudja meg! Ha elmondod a szüleidnek, megverünk. Ha bárki megtudja, megöllek. Nem tudok megdugni egy síró lányt!"

Ilyen és ehhez hasonló mondatok szerepelnek az áldozatok papírjain. Ezek hagyták el az erőszaktevők száját azelőtt vagy azután, hogy bántalmazták áldozataikat. A képeket korábbi cikkünkben nézheted meg.

Carey szerint nagyon fontos lenne, hogy a szülők, a tanárok és a többi, fiatalokkal foglalkozó felnőtt is beszélgessen el ezekről a kérdésekről a tizenévesekkel. Hogy hívják fel figyelmüket a lehetséges veszélyekre, és arra is, hogy az alkohol és a drog használata megnöveli az ilyen jellegű erőszakos cselekedetek kockázatát.

Emellett az is nagyon fontos lenne, hogy legyenek körülöttük olyan barátok, akikben megbíznak, és akik - ha például túl sokat innának - idejében figyelmeztetik őket, szükség esetén pedig akár haza is kísérik őket.

Milyen torzulást okoz a szexuális erőszak?

Bár az erőszak által okozott kár függ az erőszak típusától, súlyától, attól, hogy hányszor hányan, mi módon és milyen hosszú időn át, milyen rendszerességgel követték el a sértett ellen, illetve attól is, milyen viszonyban áll az elkövető és az áldozat, bizonyos általános károkozás azért leírható: ilyen az önbizalom teljes elvesztése, a mások felé érzett bizalom eltűnése, súlyos érzelmi károsodás, befelé fordulás, a világ iránti érdeklődés elveszítése.

Megfigyelhető, hogy a sérült mélységes bűntudattal küzd, azokban az esetekben még inkább, ahol az erőszakot valamelyik családtag követi el, sokan önmagukat hibáztatják, és határtalan módon szégyellik a velük történteket. Erről itt olvashatsz bővebben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.