Bebizonyították! Minél előbb leteszed a cigit, annál tovább élhetsz!

Forrás: Thinkstock -
kutatás egészség dohányzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legújabb kutatás azt mutatja, hogy azokra a volt dohányosokra, akik már legalább 15 éve leszoktak, a szívelégtelenség és a halálozás jelentősen alacsonyabb kockázata leselkedik.

Kiderült, hogy a közel két évtizede leszokott exdohányosok hasonló mértékű kockázatnak vannak kitéve, mint azok az emberek, akik soha nem dohányoztak.

Az eredmények azonban nem az összes dohányosra nézve voltak pozitívak, mert az is kiderült, hogy az erős dohányosok, tehát azok, akik legalább 32 évig legalább egy doboz cigarettát szívtak, még ilyen hosszú leszokás után is enyhén megnövekedett kockázatnak vannak kitéve. A kutatást vezető Dr. Ali Ahmed, a washingtoni VA Orvosi Központ munkatársa szerint azonban még így is egyértelmű a tanulság: feltétlenül kevesebbet kell dohányozni, hamarabb le kell szokni, és ha lehet, soha nem is kell dohányozni.

Forrás: Thinkstock

Dr. Ahmed és munkatársai a Circulation: Heart Failure szaklapban megjelent kutatásukhoz a folyamatban lévő Szív-érrendszeri Egészségügyi Tanulmányt használták fel, amelyben 65 éven felüli felnőtteket vizsgálnak. 2 556 olyan ember adatait vizsgálták, akik soha nem dohányoztak, 629 aktív dohányosét és 1 297 volt dohányosét, akik legalább 15 éve szoktak le.

13 éves utánkövetés után a soha nem dohányzók körülbelül 21 százalékában, és a volt dohányosok 21 százalékában alakult ki szívelégtelenség. A legalább 32 évig minimum egy doboz cigarettát szívó exdohányosok között viszont közel 30 százalékban jelentkezett szívelégtelenség.

Amikor a kutatók egyéb tényezőket, például az életkort, a nemet, a rasszt, az iskolázottságot és egyéb betegségeket is számításba vették, az aktív dohányosokban mintegy 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki szívelégtelenség, mint azokban, akik soha nem dohányoztak és akik hosszú ideje leszoktak.

Ijesztően bömbölő gyerekfejekkel riogatják az emberekethttp://www.life.hu/drlife/20150613-egy-kinai-legtisztitokat-arulo-ceg-siro-gyerekfejekkel-kampanyol.htmlEz valami borzalom: síró gyerekfejeket vetítenek a füstfelhőkre Kínában.Dr. Life--Nem a te hibád, ha nem érted a viccet - Végre kiderült a humor forrásahttp://www.life.hu/drlife/20150613-a-genjeinkbe-van-kodolva-a-humor.htmlA legfrissebb kutatás szerint az, hogy hogyan mosolygunk vagy nevetünk, a génjeinkben lehet.Dr. LifeThinkstockRettegsz az Alzheimer-kórtól? A vércsoportodtól függ, veszélyben vagy-ehttp://www.life.hu/drlife/20150613-kapcsolat-lehet-a-vercsoport-es-a-szellemi-hanyatlas-kozott.htmlA Sheffieldi Egyetem munkatársai szerint a vércsoporttípus befolyásolja az idegrendszer fejlődését, vagyis meghatározza a szellemi hanyatlás kialakulásának kockázatát.Dr. LifeThinkstockVigyázat! A túl sok edzés vérmérgezést okozhat!http://www.life.hu/drlife/20150614-vigyazat-a-tul-sok-edzes-vermergezest-okozhat.htmlMár csak azért sem szerencsés, ha túlzásba visszük az edzést, mert ennek hatására a bélbaktériumok a véráramba kerülhetnek, ami aztán vérmérgezéshez vezet – állítják a Monash University tudósai.Dr. LifeThinkstockBebizonyították: Elhízott anyának a gyermeke is túlsúlyos leszhttp://www.life.hu/drlife/20150614-bebizonyitottak-elhizott-anyanak-a-gyermeke-is-tulsulyos-lesz.htmlEgy friss kutatás rávilágít, hogy az elhízott anyák gyermekei miért híznak el nagyobb eséllyel maguk is. Korábbi eredmények már rávilágítottak az összefüggés meglétére, az okára azonban nem.Dr. LifeThinkstockA maszturbálás csökkenti a prosztatarák veszélyét (+18)http://www.life.hu/drlife/20150522-a-maszturbalas-csokkenti-a-prosztatarak-veszelyet.htmlEgy friss kutatás szerint a gyakran ejakuláló férfiaknál jelentősen alacsonyabb a betegség kialakulásának kockázata. Havi 21 magömlés például 22 százalékos mérséklődést jelent azokhoz képest, akik legfeljebb csak havi hétszer jutnak el a csúcsra.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.