Ismét felütötte a fejét az ebola Libériában

Forrás: AFP/Getty Images/Bryan Thomas -
betegség kutya Libéria ebola fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Libériában csütörtökön már egy harmadik embernél is kimutatták, hogy ebolával fertőzött. Mindezt két hónappal azután, hogy az országot az Egészségügyi Világszervezet ebolamentesnek nyilvánította - írja az MTI.

A járvány megfékezésére szervezett libériai akciócsoport vezetője, Moses Massaqui úgy véli, hogy az újabb fertőzöttek mindhárman ugyanabba a faluba valók, és kutyahúst ettek a közelmúltban.

EBOLA védőruha Forrás: AFP/Getty Images/Bryan Thomas

A fekete kontinensen többször pusztított ebolajárvány, legtöbbször az ott élő embere a majomhús evése okán kapták el a vírust. Miután ez kiderült, a legtöbb nyugat-afrikai ország betiltotta a vadon élő állatok húsának fogyasztását. A három új libériai ebolás közül az egyik vasárnap meghalt. A másik kettő állapota egyelőre stabil.

Vészhelyzet! Lehet, hogy az ebola a szomszédban vanhttp://www.life.hu/news/20150416-szloveniaban-ebolas-beteget-kezelnek.htmlSzerdán szállítottak kórházba egy szlovén állampolgárt ebolagyanús tünetekkel. A beteg nemrég tért haza Afrikából. News--Világsztárok hívják fel a figyelmet az Ebola megfékezésérehttp://www.life.hu/news/20141120-az-ebola-elleni-kuzdelemben-egyre-tobb-vilagsztar-vesz-reszt-elkeszult-a-band-aid-do-they-know-it-is.htmlA Band Aid Ebola-járvány elleni harcra mozgósító Do They Know It's Christmas? című dala máris eladási rekordot döntött. Számos világsztár, például Bono, Rita Ora vagy Ed Sheeran is közreműködik benne. Egy másik kezdeményezésben pedig szótlanul néznek veled farkasszemet a hírességek.NewsOrigoJanuárra készül el az Ebola elleni oltóanyaghttp://www.life.hu/drlife/20141022-januarra-keszul-el-az-ebola-virus-elleni-oltoanyag-a-who-szerint.htmlA vírust túlélők véréből nyerik ki az ellenszert, majd használják fel a betegek gyógyításához.Dr. Life--Mi lesz a gyerekekkel? Nyugat-Afrikában 3 ezren maradtak árván az Ebola miatthttp://www.life.hu/drlife/20141018-az-ebola-miatt-nyugat-afrikaban-mar-tobb-mint-3-ezer-gyerek-maradt-arvan.htmlAz Ebola-járvánnyal leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban, azaz Sierra Leonéban, Libériában és Guineában már több mint háromezer gyermek lett árva a terjedő fertőzés miatt.Dr. Life--Már Európában is fertőz az Ebola-vírushttp://www.life.hu/drlife/20141007-az-ebola-mar-europaban-spanyolorszagban-is-fertoz-egy-apolono-betegedett-meg.htmlEbola-vírussal fertőződött meg egy spanyol ápolónő egy madridi kórházban. Ő az első, aki Afrikán kívül kapta meg a járványos betegséget - jelentette be a spanyol egészségügyi minisztérium.Dr. Life--Erre képes egy herpeszvírus – döbbenetes történethttp://www.life.hu/drlife/20150417-egy-herperszvirus-ego-szaj-szindromat-is-okozhat.htmlEgy amúgy egészséges 65 éves nő szájában rejtélyes módon kellemetlen, égő érzés jelentkezett, aminek okát hónapokon át nem tudták megfejteni az orvosok.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.