Kórházban van Esmeralda! A sorozatsztár balesetet szenvedett

sorozatsztár Leticia Calderón Esmeralda baleset kórházi ellátás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Munkahelyén érte baleset, melynek következtében állkapocs- és fejsérüléssel szállították kórházba a népszerű sorozatsztárt, az Esmeralda egykori megformálóját, Leticia Calderónt. 

Egy telenovella forgatásán esett el a mexikói sorozatsztár, aki annak idején az Esmeralda megformálásával világhírnévre tett szert - számolt be róla a Bors. Leticia Calderónt állkapocs- és fejsérüléssel szállították kórházba. A kollégái nagyon megijedtek, így rögtön mentőt hívtak Leticiához, akire ráparancsoltak, hogy ne mozogjon.

Az esetről így nyilatkozott a ma is dögös színésznő: "Nem tudom pontosan, hogyan történt. Csak arra emlékszem, hogy esés közben kitettem a kezem, hogy tompítsam az ütést, de a fejemet így is sikerült nagyon bevernem, hatalmasat koppant a földön. Félelmetes volt, és nagyon megijedtem, a fülemből ugyanis azonnal ömleni kezdett a vér, és kitört egy fogam is".

Az ijedtsége ellenére Leticia nem szenvedett súlyos sérüléseket, azonban néhány vizsgálatot még elvégeznének rajta az orvosok, így pár napig kórházban kell pihennie.

Egy utolsó vizsgálatra Chicagóba szállítják Bobbi Kristina Brownthttp://www.life.hu/drlife/20150701-whintey-houston-lanyat-bobbi-kristina-brownt-chicagoba-szallitjak-egy-utolso-vizsgalatra.htmlAhogyan arról a Life.hu korábban beszámolt, a család már kezd beletörődni Bobbi Kristina Brown állapotába, akit nemrég egy hospice központba szállítottak. Most apja egy utolsó vizsgálatra Chicagóba viszi a lányt, mielőtt lekapcsolják a gépekről. Dr. Life--Molnár Anikó: "Nem tartom magam sem bolondnak, sem őrültnek"http://www.life.hu/drlife/20150629-molnar-aniko-evek-ota-panikbeteg-gyogyszerei-es-pszichologusa-nelkul-nem-birja.htmlÉvek óta küzd pánikbetegséggel Molnár Anikó, aki nem meri megkockáztatni, hogy ne szedje gyógyszereit. Dr. LifeOrigoDráma! Súlyosan megégett Michael Bublé kisfia http://www.life.hu/drlife/20150627-korhazba-kerult-michael-buble-kisfia-miutan-sulyos-egesi-seruleseket-szenvedett.htmlSúlyos égési sérüléseket szenvedett a világhírű énekes, Michael Bublé 22 hónapos kisfia, Noah. A sztár a történtekkor épp turnén volt. Dr. Life--Ismét felütötte a fejét az ebola Libériábanhttp://www.life.hu/drlife/20150703-ismet-felutotte-a-fejet-az-ebola-liberiaban.htmlLibériában csütörtökön már egy harmadik embernél is kimutatták, hogy ebolával fertőzött. Mindezt két hónappal azután, hogy az országot az Egészségügyi Világszervezet ebolamentesnek nyilvánította - írja az MTI.Dr. LifeSemmire nem emlékszik a balesetből Rékasi Károly?http://www.life.hu/drlife/20150703-rekasi-karoly-semmire-nem-emlekszik-a-balesetbol-rekasi-karoly.htmlMint azt korábban a Life.hu megírta, kedden súlyos motorbalesetet szenvedett Rákasi Károly. A napokban a család közleményt adott ki, hogy a színész eszméleténél van, lapinformációk szerint azonban nem emlékszik arra, mi történt vele.Dr. Life--Mentőt hívott feleségének Damu Roland - "Most megint az lesz, hogy Damu agresszív vadállat"http://www.life.hu/drlife/20150702-mentot-hivott-felesegenek-damu-roland.htmlA pánikba esett színésznek többször is tárcsáznia kellett a számot. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.