Gyógyíthatatlan betegség végzett Cindy Crawford testvérével

Forrás: Instagram/ Cindy Crawford -
halál leukémia szupermodell öcs Cindy Crawford
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyönyörű szupermodell, Cindy Crawford a mai napig nem tudja feldolgozni az öccse halálát, akinél 2 évesen diagnosztizáltak leukémiát.

A 49 éves modell mindössze nyolcéves volt, amikor elveszítette szeretett kisöccsét, Jeffet. A családi tragédiáról Oprah-nak nyilatkozott a napokban, és elmondása szerint máig nem tette túl magát a történteken.

A kisfiú mindössze kétéves volt, amikor diagnosztizálták nála a gyógyíthatatlan betegséget. A szülei minden nap több mint kétórás útra indultak, hogy Jeffet bevigyék a kórházba, ahol sugárkezelést kapott. Egy idő után még egy kísérleti kezelésre is beadták, hátha ezzel megmenthetik az életét. Sajnálatos módón nem jártak sikerrel, és Jeff három esztendsen elhunyt.

Cindy Crawford Forrás: Instagram/ Cindy Crawford

„Azt hiszem, amikor a szüleim elmondták nekünk, hogy Jeff beteg, nem is igazán értettük, miről van szó. Most, hogy anya vagyok, el tudom képzelni, milyen fájdalmas lehet ezt hallani a gyerekedtről" - mesélte megtörve Cindy.

A modell rendszeresen támogat gyerekkori leukémia ellen küzdő szervezeteket, és kórházakat, többek között azt az intézményt is, ahol a testvérét ápolták.

Börcsök Enikő két transzplantáción esett áthttp://www.life.hu/drlife/20150709-borcsok-eniko-a-vigszinhaz-szinesznoje-ket-transzplantacion-esett-at.htmlA Vígszínház sikeres színésznője mögött nehéz évek vannak, hiszen fiatal korától vesebetegséggel küzdött, aminek szervátültetés lett a vége.Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoÍgy fest Ábel Anita a vécén ülvehttp://www.life.hu/drlife/20150630-abel-anita-hajos-andras-es-szente-vajk-a-vecen-ulve-pozoltak-hogy-felhivjak-a-figyelmet-az-ibd-nevu.htmlRitkán készülnek olyan képek hírességekről, amelyeken a vécén ülnek. Ábel Anita, Hajós András, Simon Kornél és Szente Vajk most mégis bevállalták a szokatlan beállítást.Dr. Life--Meghalt a lány, akinek nem hitték el az orvosok, hogy halálos beteghttp://www.life.hu/drlife/20150617-meghalt-a-lany-lorraine-bronte-akinek-az-orvosok-nem-hittek-el-hogy-halalos-beteg.htmlMiután Lorraine az interneten rákeresett tüneteire, rájött, hogy egy nagyon veszélyes rákbetegségben szenved, orvosai azonban hazaküldték.Dr. Life--Akik megtapasztalták a szexualitás árnyoldalaithttp://www.life.hu/drlife/20150707-szexualitas-nemibetegseg-herpesz-virus.htmlHárom sztár, három betegség, egy ok. Mindhárman nemi úton terjedő betegséggel élik – teljes gőzzel – mindennapjaikat. De vajon mi köze lehet a szifilisznek A szürke ötven árnyalatához?Dr. LifeAFPFehér csík, élvezet, HIV: ez a közös bennük http://www.life.hu/drlife/20150707-kokain-hiv-betegseg-kutatas.htmlAzt már egy korábbi kutatás kimutatta, hogy a szakítás felér azzal, ahogy egy drogfüggő hiányolja a kokaint. A visszamenőleg komoly történelemmel rendelkező kokain amellett, hogy hosszú távon megöli az immunrendszert, halálos vírust is okozhat fogyasztóinak. Dr. LifeThinkstockBangó Margit: „Libatojásnyi daganat van a felkaromban"http://www.life.hu/drlife/20150708-bango-margit-enekesnonek-libatojasnyi-daganat-van-a-felkarjaban.htmlA Kossuth-díjas énekesnő korábban már szembenézett a gyilkos kórral, ám óriási hite és energiája nem hagyta, hogy a betegség felülkerekedjen rajta. Egy daganat azonban még maradt a felkarjában.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.