Megcsípte a pók a lábát, majdnem amputálni kellett

pók amputáció pókcsípés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Álmában csípte meg az írországi nő lábát a hamis özvegy, mely miatt kis híján amputálni kellett a végtagot. 

A melegedő éghajlatnak köszönhetően Nagy-Britanniában is egyre többször fordulnak elő olyan pókfajták, amelyek eredetileg forróbb tájakon honosak. Ilyen a hamis özvegy nevű mérges pók, melynek csípése a fekete özvegyével ellentétben nem halálos, csupán órisái duzzanatot okoz.

A 34 éves Aideen Hynest álmában csípte meg egy ilyen pók. A nő az Irish Daily Starnak úgy nyilatkozott, érezte, hogy mászik valami a paplan alatt a lábán, később pedig férjével, Darrinnel átkutatták az egész hálószobát a pók után, melynek azonban nyoma veszett.

A férj ugyanis a neje lábán található apró pötyökkből rögtön tudta, hogy az asszonyt egy pók csípte meg. Másnap kórházba vitték Aideent, mert a csípéseknél a duzzanat egyre jobban növekedett és még a bokájára is átterjedt. Mivel az orvosok is elkezdtek aggódni, hogy a méreg megtámadja a nő izmait, felmerült az amputáció lehetősége is.

A rémálom azonban mára véget ért, Aideen szervezete a negyedik antibiotikum-kúra után teljesen kitisztult, a lábait sikerült megmenteni. A pókot pedig a férj találta meg a lakásban és elégette.

Kórházba szállították Czeizel Endréthttp://www.life.hu/drlife/20150801-korhazba-szallitottak-czeizel-endre-genetikust-leukemiaja-miatt-allapota-rosszabbodott.htmlRomlott az állapota az évek óta leukémiával küzdő, világhírű genetikusnak, akit a napokban ismét kórházba kellett szállítani. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huKezek és lábak nélkül született a lány, aki milliók példaképévé válthttp://www.life.hu/drlife/20150729-milliok-peldakepeve-valt-a-kezek-es-labak-nelkul-szuletett-lany-zuly-sanguino.htmlHihetetlenül nehéz élete volt a kezek és lábak nélkül született fiatal lánynak, Zuly Sanguinónak, aki mára milliók példaképévé vált.Dr. LifeOrigoPlasztikrémmé változtak az Olsen ikrek! Már nem is hasonlítanak egymásrahttp://www.life.hu/drlife/20150729-mary-kate-olsen-es-ashley-olsen-arca-teljesen-elt.htmlAz egykor annyira édes Olsen lányok arca mára teljesen eltorzult, a sok plasztikai beavatkozás miatt az ikrek már nem is hasonlítanak egymásra. Dr. Life--Hihetetlen! 40-nek néz ki a most 60 éves szupermodellhttp://www.life.hu/drlife/20150726-iman-a-szupermodell-hatvan-eves-de-negyvennek-nez-ki.htmlTe megmondanád a világ egyik leghíresebb szupermodelljéről, Imanról, hogy már hatvan éves? Dr. LifeOrigoUngár Anikó édesanyja 104 éves letthttp://www.life.hu/drlife/20150723-104-eves-lett-ungar-aniko-edesanyja.htmlIrigylésre méltó korba lépett Ungár Anikó édesanyja: Lilike néni 104 éves lett. Dr. Life--Dráma! Súlyosan megégett Michael Bublé kisfia http://www.life.hu/drlife/20150627-korhazba-kerult-michael-buble-kisfia-miutan-sulyos-egesi-seruleseket-szenvedett.htmlSúlyos égési sérüléseket szenvedett a világhírű énekes, Michael Bublé 22 hónapos kisfia, Noah. A sztár a történtekkor épp turnén volt. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.