Kristályokat sír különös betegsége miatt egy nő

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Chepko -
betegség kristály szem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 35 éves Laura Pons 15 éves korában vette észre először a szemében a furcsa fehér lemezeket. Az egész életét meghatározó betegséget csak 20 évvel később sikerült diagnosztizálni.

„Arra ébredtem, hogy rettenetesen fájnak a szemeim. Mikor a tükörbe néztem, és megláttam a furcsa, fehér lemezeket a szememben, üvölteni kezdtem. Első alkalommal az anyukám szedte ki a szememből őket. Csipesszel. Kétóránként többet is" – így kezdődött az egész Laura 15 éves korában.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Chepko

Az ovónőként dolgozó nő sokszor a munkából is kimaradt a furcsa betegség miatt: „Volt rá példa, hogy hat teljes hónapig képtelen voltam dolgozni menni, mert folyamatosan szedegetnem kellett a szememből a kristályokat. Volt, hogy napjában 30 darabot.”

Laura sok orvost felkeresett, de egyik sem tudott neki segíteni. Újabb orvosával azonban most úgy tűnik, hogy megtalálták a probléma forrását. Laura könnyéből hiányzik egy kulcsfontosságú protein, ami megvédené a szemét az esetleges bakteriális fertőzésektől. „Válaszul a fertőzésre, a szem kreatint kezd termelni, hogy legyőzze a baktériumot, ez pedig más, a szem által termelt vegyületekkel keveredve, képezhet olyan lemezeket, amiket Lauránál is láthattunk" – mondta az orvos, aki betegét ezüst nitrátos szemcseppekkel kezeli, egyelőre legalábbis eredményesen.

A képeket a nőről és betegségéről itt nézheted meg!

12 centis féreg költözött egy nő szemhéjábahttp://www.life.hu/drlife/20150806-12-centis-fereg-koltozott-egy-no-szemhejaba.htmlEgy 55 éves indiai nő szemhéjából az orvosok eltávolították a 12 centis férget, miután több vizsgálat után sikerült diagnosztizálni a betegséget.Dr. Life--Esély a túlélésre? Új gyógyszert tesztel a 18 éves lány, aki 144 éves testben élhttp://www.life.hu/drlife/20150805-uj-gyogyszert-tesztel-a-18-eves-lany-aki-144-eves-testben-el.htmlA Fülöp-szigeteken élő Ana Rochelle Pondare, aki egy rendkívül ritka betegségben szenved, egy újfajta kísérletben vesz részt, amivel a progéria nevű betegség gyógymódját keresik.Dr. Life--Két lányának máját használták fel a férfi szervátültetésénélhttp://www.life.hu/drlife/20150803-ket-lanyanak-majat-hasznaltak-a-ferfi-szervatultetesehez.htmlKét lánya májának egy-egy darabjából alkottak új májat egy férfi számára a hongkongi Queen Mary kórházban hétfőn. A világon ez volt az első ilyen jellegű műtét, ami ráadásul sikeres volt.Dr. Life--Dupla kézátültetést hajtottak végre a végtagvesztett kisfiúnhttp://www.life.hu/drlife/20150729-dupla-kezatultetest-hajtottak-vegre-a-vegtagvesztett-kisfiun.htmlAz Egyesült Államok legfiatalabb kettős kézátültetésen átesett páciense lett az a nyolcéves kisfiú, akinek korábban egy súlyos fertőzés miatt kellett amputálni a végtagjait.Dr. Life--Országos kampány indul az energiaitalok túlzott fogyasztása ellenhttp://www.life.hu/drlife/20150729-orszagos-kampany-indul-az-energiaitalok-tulzott-fogyasztasa-ellen.htmlTöbb hivatal és intézet összefogásával indul országos kampány annak érdekében, hogy az emberek egészségtudatos fogyasztóvá váljanak. Dr. LifeThinkstockTetoválóművész ekkora boldogságot még nem okozott! Egy beteg kislányon segített!http://www.life.hu/drlife/20150710-tetovalomuvesz-festette-ki-a-beteg-kislany-labmerevitoit.htmlA nyolcéves Hope, aki koraszülöttként jött a világra, bénulással és epilepsziával is küzd. A beteg lánynak egy tetoválóművész okozott földöntúli boldogságot.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.