Gyerekjátékkal leszokni a cigiről? Működhet!

Forrás: Thinkstock -
kutatás sóvárgás cigaretta gyerekjáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Ne játssz annyit kisfiam, mert rászoksz!” – ismerős lehet a szülői mondat sokaknak, akik valamivel rendszeresen játszottak fiatalabb korukban. Egy friss kutatás azonban akár kampányolhat bizonyos játékok mellett: egy vizsgálatban kiderült, hogy azoknál a felnőtt alanyoknál, akik a gyerekkorunkból már jól ismert Tetrist játszották a táblagépeiken, ötödével csökkent a dohányzás iránti vágy.

A módszer nemcsak a cigaretta iránti vágyat segít leküzdeni, hanem akár az étel vagy a szex utáni sóvárgást is – állítják a szakemberek, akik többtucatnyi egyetemi hallgatót vontak be a tetrises kísérletbe. Két önbevallásos teszt kitöltése között a résztvevők egyik fele táblagépen megkapta a legendás játékot, és bebizonyosodott, hogy

már 15 perc is elég a jótékony hatás eléréséhez.

Forrás: Thinkstock

Örökzöld téma

Nem is olyan nehéz rákattanni a videojátékokra, de mégsem teljesen normális az, ha egy felnőtt férfi szinte csak ezzel foglalkozik. Hogy miért nem? Dr. Csernus elmondta.

A Plymouthi Egyetem munkatársai szerint az összefüggés hátterében az állhat, hogy a Tetris ugyanazt az agyi területet foglalja le, amelyet képzelgésre használunk sóvárgás idején. Az egyhetes kísérletsorozatban harmincegy 18–27 év közötti hallgató vett részt.

„Ez az első alkalom, hogy laboratóriumon kívül sikerült bizonyítani a kognitív interferencia jelentőségét a nem ételek iránti sóvárgásban” – magyarázta Jackie Andrade, a Plymouthi Egyetem szakértője. A kutatók szerint

a Tetris kulcsa a képalkotó agyi tevékenységben rejlik, de akár más vizuális elemekkel rendelkező játék is jótékony hatású lehet.

A kutatás során a Tetris sóvárgásra gyakorolt hatása egyértelműen kimutatható volt, mialatt a résztvevők átlagosan 40 alkalommal játszottak a Tetrisszel.

A videojátékok nem butítanak, sőt!

Sokat hallhatunk a videojátékok káros hatásairól, de kevés szülő van tisztában a valós tényekkel és a kutatások eredményeivel, amelyekről valóban tudniuk kellene. A Pszichológus Pasi ezt a fajsúlyos témát is boncolgatta – első kézből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.