Ha keveset alszol, sokkal nagyobb eséllyel leszel beteg

Forrás: Photononstop/Self Images -
betegség vizsgálat eredmény kockázat nátha alvás vírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jelentősen csökkentheti a betegségekkel szembeni ellenállást a túl kevés alvás. A kialvatlanság négyszeresére növeli a nátha kialakulásának kockázatát.

Aric Prather, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai 164 felnőttet vizsgáltak meg és az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, táplálkozásra és stresszre vonatkozó szokásaikról kérdezték ki őket, majd egy héten át szenzorokkal elemezték alvásukat.

Forrás: Photononstop/Self Images

Ezt követően megfázást okozó vírussal fertőzték meg és egy hotelben izolálták őket. A következő héten naponta vettek mintát orrnyálkahártyájukból és megvizsgálták azokat.

Az eredmények szerint aki éjszakánként kevesebb mint hat órát aludt, annak 4,2-szer nagyobb esélye volt a megfázásra mint annak, aki legalább hét órát. Aki öt óránál is kevesebbet aludt, annál 4,5-szer nagyobb volt a betegség kialakulásának kockázata.

Összességében az alvás jóval nagyobb befolyással bír az egészségre, mint a kor, a táplálkozás, a stressz vagy a dohányzás - írják a kutatók a Sleep című szaklapban.

„Az alvás mérésünk szerint minden tényezőn túltesz. Nem játszott szerepet, mekkora stresszhatás alatt álltak a résztvevők, az etnikai hovatartozásuk, a képzettségük vagy a jövedelmük sem. Még az sem számított, dohányoznak vagy sem. A nem alvás alapvetően befolyásolja a testi egészséget" - fejtette ki Prather.

Forrás: Thinkstock

A szakértő szerint az új tanulmány sokkal fontosabb eredményekkel szolgál, mint a korábbiak, mivel azokon a résztvevőket vagy ébren tartották, vagy felébresztették, ezúttal azonban a normális alvási szokásaikat vették alapul. „Ez egy teljesen normális hét is lehetett volna a megfázásos időszakban" - fogalmazott Prather.

Társadalmilag is fontos felismerés a tanulmány eredménye. „Munkás, dolgos kultúránkban büszkék vagyunk arra, ha keveset alszunk és mégis megmarad a teljesítőképességünk. Több ilyen tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy eljusson a fejekbe: az alvás lényeges alapja jóllétünknek" - fejtette ki a kutató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.