Egészségünk érdekében ennyit kell állnunk naponta: többet, mint hinnéd

Forrás: Thinkstock -
áll szívderítő tanulmány egészség ülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jól tudjuk, hogy a naponta üléssel eltöltött idő rendesen odavág az egészségünknek. Egy új tanulmányban a kutatók kimutatták, hogy napi két óra állás vagy járkálás kifejezetten pozitív hatással van az egészségünkre.
Forrás: Thinkstock

Az új kutatásban, amelyet a European Heart Journal című folyóiratban publikáltak, a kutatók 782 férfit is nőt vizsgáltak, akik egy héten keresztül napi 24 órában aktivitásmérő eszközt viseltek. A műszerek mérték, hogy a vizsgálati alany mennyi időn keresztül járt, ült, állt, aludt vagy feküdt. A kutatásban részt vevőktől vért vettek, és megmérték az egyéb értékeiket is, mint például a vérnyomásukat és testsúlyukat. A vizsgálatok eredményeit elolvashatod a Szívderítő.hu cikkében.

Köszönj el örökre a hátfájástól!

A gerincünk mindennap komoly terhelésnek van kitéve. Ülünk, állunk, mászkálunk. A szép tartás nem elérhetetlen, azonban ha betartasz pár egyszerű trükköt, sokkal jobb lesz a közérzeted és még a hátad sem fog fájni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.