Ma van az öngyilkosság megelőzésének világnapja

Forrás: Thinkstock -
halál öngyilkos világnap öngyilkosság szervezet Európa öngyilkossági szándék
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2003 óta minden évben ezen a napon tartják az öngyilkosság megelőzésének világnapját a Nemzetközi Szövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért szervezet kezdeményezésére. 

Világszerte évente csaknem egymillió ember vet véget önkezűleg az életének. A legtöbb öngyilkosságot Kelet-Európában, Litvániában és Oroszországban követték el, a legkevesebbet pedig Közép- és Dél Amerikában. A legmagasabb és a legalacsonyabb társadalmi rétegekben is előfordul a jelenség, ami a fejeltebb országokban igen magas számban fordul elő a fiatalkorúak körében. Magyarországon, Szlovéniában, Lettországban, és Litvániában ötven százalékkal több az ilyesfajta halálozási ok, mint az uniós átlag - olvasható a WHO jelentésében.

Forrás: Thinkstock

Az öngyilkosságok a nagy gazdasági világválságok idején ugranak meg, azonban háborús helyzetekben drasztikusan csökken a számuk.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Így fejleszti készségeinket a sokoldalú állatterápia – már az ókorban is alkalmaztákhttp://www.life.hu/drlife/20150909-a-lovasterapia-pozitiv-hatasait-mar-az-okorban-felismertek-segit-irasban-olvasasban.htmlAz ember és a ló kapcsolata nem csupán a sportra hegyeződik ki, a gyógyításban is hatalmas szerepet játszhatnak egymás életében. Az ókori alapokon nyugvó lovasterápia nem csak a rászoruló gyermekek (vagy felnőttek) kedélyállapotára, de azok teljesítményére is pozitív hatással bír.Dr. LifeThinkstockErről a betegségről nem gondolnád, hogy a férfiakat is megtámadjahttp://www.life.hu/drlife/20150908-a-ferfiak-mellrak-miatt-eltavolittatjak-mindket-melluket.htmlA mellrák már nem csupán a nőket, hanem a férfiakat is érinti. Egy új kutatás eredménye szerint egyre több mellrákos amerikai férfi távolíttatja el műtéti úton a másik, daganatmentes emlőszövetét is.Dr. LifeOrigoTragikus kór! Torokfájásból végtagamputáció letthttp://www.life.hu/drlife/20150909-torokfajasra-panaszkodott-a-nyaralason-a-brit-ferfi-majd-kiderult-hogy-castleman-betegsegben-szenved.htmlA 38 éves Matthew Parkes feleségével és 4 éves gyerekével nyaralt Mallorcán, ahol torokfájás miatt orvosoz fordult.Dr. Life--Elkerülhető a gyermekorvos? Kövesd tippjeinket!http://www.life.hu/drlife/20150907-gyermekkori-egeszseg-elkerulheto-a-gyermekorvos.htmlSem a gyerekek, sem a szülők nem mennek szívesen a gyermekorvoshoz. Ha el lehet kerülni, miért ne tennénk? Néhány házi praktikát érdemes megtanulni, így a kellemetlen élmény helyett otthon is meggyógyulhat a kicsi. Íme, néhány jól bevált tipp!Dr. LifeThinkstockHPV elleni oltás: közeledik a nyilatkozatok leadási határidejehttp://www.life.hu/drlife/20150909-a-hpv-oltashoz-szukseges-nyilatkozatok-leadasi-hatarideje-szeptember-11.htmlKözeledik a humán papilloma vírus elleni védőoltáshoz szükséges nyilatkozatok leadási határideje: a szülőknek szeptember 11-ig kell nyilatkozniuk arról, hogy kérik-e leánygyermekük számára a méhnyakrák elleni védőoltást - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).Dr. LifeOrigoKivette a fültágítót, majd ledöbbent a látottakon http://www.life.hu/drlife/20150908-foltagito-csufitotta-el-az-amerikai-srac-fuleit.htmlAkinek volt már ilyenfajta testékszere, tudja, hogy ha egyszer ki kell venni a füléből, akkor nem biztos, hogy tetszeni fog a látvány. Egy amerikai fiú is megszabadult a fültágítótól, a tükörképe azonban sokkolta. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.