Kislánya sírása ébresztette fel a kómában fekvő édesanyát

Forrás: Facebook/Lisa Carol Adams -
operáció édesanya kóma császármetszés szülés kislány sírás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi dolog történt egy észak-karolinai kórházban: Shelly Cawley-t újszülött kisbabája ébresztette fel kómájából.

Shelly Cawley tavaly szeptemberben adott életet kislányának, Rylannek. Az asszonyt császározni kellett, ám míg Rylan épen és egészségesen megérkezett a világra, addig édesanyja műtétje közben komplikációk léptek fel: egy vérrög miatt szülése után kómába került.

Amikor Shelly először karjaiban foghatta kislányát, elmondása szerint azt gondolta: sosem látott még nála szebbet Forrás: Facebook/Lisa Carol Adams

Az orvosok azt mondták, ha Shelly nem ad életjelet a maga módján, akkor nem valószínű, hogy életben tudják tartani a következő reggelig

Te nem is szültél igazán!

Világviszonylatban, így Magyarországon is egyre nagyobb arányban segítjük császármetszéssel világra gyermekeinket. Ma már a császármetszés a leggyakrabban végzett hasi műtét. A Life.hu itt foglalta össze a császármetész és a hüvelyi szülés tényeit és tévhiteit.
Fél év kóma után ébredt fel a lány – Végre találkozhatott megmentőjévelhttp://www.life.hu/news/20150908-barbra-fel-ev-koma-utan-ebredt-fel-autobalesete-utan-majd-talalkozott-megmentojevel-czeder-attilaval.html2014.április 30-án Kozármislény közelében történt az az autóbaleset, amelyben a 23 éves H. Barbara súlyos sérüléseket szenvedett. Hat és fél hónapig volt kómában, amikor felébredt, találkozott a megmentőjével.News--A buli utáni evés sem ment meg minket a másnaposságtólhttp://www.life.hu/drlife/20150903-inkabb-igyunk-keveset-hogy-elkerulhessuk-a-masnapossagot.htmlKinek ne lenne ismerős a helyzet, amikor buli után betér egy vendéglátó egységbe, és valamilyen étellel igyekszik azért tenni, hogy az alkohol „felszívódjon a szervezetében”? Egy friss kutatás szerint azonban ez nem elegendő, a másnapi macskajaj ellenszere igen egyszerű: kevesebb alkoholfogyasztás. Dr. LifeThinkstockCsászáros anyukák, ne sírjatok! http://www.life.hu/csalad/20150528-hadas-kriszta-jegyzete-a-csaszaros-szulesrol.htmlA fészekrakó ösztöntől mániákusan hajtott kismamaként, amikor a lakásban hónapokig bútorokat tologatunk, tervezünk és beszerzünk. Amikor nagy hassal fáradhatatlanul rójuk az áruházakat, hogy a legkedvezményesebb, mégis legpraktikusabb, legjobb holmikat szerezzük be, amikor már összeszerelve áll a pelenkázó és a babaágy, a nagy többség azt álmodja, hogy a szülés egy szép, gumilabdán lágyan rugózó, a szenvedéseket szelíd madonnaként megélő rituálé lesz. Aztán sokaknál jön a hidegzuhany. CsaládOrigoViccből vett be 35 viagrát! Ami utána történt, már nem volt vicceshttp://www.life.hu/drlife/20150915-35-viagrat-vett-be-viccbol-egy-ferfi-ami-utan-5-napig-erekcioja-volt.htmlA brit férfi, Daniel Medforth úgy gondolta, hogy nagyon vicces lenne bevenni 35 darab viagrát egy óra alatt. Nem igazán értjük, hogy miért gondolta így, de a következmények az ő arcáról is letörölték a vigyort.Dr. Life--Kóma után - egy 24 éves fiú igaz történetehttp://www.life.hu/drlife/20140619-koma-utan-gyogyul-az-autobalesetben-agyserult-fiu.htmlMichael Schumacher kóma utáni rehabilitációs esélyei irányítják a figyelmet azokra a hétköznapi emberekre, akik bár nem kaptak és nem kapnak reflektorfényt, de éppoly keserves küzdelmet folytatnak a gyógyulásért, mint a milliók által szeretett és tisztelt Forma-1-es pilóta. Dr. Life--Unokaöccse szerint a passzív dohányzás ölte meg Harangozó Terithttp://www.life.hu/drlife/20150915-harangozo-terit-unokaoccse-szerint-a-passziv-dohanyzas-olte-meg.htmlA híres énekesnő augusztus végén került kórházba, majd nem sokkal később elhunyt. A halálának pontos oka még tisztázatlan.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.