12 percen át volt halott a kislány - Édesanyja mentette meg

2015.09.21. 11:47

Orvosai is lenyűgözve állnak Alise Nipper gyógyulása előtt: a kislány 12 percen át volt halott, ám hála édesanyja lélekjelenlétének, sikerült újraéleszteni, mára pedig teljesen felgyógyult.

Alise és családja éppen egy medencés buliban voltak barátaikkal, amikor a baleset történt. Mivel vihar közeledett, úgy döntöttek, hazaindulnak, ám az édesanya nem találta lányát. 

Alise fantasztikus gyógyulásán még az orvosok is ámultakForrás: Facebook/Boldly Pray for Alise

Egyszer csak körülnéztem, és nem volt ott, ahol legutóbb láttam– kezdte mesélni a KFVS televíziós csatornának a kislány édesanyja, Jamie, aki sokkot kapott, amikor meglátta a vízben a lányát, aki semmilyen életjelet nem mutatott. Kihúzta a vízből, majd megkezdte az újraélesztést, amelyet egészen a mentők megérkezéséig, 12 percen át végzett.

Kritikus állapotban szállították kórházba: a teste és az agya is súlyos sérüléseket szenvedett. Alig 6 nap után Alise életjelei egyre jobbak voltak, lekerült a lélegeztetőről, majd ébredése után beszélni és énekelni kezdett. 2 héten belül már otthon volt.Szürreális élmény volt az a nap, amikor elhagytuk a kórházat. Alig hiszem el, hogy mi éltük át mindezt– mondta el az édesanya. Még orvosai is lenyűgözve állnak a kislány felépülése előtt, Alise pedig a hírek szerint nem emlékszik semmire a balesetből.

kórházorvosvízbe fulladásújraélesztéshalottcsodagyógyulásmedencekislány