Betegek vakultak meg egy német gyógyszertől

Forrás: Thinkstock -
Vakság gyógyszer beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két francia páciens is elveszítette látását egy német gyógyszer használatát követően. Korábban Spanyolország is több tucat ilyen esetről számolt be.

A júliusban jelentett francia esetekben mindkét érintett megvakult a fél szemére. Egyelőre azonban nem bizonyított, hogy közvetlen összefüggés lenne az Alamedics cég által készített gyógyszerek és az esetek között - közölte hétfőn a francia Nemzeti Gyógyszer- és Gyógyászati Segédeszköz Biztonsági Hivatal (ANSM).

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A hétvégén a spanyol hatóságok is jelentették, hogy a szemészeti műtéteknél használatos készítmény vakságot okozott 13 betegnél, és súlyos szemkárosodást további 28 esetben. Az első spanyol esetek nyár elején történtek. A retinaleválás miatt megműtött páciensek a beavatkozást követően elvesztették látásukat, noha az operációk sebészeti része sikerült az orvosok szerint.

Az elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy a különböző intézményekben az Ala Octa nevű, műtétek során használt német gyártmányú készítmény okozta a visszafordíthatatlan károsodást, mert toxikus anyag volt benne. Hogy pontosan milyen mérgezésről van szó, azt nem közölték. A szernek nem volt minden páciensnél mellékhatása.

Hétfőn az Alamedics kijelentette, hogy független laborok a gyógyszeradagok tesztjei során nem találtak szennyezettséget. A klinikák ezért további vizsgálatokat folytatnak, hogy megtalálják a problémák okát. A cég utalt arra, hogy a szemműtéteknél az úgynevezett nehéz vizek használatakor kiemelt figyelmet kell fordítani a tisztaságra, de a helyes alkalmazás is nagyon fontos.

Franciaországban az Ala Octa nevű szerből az ANSM szerint piacra kerülése óta csupán 75 alkalommal adtak el. Christian Lingenfelder, az Alamedics üzletvezetője július közepén írásban figyelmeztette a kereskedőket, hogy leállították az Ala Octa eladását, amíg a gyanú nem tisztázódik.

A spanyol egészségügyi minisztérium június végén elrendelte a készítmény használatának beszüntetését, és kivonását a forgalomból. Így derült ki, hogy nemcsak Baszkföldön, hanem hat régióban történtek hasonló esetek, és összesen 41 betegnél alakult ki valamilyen szemkárosodás. A feljegyzett eseteknél egyebek közt látóideg-sorvadás, retinaelhalás, a látásélesség csökkenése szerepel.

Szeméremajkak redizájnolva: egy műtét, ami sokak életét megváltoztatja http://www.life.hu/drlife/20151103-szemeremtest-plasztika-azert-hogy-jobban-alljon-rajtunk-a-bikini-beavatkozas.htmlEgyre népszerűbb a szeméremtest-plasztika, Amerikában egy év alatt másfélszeresére nőtt a beavatkozásra vállalkozók száma. A beavatkozást sok nő azért választja, mert szeretne tökéletesen kinézni testhezálló nadrágban és bikiniben. Nem ez az egyetlen megdöbbentő vagy érhetetlen plasztikai beavatkozás. Dr. LifeThinkstockAnyja üzenete miatt távolíttatta el petefészkét Angelina Joliehttp://www.life.hu/drlife/20151104-angelina-jolie-edesanyjanak-orvosa-beszelte-ra-hogy-tavolittassa-el-petefeszkeit.htmlAz egész világot megdöbbentette, amikor annak idején Angelina Jolie a mellei után a petefészkét is eltávolíttatta. Most egy interjúban derült fény arra, hogy néhai anyja üzenete késztette a színésznőt a nagy lépésre. Dr. Life--Mi az IBS? Több embernek van, mint hinnéd!http://www.life.hu/drlife/20151103-ibs-a-betegseg-belproblema-ketmillio-magyar-embert-erint.htmlA betegség, amely nagy nyomás hatására bármikor, bárkinél - akár serdülőknél is - kialakulhat. Ha már megtörtént a baj, ezekre érdemes odafigyelni! Dr. LifeThinkstockDöbbenetes! Robin Williamsnek csak néhány éve lett volna hátrahttp://www.life.hu/drlife/20151104-robin-williams-lewy-testes-demenciaval-kuzdott-par-eve-lett-volna-hatra.htmlSokkoló titokról rántotta le a leplet a néhai színész özvegye egy interjúban: Robin Williams legfeljebb három évet élhetett volna, ha nem végez magával. Dr. Life„Ordítottam, sikítottam, mégsem találták a tényleges bajt” – Mit gondol az egészségügyről a magyar?http://www.life.hu/drlife/20151102-egeszsegugy-magyar-bizalmatlanok-vagyunk-inkabb-maganorvoshoz-jarunk.htmlSzenteste történt. Kint hideg volt, mialatt már egy egész napja szenvedtem a meleg szobában a felfázás miatt – legalábbis azt gondoltam, az a baj. Aznap éjjel először a helyi ügyeleten, majd egy budapesti kórházban kötöttem ki, ugyanis a vesémmel volt a probléma. Hálás voltam az orvosoknak, akik azonnal és szakszerűen elláttak. Az orvosokról és az intézményekről megoszlik a magyarok véleménye, a páciensek összességében a magánrendelésekkel vannak megelégedve. Kíváncsiak voltunk a tapasztalatokra, így mi is gyűjtöttünk véleményeket a témában. Dr. LifeThinkstockMagyar sportolók gyűjtenek az 5 éves kisfiú kezelésére http://www.life.hu/drlife/20151103-fekete-laci-es-nagy-laszlo-is-segit-az-ot-eves-kisfiun-ossejtbeultetesre-gyujtenek.htmlCsongor a születése után a kórházban olyan súlyos fertőzést kapott, amely miatt sérült a központi idegrendszere. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.