Így előzd meg a téli depressziót!

tünet depresszió környezet napsütés tél közérzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már régen magunk mögött hagytuk a napos és meleg hónapokat és az ősz eddig kegyes volt hozzánk, ennek ellenére, sok embert megviselnek a hidegebb, napfényben és színben szegényebb hónapok. Kis Nórát, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet pszichológusát, a Lelki Egészség munkacsoport vezetőjét kérdeztük a téli depresszió okairól, kezelési lehetőségeiről.

„Ősszel és télen az időjárás jelentősen beszűkítheti az életterünket és ezzel a szociális életünket is, hiszen hidegben kevésbé szívesen mozdulunk ki a meleg, fűtött lakásból. A kevés napfény és a téli kopár növényzet miatt szürkébbnek, komorabbnak látjuk a környezetünket, ami rányomja a bélyegét a hangulatunkra is. Sokan érezzük úgy, hogy kedvtelenebbek vagyunk, leginkább csak otthon ülnénk és eszegetnénk a finomabbnál finomabb édességeket. Ez a jelenség sok embert érint, de mindenkit különböző mértékben. Fontos, hogy észrevegyük, mikor jelent ez már komoly problémát és nő túl a rosszkedven, és mikor kell szakember segítségét kérni."

Forrás: Thinkstock

Mi játszik szerepet a téli depresszió kialakulásában?

Mostani ismereteink szerint a téli depresszió kialakulásában több tényező is szerepet játszik, többek közt genetikai hajlam, biológiai adottságok, pszichológiai jellemzők, környezeti tényezők és különböző életesemények. Fokozott kockázatnak vannak kitéve a tavaszi-nyári születésűek és a „bagoly” típusúak (aki szeretnek reggel sokáig aludni, de még későn este is aktívak). A tüneti képet a már jól ismert depressziós tünetek mellett a megnövekedett alvásigény és a fokozott szénhidrátbevitel miatti testsúlygyarapodás dominálja. Emellett jelentkezhet hangulati nyomottság, szomorúság, boldogtalanság, nagyfokú fáradékonyság, aluszékonyság, érdeklődés beszűkülése, a szociális tevékenységektől való visszavonulás, megváltozott étkezési és alvási szokások, a koncentráció és a figyelem csökkenése, a gondolkodás lelassulása, memóriazavar, pesszimista vagy sivár jövőkép, reménytelenség érzése.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A depresszió komoly, hormonális alapú betegség, nem lustaság,

nem egyszerű rosszkedv, ezért a kezelését is komolyan kell venni. Általában a különböző terápiák együttes alkalmazása a legcélravezetőbb. A téli depresszióban a leghatékonyabb a fényterápia, a gyógyszeres terápia (hangulatjavító gyógyszerek, ún. antidepresszánsok) és a pszichoterápia együttes alkalmazása. A gyógyszeres terápia segít optimalizálni bizonyos agyi folyamatokat. A pszichoterápia segítségével feldolgozhatjuk a betegség háttérben álló okokat, megváltoztathatjuk a jellegzetes gondolkodási hibákat és torzításokat (pl.: „Nekem soha semmi sem sikerül.”), melyek szerepet játszanak a betegség kialakulásában és krónikus fennállásában. A fényterápia során a természetes nappali fényhez hasonló mesterséges fehér fényt használnak, mely UV- és infratartományt nem tartalmaz.

Forrás: Thinkstock

Nem szükséges szemben ülni a fénnyel, de a szemnek végig nyitva kell maradnia. A kezelés során egy erősen megvilágított szoba fényerejéhez képest kb. hússzor akkora fénnyel világítják meg a beteget 1-3 órán keresztül kb. 1 méterről. A fényterápia során a szemünkön keresztül az agyunkba érkező fény csökkenti egy bizonyos hormon termelődését az agyban. Ennek a hormonnak a jelenléte negatívan hat a hangulatunkra és fokozza az álmosságunkat, fáradékonyságunkat. A fényterápia nem tudja kifejteni jótékony hatását csukott szemen keresztül, ezért nagyon fontos, hogy a szemek nyitva legyenek. Fontos megjegyezni, hogy a szolárium és a különféle polárlámpák eltérő tulajdonságaik miatt nem képesek helyettesíteni a fényterápiát.

Magyarországon a lakosság valamivel több mint 3%-át érinti a szezonális őszi-téli depresszió,

ennél jóval gyakoribb azonban, hogy csak egy-egy tünet keseríti meg a mindennapokat, és nem alakul ki teljesen a betegség.

Ha észleljük magunkon ezeket a tüneteket, akkor a következő jó tanácsok betartásával sokat tehetünk a közérzetünk javításáért:

  • Töltsünk minél több időt a szabadban!
  • Kutatások szerint a reggel friss levegőn végzett 1 órás séta kimutathatóan pozitív hatással van a hangulatunkra.
  • A mozgás már önmagában nagyon jó hatással van a testünkre, lelkünkre, egészségünkre. Sportoljunk rendszeresen, s ha lehetőségünk van, tegyük ezt a szabad levegőn.
  • Ha anyagi helyzetünk megengedi, akkor ebben az időszakban utazzunk egy naposabb déli országba.
  • Írjunk naplót vagy listát a velünk történt kellemes, pozitív eseményekről. Próbáljuk meg a legapróbbnak tűnő pozitív dolgokat is feljegyezni.
Forrás: Thinkstock

  • Próbáljuk meg növelni a tevékenységeinket, illetve keressünk új elfoglaltságokat is.
  • Állítsuk meg a negatív gondolatokat, tereljük le a figyelmünket a kevés fényről és a rossz időjárásról!
  • Az orbáncfű kedvelt természetes gyógymód az enyhe depressziós tünetek csökkentésére.
  • Figyeljünk az étkezésre, együnk összetett szénhidrátban gazdag ételeket, hiszen azzal biztosítjuk az egyenletes vércukorszintet, ami közvetve és közvetetten is hozzájárul az egyenletes jókedv kialakulásához.
  • Kerüljük az alkohol fogyasztását! Habár közvetlenül a fogyasztása után kellemesen érezzük magunkat, másnap levertség, rossz közérzet uralkodhat el rajtunk.

A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta.

Friss kutatás: a napfény késleltetheti a szklerózis multiplex megjelenéséthttp://www.life.hu/drlife/20151010-a-kamaszkori-napfenybehatas-kesleltetheti-a-szklerozis-multiplex-megjeleneset.htmlA legfrissebb kutatási eredmények szerint később alakul ki a betegség a szklerózis multiplexes betegekben, ha tizenéves korukban rendszeresen több időt töltöttek a napon. Ez is azt bizonyítja, hogy a betegség és a napfény illetve D-vitamin hiány valóban összefügg egymással. Dr. Life--Ne! Fényevéssel akarnak fogyni a kínai nőkhttp://www.life.hu/drlife/20150907-fenyevessel-akarnak-fogyni-a-kinai-nok.htmlHong Kong-i nők kitalálták, hogy a fénnyel való táplálkozás a legjobb fogyókúra. Szerintünk inkább a legveszélyesebb!Dr. LifeSzeplőtelen fogantatás a Balcsin? Avagy amikor a napfény segít teherbe esnihttp://www.life.hu/drlife/20150625-szeplotelen-fogantatas-a-balcsin-avagy-amikor-a-napfeny-segithet-teherbe-esni.htmlCsodás találmány ez a napsütés. Legutóbb például az derült ki róla, hogy a napozás és a napfény a hosszú élet titka. Most pedig az, hogy a napfürdőzés akár harmadával is növelheti a megtermékenyülés esélyét.Dr. LifeOrigoBréking: Kiderült, a fény is hizlal!http://www.life.hu/drlife/20150517-egy-kutatas-kideritette-hogy-a-feny-is-hizlal.htmlA holland Leideni Egyetem Orvosi Központjának és az Akadémiai Orvosi Központ közös kutatásából kiderül, hogy a hosszas fénynek való kitettség súlygyarapodást okoz az egereknél.Dr. Life--Michelle Pfeiffer fényevő volthttp://www.life.hu/drlife/20131104-michelle-pfeiffer-szineszno-fenyevo-volt-egy-es-behalozta-egy-szekta.htmlA színésznő elárulta, volt egy időszak, amikor étel és ital nélkül próbált élni egy szekta tagjaként.Dr. LifeAz ok, amiért mindennap reggelizned kellhttp://www.life.hu/drlife/20151015-reggeli-fontos-etkezes-jobb-teljesitmenyt-is-nyujtunk-altala-szakerto.htmlA reggeli a legjobb barátod, az ebéd a jó szomszédod, a vacsora a legrosszabb ellenséged – mondta Confucius, tanácsát pedig azoknak is érdemes megfogadni, akik a legjobb teljesítményt szeretnék nyújtani a munkahelyükön, javítanák saját erőnlétüket, és vigyáznak a vonalaikra. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.