Összekeverték a betegeket, ezért nem élesztették újra a Down-szindrómás kisfiút

Forrás: Youtube -
betegség halál család szomorú műhiba Down-szindróma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy édesanya szívét legjobban az törheti össze, ha gyermeke meghal. A Down-szindrómás kisfiú édesanyja ennél is nagyobb pofont kapott az élettől, ugyanis haldokló fián az orvosok nem is próbáltak meg segíteni.

Jack Adcock, a Down-szindrómás gyermek hasmenés miatt került kórházba, ahol szeptikus sokk miatt esett össze, majd megállt a szíve. Az orvosok azonban nem segítettek rajta, mivel összetévesztették egy másik beteggel, akit fölösleges lett volna újraéleszteni - írja a Daily Mail.

Jack Adcock Forrás: Youtube

Az eset még 2011-ben történt a leicesteri kórházban, akkor a fiú anyja még nem ismerte a részleteket és köszönetet is mondott az orvosoknak, amiért mindent megtettek fiáért – gondolta. Idővel kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz, a fiú orvosát és az akkor ügyeletes nővért hétfőn bűnösnek mondta ki a bíróság emberölés vádjával. Nicola Adcock, az elhunyt kisfiú édesanyja így nyilatkozott: “Azt hittem, mindent megtettek érte. Megköszöntem nekik - most pedig leszakítanám a fejüket is, mert az igazság az, hogy nem így történt. Ha nem rajtuk múlik, a fiam ma is élhetne.”

Szívmelengető történet: ingyen tetoválást kap egy Down-szindrómás lányhttp://www.life.hu/drlife/20141208-down-szindromas-lany-ingyen-lemoshato-tetotvalast-kap-minden-penteken-jason-ward-tetovalomuvesztol.htmlEgy új-zélandi tetoválóművész minden pénteken ingyen tetoválásokat készít egy Down-szindrómával élő nőnek. Megható történet jön.Dr. LifeOrigoDown-kóros emberek megindító videoüzenete egy kismamánakhttp://www.life.hu/drlife/20140321-down-koros-emberek-meghato-videouzenete-egy-leendo-anyanak-aki-megtudta-hogy-magzata-beteg.html15-en mondták el gondolataikat egy leendő anyának, aki nemrég tudta meg, hogy magzata beteg. Március 21-e egyébként a Down-szindrómában szenvedők világnapja.Dr. LifeOrigoÍgy látják egymást ők: egy Down-kóros kislány és anyukája fotóihttp://www.life.hu/drlife/20140308-igy-latjak-egymast-ok-egy-down-koros-kislany-es-anyukaja-fotoi-egymasrol.htmlEgy Down-szindrómás kislány, Laoshisa hatéves kora óta érdeklődik a fotózás után. Szerencsére édesanyja, Emer Gillespie, aki fotózással keresi a kenyerét, lelkesen be is avatta a képkészítés rejtelmeibe a kislányt. Közös munkájuk, a "Lefényképezlek, lefényképezel" projekt megható fotógalériája bejárta a világot. Életükről az édesanya a Huffington Postnak mesélt. Dr. Life--A Down-kórt is felismeri az 5D ultrahanghttp://www.life.hu/drlife/20140128-5d-ultrahangot-mutattak-be-budapesten-a-semmelweis-egyetem-i-sz-szuleszeti-es-nogyogyaszati.htmlHétfőn Budapesten másodikként mutatták be az 5D ultrahangot, amely felszereltségétől függően 30–50 millió forintba kerül, de nagy szükség lenne rá a kórházakban.Dr. Life--Milyen tünetei vannak a Down-szindrómának?http://www.life.hu/drlife/20110317-milyen-tunetei-vannak-a-downszindromanak.htmlBár mindegyikünk számára ismerősen cseng a Down-kórként emlegetett genetikai rendellenesség neve, mégis számos téves elképzelés él bennünk vele kapcsolatban. Mi most arra vállalkoztunk, hogy eloszlatjuk a kétségeket, és némiképp egységes képet mutatunk be a Down-szindrómáról.Dr. LifeBelehalt az embertelen bánásmódba: 10 hónapig tartottak fogva egy lakásban egy Down-kóros férfithttp://www.life.hu/drlife/20111125-belehalt-az-embertelen-banasmodba-10-honapig-tartottak-fogva-egy-lakasban.htmlA Down-szindrómás David Parsonst akarata ellenére egy egyszobás lakásba zárva tartották fogva Angliában, legalapvetőbb emberi jogaitól teljes mértékben megfosztva. A férfi végül 10 hónapnyi elzárás után meghalt.Dr. Life

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.