Vitaminbombáktól a szaunaorgazmusig: Így védekezz a hideg ellen!

Forrás: Thinkstock -
hideg védekezés megfázás tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napimádók és melegmániások elképzelni sem tudnának az ideinél csodálatosabb novembert. A napsütéses órák száma az egekben, és sorra dőlnek a korábbi melegrekordok, mivel a nappali és esti hőmérsékletek is inkább a tüzes indiánnyarat idézik. Nem lesz azonban örökre 25 fok, a december és január már fenik ránk a fogaikat. Nekünk pedig fel kell készülnünk.

Hol kezdjem?

A hideg ellen való védekezés első, megelőző lépése a testünk felkészítésé a rá váró megróbáltatásokra. A helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás, az elegendő alvás, a lelki egyensúly és a kifinomult stresszkezelés mind-mind segítenek abban, hogy átvészeld a téli időszakot. Minderről, illetve arról, miként tudod megfelelően táplálni a szervezetedet, és mit kell tudnod a saját sav-bázis egyensúlyodról, Természetes immunerősítő módszerek című cikkünkben írtunk korábban.

Ha már célegyenesbe fordult a tél, késő lesz magadhoz venni a hangzatos vitaminbombákat, sorra rágcsálni C-vitaminban dús gyümölcsöket és zöldségeket. Jobb, ha már a napcsókolta novemberi délutánokon magadhoz veszed azokat a természetesen erőforrásokat, melyek fűtenek belülről, ha már lecsapott a zimankó. Cékla, sütőtök, dió, mogyoró? Egytől egyig titkos csodaszerek, mellékállásban pedig kiváló immunerősiítők, melyek hatásait és titkos összetevőit itt szedtük csokorba legutóbb.

Forrás: Thinkstock

Mikor vagyok kész?

Ha már a tested ráhangolódott a fagyra, az étrendedbe beépültek a túléléshez szükséges finomságok, a gardróbodból pedig előkerültek a meleg pulóverek, vastag, szőrös kabátok és a téli lábbelik, akkor körülbelül félúton jársz. Ha meg tudod csinálni, hogy ahelyett, hogy esténként a tévé elé kucorodnál, mindennap legalább fél órát mozogsz, sokkal ellenállóbbá válik a szervezeted, ami igazán jól fog jönni, ha a csípős hideg mellé megérkezik még az influenza és a megfázás is.

Mi a különbség a megfázás és az influenza között?

Ugyan mind az influenza, mind a megfázás légzőszervi megbetegedés, azonban egy dologban különböznek: más-más vírusoknak köszönhetjük őket. Tünetek tekintetében eleinte nehéz különbséget tenni, hiszen mindkét betegségnél hasonló jelekkel találkozhatunk: láz, orrfolyás, fej- és torokfájás, égő szemek, sajgó ízületek. A háziorvosok különböző tesztek segítségével bizonyosodhat meg arról, hogy adott esetben nem csupán náthával, hanem influenzával állunk szemben. Hogy miképpen különböztetheted meg őket, kiderül korábbi írásunkból, melyet ide kattintva érhetsz el.

Mivel még kellemes az idő, sportolhatsz a szabadban is, a kalóriaégetés mellett pedig az sem egy utolsó szempont, hogy kihasználhatod a napsugarakat, és D-vitamint gyűjthetesz. Ha nem vagy abban a szerencsés helyzetben, hogy napközben hódolhatsz a mozgás örömeinek, és munka után kell fáradtan beesned az edzőterembe, gondolj arra, azért vagy most itt, hogy ne karácsony tájékán döntsön le a lábadról egy gyűlölt, téli betegség.

Forrás: Thinkstock

Mit tehetek még?

Ha megtaláltad a neked való mozgásformát, és nem csak ellenállóbbá, de formásabbá, karcsúbbá is válsz általa, kiegészítehteted a dolgot egy kis méregtelenítéssel is. Ennek ugye a legfőbb célja az immunrendszer megerősítése lenne, de ha túlzásba viszed az őszi tisztítókúrát, a hirtelen súlyvesztség le fogja gyengíteni a szervezetedet, és így épp ellenkező hatást érsz majd el.

5 gyógytea, amit ne hagyj ki a méregtelenítésből

Gyógyteákat nem csak hétköznap érdemes fogyasztanod: a méregtelenítésre is jótékonyan hatnak. Számtalan készítmény létezik, ami segíti és fokozza a szervezet tisztulását. Korábban kiválasztottuk az öt kedvencünket, amiket bátran beiktathatsz a kúrádba. A maximális hatékonyság érdekében lehetőleg ízesítés nélkül fogyaszd őket. Íme a lista!

Ha még mindig nem érzed magad elég felkészültnek, tehetsz még egy lapáttal a hidegtől való védekezésre. Ha teheted, szaunázz! Ez az egyik legjobb immunerősítő módszer, amelyet évezredek óta használnak népi betegségmegelőzésként, gyógyírként. Egyszerre élvezheted a méregtelenítő és a bőrszépítő hatásait, amit akár a feljebb említett gyógyteákkal, vagy pakolásokkal és szaunakrémekkel is fokozhatsz.

Forrás: Thinkstock

A szakértők azt javasolják, hogy próbáld ezt is kúraszerűen csinálni. Legalább hetente egyszer beiktatni a napirendedbe, hogy megfelelő mértékig erősíthesd szervezeted védekező mechanizmusait. Persze egyáltalán nem biztos, hogy minden héten lehetőséged nyílik a szaunázásra, de figyelj arra, ha olyan helyen jársz, ahol van, térj be akkor is, ha elsőre nyűgnek tűnik. Igen, vizes leszel, és utána hajat is kell szárítani és kimenni a hidegbe, de a tél beálltával hálás leszel magadnak a fáradozásaidért. Sok fitneszcenterben és edzőteremben található már szauna, vagyis ha reggel úgy készülsz, hogy fürdőruhát, papucsot és szaunalepedőt is csomagolsz a sportcuccodba, amikor végre odajutsz, már kívánni fogod az életető meleget.

Szaunaorgazmus: Próbáltad már?

Ha rendszeresen szaunázol, akkor jól tudod, hogy egy tökéletesen felépített szaunaszeánsz csodát tesz a testtel és a lélekkel egyaránt. A szaunázás illemtanát korábban már körbejártuk, itt azonban azt mutatjuk be, mit kell tenned, ha extra dolgokra is vágysz izzadás közben. Mesteri szaunaszánszokkal pedig kizárt, hogy kifogjon rajtad a tél!

Támogatott tartalom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.