Kifejlesztették a kávéfüggőség elleni terápiát

Forrás: Thinkstock -
terápia leszokás függőség kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kávé is drog: túlzott fogyasztásának rengeteg mellékhatása van, és a róla való leállás sem könnyű. Ezért nem is véletlen, hogy külön terápiát kellett kialakítani a függők leszoktatásához.

Szorongás, idegesség, gyomorpanaszok, alvási nehézségek – ezek a kávéfüggőség mellékhatásai. A megvonás miatt pedig fejfájás, fáradtság és influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A képzett tanácsadók mellett az otthoni füzetes feljegyzések is fontos részét képezik a kávéfüggőség ellen kifejlesztett kezelésnek. A terápián eddig 67 ember vett részt, és háromnegyedük kávéfogyasztását sikerült a korábbi 600-700 mg helyett 200 mg alá vinni, ami két instant kávénak felel meg.

Kávé nélkül is van élet - 10 alternatív ötlet reggeli koffeinfüggőknek

Nincs reggel kávé nélkül - nemcsak mi, de a legtöbb ember így gondolja. Számos kutatást olvastunk már arról, hogy a fekete ital csökkenti például a diabétesz, a depresszió és néhány fajta rák kockázatát. Ha mégis úgy döntesz, hogy abszolút kiállsz az egészséges életmód mellett, akkor íme, 10 trükk, hogyan lépj ki a kávé "bűvköréből".
Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségeihttp://www.life.hu/drlife/20151201-ashley-olsen-selena-gomez-charlie-sheen-kuzdelmei-a-betegsegukkel.htmlA csillogás és a pompa mögött ők is összeomlanak olykor. Életük színpadán a betegségekkel kell megvívniuk, és közben már csak presztízsből sem szabad mások előtt összetörniük. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akiknek a betegsége az idén bombaként robbant a köztudatban. Dr. LifeAFPTúl kövérek a szexhez, így egyszerre fekszenek kés aláhttp://www.life.hu/drlife/20151202-deng-yang-es-lin-yue-tul-koverek-a-szexhez-igy-gyomorszukito-mutetre-valallkoztak.htmlDeng Yang és férje, Lin Yue összesen 400 kilót nyomnak, ez pedig abban is megakadályozza őket, hogy egymáshoz férjenek. A szexuális életük felpezsdítése végett most kés alá fekszenek. Dr. Life--Megműtötték Kovács Kokó Istvánthttp://www.life.hu/drlife/20151202-kovacs-koko-istvan-bokszolot-megmutottek.htmlAz olimpiai bajnok bokszoló a SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáról jelentkezett be Facebook-oldalán. Dr. Life--Te mennyit törődsz az egészségeddel?http://www.life.hu/drlife/20151201-te-mennyit-torodsz-az-egeszsegeddel.htmlTe mennyi törődsz az egészségeddel? Folyamatosan éber vagy, vitaminokat szedsz, sportolsz és odafigyelsz arra, hogy mit eszel? Vagy csak akkor kapcsolsz, amikor már megtörtént a baj, és lázmérővel a hónod alatt fogadkozol: a jövőben többet törődsz magaddal? Dr. Life--Nyolc óra alatt választották szét a cuki sziámi ikrekethttp://www.life.hu/drlife/20151201-nyolc-ora-alatt-valasztottak-szet-a-cuki-sziami-ikreket-indiaban.htmlIndiában hajtották végre a bravúros műtétet. Az ikrek összenőtt máját kellett szétválasztani. Dr. Life--Rekordnagyságú sérvet távolítottak el egy 65 éves férfi herezacskójábólhttp://www.life.hu/drlife/20151201-egy-65-eves-ferfi-herezacskojarol-rekordnagysagu-servet-tavolitottak-el.htmlAz olyan mindennapi dolgok, mint a séta és a pisilés is gondot okoztak már annak a 65 éves férfinak, akinek sérve miatt már egészen a combja közepéig ért a duzzanata. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.