Semmi sem menthette meg a haláltól: pillanatok alatt vitte el betegsége

Forrás: Thinkstock -
halál szívelégtelenség szívleállás egészség életmód szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fura dolog az élet, legalábbis az 52 éves, Angliában élő Jayne Harris eléggé pórul járt. Miután felhagyott egészségtelen életvitelével, és elérte a vágyott testsúlyát, váratlanul szívrohamot kapott, és meghalt. Az eset nem ritka, a szívpanaszok miatti halálozás száma hazánkban is elég nagy méreteket ölt. 

Jayne Harris korábban szorongásos tüneteket produkált, amit alkohollal próbált oldani, ám néhány évvel ezelőtt az ivással és a dohányzással is felhagyott, így egyetlen egészségügyi problémája már csak a magas vérnyomása volt. Kiderült azonban, hogy mindez a szívbetegsége egyik tünete volt, így valójában egy időzített bomba ketyegett a nőben. Mikor mellkasi fájdalmairól panaszkodott kezelőorvosának, az azzal nyugtatta meg, hogy ez csak a menopauza egyik kísérőjelensége.

Forrás: Thinkstock

Azon a végzetes estén a házaspár megivott néhány pohár italt, majd korán lefeküdtek aludni, az asszony azonban fél tizenkettő körül arra ébredt, hogy rosszul érzi magát. Megpróbált visszaaludni, ám fél óra elteltével kiment a fürdőszobába. Férje hallotta, ahogy lehúzza a WC-t, utána pedig egy hangos puffanást. Azonnal felesége után szaladt, akit a padlón fekve talált. Miután nem bírta eszméletére téríteni párját, hívta a mentőket, akik egy órán át küzdöttek az életéért sikertelenül.

A patológiai vizsgálat megállapította, hogy

az asszony fő artériája 90 százalékban el volt záródva,

szíve pedig a megvastagodás jeleit mutatta, emellett a vére alkoholszintje is nagyon magas volt. Minden bizonnyal az esti alkoholfogyasztás nélkül is előbb-utóbb bekövetkezett volna a tragédia, hiszen a nő szíve nagyon rossz állapotban volt, ám az alkohol hirtelen váltotta ki ezt a hatást. Az egyedül maradt férfi nagyon csalódott volt a történtek miatt, hiszen felesége már évek óta az egészséges életmód híve volt, alkoholt is csak hetente 1-2 alkalommal ivott, rendszeresen eljárt úszni, és súlyfeleslegétől is megszabadult. Mindazonáltal hálás volt amiatt, hogy felesége otthon halt meg, nem a munkahelyén vagy az utcán esett össze, mert így legalább ott lehetett mellette.

A megözvegyült férj abban bízik, hogy felesége története másokat is ráébreszt arra, hogy a szívroham nemcsak a férfiakat fenyegeti,

hanem a nőket is, és a mellkasi fájdalmat sosem szabad félvállról venni.

Az Egyesült Királyságban ötször annyi nő veszíti életét szívbetegség következtében, mint amennyi tüdő- vagy mellrák miatt. Azonban közülük sokan nem produkálják a klasszikus mellkasi fájdalommal járó tüneteket, ami felhívná a figyelmüket a közelgő veszélyre. Ennél gyakoribbak a következő tünetek, melyek esetében mindenképpen érdemes felkeresni a háziorvost: légzési nehézség, szédülés, émelygés, hátfájás vagy általános fáradtság.

Forrás: Thinkstock

A szívleállás után van még néhány percünk!

Bár legtöbbször a szívbetegeket érinti, szinte bárhol, bárkinél, előzetes figyelmeztető jelek nélkül is bekövetkezhet a szív leállása. Ilyenkor néhány percig még jó eséllyel meg lehet menteni a beteget, ha rendelkezésre áll az ehhez szükséges életmentő defibrillátor.

Megdöbbentő adatok: akármikor bekövetkezhet a baj

Magyarországon naponta hetvenen halnak meg hirtelen szívhalál miatt, holott ha a szívinfarktus jeleit észlelve azonnal mentőt hívnának, jelentősen javítani lehetne a túlélési statisztikákat és az infarktus utáni életminőséget - hívta fel a figyelmet Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

A Magyar Nemzeti Szívalapítvány adatai szerint Magyarországon

minden második halálozást szív- és érrendszeri betegség okoz.

A keringési rendszer miatti halál 2014-ben közel 63 ezer ember életét követelte. Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők halálozási aránya kétszerese, az ischaemiás szívbetegségek által okozott halálozási arány pedig háromszorosa az európai átlagnak.

Forrás: Thinkstock

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2015-ös, az európai régióra szóló egészségügyi jelentése szerint ugyan fokozatosan csökken a szív- és érrendszeri betegségek okozta korai halálozási ráta, a betegség kialakulásának rizikótényezői - dohányzás, alkoholfogyasztás, elhízás - azonban még mindig riasztóan magas szintűek a kontinensen.

Ha baj történne: te tudod, hogyan kell újraéleszteni?

Az Országos Mentőszolgálat mindent megtesz annak érdekében, hogy széles körben ismert legyen az újraélesztés metodikája. Ezúttal egy videóval igyekeznek minél több emberrel megismertetni.

Történet egy nőről, aki a gyermeke miatt lett rákos http://www.life.hu/drlife/20151203-gyermeke-miatt-lett-rakos-de-mar-meggyogyult-a-no-ez-tortent.htmlA Wolverhamptonban élő 36 éves Deborah Nabbs nyolc héttel a gyermeke világra jövetele után az életéért küzdött, miután terhessége alatt a méhlepénye elrákosodott. A kisfiú ma már 21 hónapos, és az édesanyja is sikeresen legyőzte a betegségét.Dr. Life--Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségeihttp://www.life.hu/drlife/20151201-ashley-olsen-selena-gomez-charlie-sheen-kuzdelmei-a-betegsegukkel.htmlA csillogás és a pompa mögött ők is összeomlanak olykor. Életük színpadán a betegségekkel kell megvívniuk, és közben már csak presztízsből sem szabad mások előtt összetörniük. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akiknek a betegsége az idén bombaként robbant a köztudatban. Dr. LifeAFP„Ez már nem az idős nők betegsége” – Túlélte a rákot, mert kezelései mellett étrendet váltott!http://www.life.hu/drlife/20151202-felepult-a-rakbol-nem-ivott-csapvizet-nem-evett-cukrot-es-mas-rakkelto-anyagokat.htmlBerg Éva harmincnyolc évesen vette észre a betegségre utaló első jeleket. Amikor kiderült, hogy mellrákos, nem csupán lelki öntuningolásba, de azonnal drasztikus életmódváltásba kezdett: nemcsak a cukrot és bizonyos ételeket, de még a csapvizet is megvonta magától. Dr. Life--Törekedjünk arra, hogy utódaink is kaphassanak levegőthttp://www.life.hu/drlife/20151127-nefi-kampany-sikerrel-fejezodott-be-a-klimafutas.htmlÓriási sikerrel ért véget a 7 napon és 700 kilométeren át tartó futás, amelyet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja szervezett. Dr. LifeThinkstockLátássérültként végigjárni a Kéktúrát? Ő megcsinálta!http://www.life.hu/drlife/20151126-toni-a-latasserult-turazo-58-nap-alatt-tette-meg-a-kektura-utvonalat.htmlPuskás Antal, közismertebb nevén Tóni már jócskán a felnőtt éveit taposta, amikor kezdte elveszíteni a látását. A férfi nem torpant meg ettől a nehézségtől, állapotából előnyt kovácsolt, és azóta már az Országos Kéktúra útvonalát is végigjárta, ahol többek között még egy híres magyar opera-énekesnő is a kísérője volt. Tóni célja, hogy az emberekkel elfogadtassa magát így – ez eddig sikerült is neki –, és további túrás élmények megszerzésére is törekszik. Interjú. Dr. Life--Télen se add fel a sportolást!http://www.life.hu/drlife/20151124-telen-se-felejtsuk-el-a-sportolast-igy-kerulhetjuk-el-a-sportbaleseteket-is.htmlBeköszöntött a hideg idő, Európában már több országban havazik, ha folytatódik a lehűlés, akkor talán hamarosan már nálunk is elő lehet készíteni a szánkót és a korcsolyát. Milyen sportokat lehet űzni a havas, hideg időben, mire érdemes odafigyelni, hogy az önfeledt szórakozás során elkerüljük a balesetveszélyes helyzeteket? Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.