60 éven át azt hitte, hogy ő az egyedüli férfi, akinek 3 centis a pénisze

Forrás: Thinkstock -
rendellenesség pénisz betegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 62 éves Steve Bakernek éveken át meggyőződése volt, hogy egyedül csak őt sújtotta a természet a hypospadiasis nevű rendellenességgel – legnagyobb meglepetésére azonban kiderült, sokkal több férfit érint ez a betegség, mintsem ő azt gondolta volna.

Az Essexben élő Steve Baker, akinek pénisze elmondása szerint alig 3 centiméter hosszú, a Daily Mailnek elmondta: egész életében önbizalomhiánnyal küzdött miatta, és még a legközelebbi családtagjaival sem tudott beszélni róla. Még a kapcsolatait, köztük a házasságát is tönkretette a rendellenessége.

A kép illusztráció. Forrás: Thinkstock

Egészen addig, amíg fel nem fedezett egy internetes csoportot, amelynek férfitagjai őszintén számoltak be ugyanerről a problémájukról.

Mi a hypospadiasis?

A pénisz egyik rendellenessége, amely húgycső rendellenes helyen levő nyílásával járó állapotát jelenti.

Bár maga a rendellenesség műtéti úton korrigálható, a beavatkozás szövődmények sorával járhat együtt, illetve az orvosok között a mai napig vita témája, hogy melyik operáció nyújthatja a legjobb végeredményt. Az immár nyugdíjas Steve Baker jelenleg így is teljes értékű életet tud élni, és nyugtatja a tudat, hogy nem ő egyedül küzd ezzel a betegséggel.

Paraziták és mutáns magzatok – Íme, a 10 legszörnyűbb születési rendellenességhttp://www.life.hu/drlife/20110519-a-10-legszornyubb-szuletesi-rendellenesseg.htmlMinden anya rémálma, hogy gyermeke valamilyen születési rendellenességgel jön a világra. Most megismerkedhetsz a legmegdöbbentőbb betegségekkel.Dr. LifeAFPPéniszeltávolítás, hüvelytágítás: Videón egy nemátalakító műtét (18+)http://www.life.hu/intim/20151205-elkepeszto-videon-egy-nematalakito-mutet-igy-operalnak-at-egy-ferfit-nove.htmlÍme egy nem mindennapi felvétel arró, pontosan miként alakítanak át a sebészek egy férfi pácienst nővé.Intim--Fejlődési rendellenességgel született Barátok közt sztárjahttp://www.life.hu/drlife/20150715-solti-adam-az-rtl-klub-baratok-kozt-szinesze-fejlodesi-rendellenesseggel-szuletett-dongalaba-miatt.htmlSolti Ádámra születése után számtalan műtét várt, mert dongalábbal született.Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huMiley Cyrus műpénisszel és műmellekkel sokkol - Fotó! http://www.life.hu/intim/20151120-ennel-botranyosabb-fotok-reg-keszultek-miley-cyrusrol-koncerten-sokkol-a-sztar.htmlAz énekesnő lassan már a botrány szó élő megtestesítőjévé változik. A legutóbbi koncertjén még a rajongóinál is kiverte a biztosítékot. IntimThinkstockGenetikai rendellenesség miatt hízott 25 kilósra a másfél éves óriásbébihttp://www.life.hu/drlife/20151203-aliya-saleem-25-kilos-oriasbebi-egy-ritka-genetikai-betegseg-miatt-hizott-meg.htmlVégre rájöttek, hogy mi okozza a világ legkövérebb babájának abnormális súlyát. Dr. Life--Ding-dong! Vigyázat, ennél hatalmasabb pénisz nincs az internetenhttp://www.life.hu/intim/20151102-game-rapper-penisze-oriasi.htmlEkkora péniszt még nem látott az Instagram. Game megmutatta, mit rejteget a nadrágjában. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.