Mesterségem címere: Az orvos, akitől rettegnek a férfiak – „Mindig elkeserít, ha semmit sem tehetek a betegért”

Forrás: Thinkstock -
betegség vizsgálat proktológus orvos végbél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A proktológus szó hallatán több férfinak (és nőnek) is görcsbe áll a gyomra, hiszen az orvos olyan testrészekkel foglalkozik, amiket a legkevésbé szeretnének másoknak megmutatni. Pedig nem az a fontos, hogy melyik testrészt vizsgálja, hanem hogy gyógyítani akar.

„A férfiak mindig jobban félnek tőlem, mint a nők, ennek több oka van. A végbél betegségei kellemetlenek, az emberek nehezen szánják rá magukat, hogy eljöjjenek hozzám” – mondta dr. Licht Anna proktológus. A proktológus a végbél betegségeivel foglalkozó sebész szakorvos.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A terület betegségeinek nagy része civilizációs betegség: aranyér, végbélrepedés, tályog, gyulladásos bélbetegségek, a végbél vírusos fertőzései és daganatok. Legtöbbször vérzéssel vagy fájdalommal fordulnak hozzá. Gyakran összekeverik az urológussal, aki a másik nyílással, azaz a húgyúti betegségekkel foglalkozik.

„A betegek mindig azt kérdezik, miért foglalkozom ilyen kellemetlen területtel. A végbél és a vastagbél nagyon fontos szerveink. A daganatok száma az elmúlt években nagyon elszaporodott, és

számomra a legfontosabb szempont, hogy gyógyíthassak.

Ha valakinek a fülét vizsgálom meg vagy a végbelét, az a gyógyítás szempontjából mindegy” – mondta az orvos.

Sokszor a szégyen okozza a halált

A doktornő a praxisa során találkozott már cifra esetekkel, és olyanokkal is, ahol a páciens annyira szégyellte a betegségét, hogy végül azért halt meg. „Az ötven év körüli embernek jól ismertem a családját, két közeli hozzátartozóját is műtöttem sikeresen komoly betegséggel. Végbéltáji fájdalmai voltak, de nem mutatta meg az orvosnak, csak említette az egyik hozzátartozójának – aki azt javasolta, keressen fel engem, de ő nem jött el hozzám, azt mondta, majd elmúlik.

Forrás: Thinkstock

Másnap már 42 fokos láza volt, de orvoshoz még mindig nem ment. Harmadnap a családja hozta be a kórházam sürgősségi osztályára, ahol már nem tudták az életét megmenteni: a végbéltályogja vérmérgezést okozott, amelybe sajnos belehalt.” A doktornő egyik legfontosabb tanácsa: mindenki járjon szűrésre.

Mesterségem címere: pszichológus, avagy az elromlott életek szakértője

Somogyi Katalin, a Life.hu klinikai szakpszichológusa beavatott minket izgalmas munkájának részleteibe cikkünkben. Kiderül, mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között, valamint hogy mennyire számít arcpirítónak, ha Magyarországon szakember segítségét kérjük a problémáink megoldásához.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.