Nehezen indul a napod? Ezek garantáltan felpörgetnek!

Forrás: Thinkstock -
ital agy pörgés agyserkentés napidoktor étel reggeli koffein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem ritka, hogy időben megérkezünk a munkahelyünkre, vagy szent elhatározással leülünk valamilyen feladat elé, s úgy tűnik, minden rendben van – mégsem sikerül a koncentrálás. Hogyan tudunk átlendülni ezen, és megfelelően elvégezni a kitűzött napi tennivalókat? Eláruljuk!

Olykor, ha nekikészülünk egy elintéznivalónak, tanulásnak vagy munkahelyi feladatnak, magunk sem tudjuk, miért tör ránk az érzés, hogy képtelenek vagyunk koncentrálni. Mindenfelé jár az agyunk, nem figyelünk oda, és nem is haladunk úgy, ahogy szeretnénk. Ahogy idősebbek leszünk, szervezetünk is idősödik, és valóban szükségünk is lehet arra, hogy memóriánkat javítsuk, figyelmünket élesítsük, segítsük az agyi funkciókat.

Forrás: Thinkstock

Ginseng, hal, bogyók, koffein – ezekről az ételekről és italról azt tartják, hogy mindehhez hozzájárulnak. Nincsenek azonban egyedül.

Lássuk azokat a koncentrációt segítő enni- és innivalókat, amelyeket bevethetünk szorongató helyzetünkben:

1. Koffein:

éberebbé tesz. Energetizál és segít koncentrálni. A kávéban, csokiban, energiaitalokban és egyes gyógyszerekben is megtalálható. Összetéveszthetetlen ébresztő hatással bír, noha az meglehetősen rövid távú. Nem szabad túlzásba vinni a fogyasztását, mert az ellenkező eredményt érjük el: idegesnek érezzük majd magunkat.

Forrás: Giphy

2. Cukor:

javítja az éberséget. Preferált energiaforrás az agy számára – persze nem az asztali cukor, hanem a glükóz, amelyet a szervezet az elfogyasztott cukorból és szénhidrátból állít elő. Ezért ha akár csak egy pohárnyi édeset fogyasztunk is, rövid távon felpörgeti a memóriát, a gondolkodást és a mentális képességeket. Ha viszont túl sokat eszünk, iszunk belőle, ronthatjuk a memóriát. Óvatosan a cukorral, kis mennyiségben koncentrációt segítő, és nem is szedünk fel vele pluszkilókat.

Ezeket már próbáltad, és nem váltak be? A Napidoktor.hu cikkében további öt hasznos agyserkentőről olvashatsz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.