Állandóan fáradt vagy? Ez lehet az oka!

Forrás: Dreamstime -
betegség fáradtság tavasz szívderítő cukorbeteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tavasz velejárója az ilyenkor jelentkező fáradtság is, ami azonban sok esetben nem írható az évszak számlájára. Hátterében ugyanis fel nem ismert cukorbetegség is állhat, ebben az esetben pedig sürgősen orvosolni kell a problémát.

A cukorbetegségről, valamint a diabétesz és a fáradtság összefüggéseiről dr. Polyák Annamária diabetológus ad tájékoztatást. A fáradtság egy teljesen normális állapot, persze csak ésszerű keretek között. Az állandósult fáradtság azonban már nem normális. Ebben az esetben gondolni kell arra is, hogy a hátterében cukorbetegség állhat.

Forrás: Dreamstime

Hazánkban minden diagnosztizált cukorbetegre jut egy még diagnosztizálatlan beteg.

Sajnos azonban ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor még a kór nem roncsolja, akár visszafordíthatatlanul is a szervezetet. A cukorbetegség sokszor évekig tünetmentes lehet, de az is előfordul, hogy a jelentkező tüneteket – mint amilyen az állandó fáradtságérzés – a beteg egyszerűen nem veszi komolyan, mert úgy gondolja, nem állhat veszélyes betegség a háttérben. További részletek a Szívderítő.hu cikkében!

A férfiaknál agresszívabb a mellrák, mint a nőknélhttp://www.life.hu/drlife/20160331-a-ferfiaknal-nincs-veszelyeztetett-korosztaly-naluk-agresszivabba-daganatos-betegseg.htmlElőrehaladottabb állapotban veszik észre, ráadásul agresszívabb is a mellrák a férfiak esetében, mint a nőknél - mondja a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának vezetője. Dr. LifeOrigoSzívszorító! Vérrög okozta a hármasikreket szült édesanya haláláthttp://www.life.hu/drlife/20160308-casi-rott-harmasikreket-szult-edesanya-halalat-egy-verrog-okozta.htmlA kansasi Casi Rott két héttel azután vesztette életét, hogy életet adott hármasikreinek. Dr. LifeOrigoElőbb gyógyulnak a szívbetegek, ha optimistákhttp://www.life.hu/drlife/20160129-optimizmussal-elobb-gyogyul-meg-aki-szivbeteg-derult-ki-egy-kutatasbol.htmlEgy amerikai vizsgálat bebizonyította, hogy az infarktus utáni optimista hozzáállás nagyban befolyásolja a betegség lelki és fizikai kimenetelét! Dr. Life--Szó szerint belehalhatunk a bántba - Ez a Broken-szív szindrómahttp://www.life.hu/drlife/20160217-belehalhatunk-a-banatba.htmlAkár bele is halhatunk a bánatba, legalábbis ezt állítják a kutatók, ráadásul a szomorúságtól és stressztől összetörött szívnek orvosi neve is van: a Broken-szív szindróma. Dr. LifeThinkstockKiderült: szívelégtelenség és prosztatarák vitte el Lemmy Kilmisterthttp://www.life.hu/drlife/20160120-lemmy-kilmister-a-motorhead-zeneszet-szivelegtelenseg-es-prosztatarak-vitte-el.htmlHivatalosan is megerősítették a Motörhead zenészének halálokát. Dr. Life--Szívszorító! 11 éves daganatos kislány kívánságát teljesítette a divattervezőhttp://www.life.hu/drlife/20160218-naeem-khan-divattervezo-meglepett-egy-11-eves-rakos-kislanyt.htmlA divathetek már javában zajlanak, a sztárok és a modellek fel-alá járkálnak méregdrága ruháikban a siker, pénz, és csillogás szőnyegén. Ám történt valami, amire még inkább érdemes odafigyelni: egy 11 éves rákos kislány álma vált valóra egy világhírű divattervezőnek hála. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.