Czeizel Endre munkássága halála után sem hull a porba

Forrás: Redlemon Media -
diagnosztika névváltoztatás központ Czeizel Endre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Egészségmegőrzési és Diagnosztikai Központ a magyar genetikus munkássága előtt tisztelgett azzal, hogy az intézmény felvette a Czeizel Intézet nevet.

A névváltozatás kapcsán rendezett eseményen családtagok, újságírók, híres emberek is részt vettek: jelent volt Csobot Adél, Hadas Kriszta, Mádai Vivien, Polgár Krisztina és Dobó Ági is. Az ismert embereket is mozgatja a prevenció fontossága, ezen belül a magzati élet védelme, vagy épp a csecsemőkori szűrések jelentősége. Páran közülük személyes kapcsolatot is ápoltak Czeizel Endrével, akinek a munkássága leginkább ezen hívószavak köré épült.

Dobó Ági, Polgár Kriszta, Hadas Kriszta, Czeizel Barbara és Csobot Adél Forrás: Redlemon Media

„Kilenc hónapig dolgoztunk együtt egy műsorban. Elképesztően szórakoztató ember volt, imádtam vele dolgozni, sokat tanultam tőle nem csak orvostudomány tekintetében, hiszen a műsorban elképesztő kultúrtörténeti előadásokat is tartott. Nem volt egy könnyű ember, mindig az volt, amit ő mondott. Kicsit félt attól, hogy a halálával mindaz, amit eddig elért, eltűnik és az emberek elfelejtik. Az intézet azonban segít abban, hogy ez ne így történjen, az átnevezésről Endre is tudott a halála előtt” – mondta Hadas Kriszta a Life.hu-nak.

Jelen volt Csobot Adél is, aki fontosnak tartja – ahogy a professzor azt számos alkalommal kihangsúlyozta munkássága során –, hogy minél több szó essen a magzati védelemről. „Kismamaként most már a saját bőrömön tapasztalom, hogy a körültekintés, alapos tájékozódás a várandósság idején elengedhetetlen, éppen emiatt igyekszem minden szükséges konzultáción jelen lenni, illetve egyetlen vizsgálatot sem hagyok ki. Számomra nagyon fontos, hogy tudjam: odabent minden rendben van” – mondta el az énekesnő, aki nyár elején ad életet kisfiának.

A Czeizel Intézet április 1-től mind szolgáltatásaiban, mind pedig szakmai hitvallásában a genetikus által meghatározott értékek mentén működik tovább.

Újabb gyerek jöhet világra Czeizel Endre spermájából

Tovább gyűrűzik az ügy Czeizel Endre örökítőanyaga körül. Czeizel Endrétől származó ondósejtek várnak beültetésre egy magyar lombikbébi-klinikán. Olvasd el cikkünket!
Újabb gyerek jöhet világra Czeizel Endre spermájábólhttp://www.life.hu/drlife/20160118-ujabb-gyerek-johet-vilagra-czeizel-endre-spermajabol.htmlCzeizel Endrétől származó ondósejtek várnak beültetésre egy magyar lombikbébi-klinikán. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huÍgy teltek Czeizel Endre utolsó napjai - A szívfacsaró részletekről unokája mesélthttp://www.life.hu/drlife/20150811-czeizel-endre-genetikus-megbekelt-a-halallal-es-bekeben-halt-meg.htmlEgy ideje már megbékélt a halállal, és békében, szerettei körében hunyt el Czeizel Endre orvos-genetikus, akinek utolsó napjairól legidősebb unokája beszélt. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huCzeizel Endre: "Hamarosan eldől a sorsom"http://www.life.hu/drlife/20150611-czeizel-endret-kimeritette-a-kemoterapias-kezeles.htmlSorsfordító napokat él át a leukémiával küzdő orvos-genetikus. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huCzeizel Endre: "Több kemoterápiát nem bírok ki"http://www.life.hu/drlife/20150527-czeizel-endre-orvos-genetikus-nem-kap-tobb-kemoterapiat.htmlEgy hónap kórházban töltött idő és kemoterápia után visszatér dolgozni Czeizel Endre. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huCzeizel Endre kivetette a prosztatáját - egy genetikai vizsgálat eredménye miatt tettehttp://www.life.hu/drlife/20150411-czeizel-endre-egy-genetikai-vizsgalat-szerint-idos-korara-prosztata-rakja-lenne-ezert-kivetette-azt.htmlA nemrég 80. születésnapját ünneplő Czeizel Endre arra számított, hogy prosztatarákja lesz, egy genetikai vizsgálat szerint ugyanis erre 96 százalék esélye van. Ezért kivetette a prosztatáját.Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.hu"Lehetőleg könnyű halál legyen" - Czeizel Endre úgy érzi, közeledik az utolsó napjahttp://www.life.hu/drlife/20150408-czeizel-endre-konnyu-halalt-szeretne.htmlCzeizel Endre két éve, egy törökországi előadó körúton lett rosszul. Két hét múlva orvosa tudatta vele, leukémiás. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.