Még mindig nincs jól a kismama, akiben törlőkendőt hagytak az orvosok

Forrás: AFP/Mychele Daniau -
kendő orvosi hiba császármetszés szülés Veszprém
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az édesanya a szülés után néhány nappal belázasodott. Először fertőzésre gyanakodtak, de később kiderült, hogy a veszprémi nő hasüregében kendőt hagytak az orvosok a császármetszés után. 

Még mindig a kórházban fekszik az anyuka, aki március 7-én adott életet első gyermekének. A szülés után nem sokkal kiderült, hogy egy orvosi hiba miatt lázasodott be a nő, ugyanis egy idegen testet, pontosabban egy törlőkendőt hagytak a hasüregében a császármetszés után.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Mychele Daniau

Az anyukát megműtötték, de még most is lázas, és a kórházban fekszik- Állapotáról párja nyilatkozott a Blikknek. A kedvesem már nagyon nehezen viseli ezt. Ráadásul az állapota sem javul, láza makacsul 37,8 fokos minden este. Pedig a főorvos és a kezelőorvosa kiemelten figyel a feleségemre” - mondta a férj, aki hozzátette, hogy nagyon remélik, csak seblázról van szó. A belgyógyász szerint az anya legyengült immunrendszere okozza a panaszokat. Eközben a kórházban folyik az ügy miatti belső vizsgálat, külső szakértő bevonásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.