Országos Mentőszolgálat szívderítő stroke Észak-Alföld
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt tíz évben 30-40 százalékkal csökkent az éreredetű halálozások aránya az Észak-alföldi régióban az Országos Mentőszolgálat, valamint a térségi kardiológiai és stroke-központok példaszerű összefogásának eredményeként. 

A gyorsaság a legnagyobb kihívás, ha baj van, ezért ha észlelik az infarktus vagy a stroke (szélütés) jeleit a betegen, azonnal mentőt kell hívni – magyarázta a tennivalókat Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális igazgatója. Csiba László akadémikus, a Magyar Neurológiai Társaság (MNT) elnöke mindenekelőtt a megelőzés fontosságát hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Debrecenben példamutató az együttműködés a szűrésben és az akut ellátásban.

Forrás: Dreamstime

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy „elöregedő, rizikófaktorral egyre inkább terhelt, agg Európában élünk”, ezért különösen indokolt az érelmeszesedés közös gyökerére visszavezethető betegségeket gyógyító szakmák, a kardiológia, a neurológia és az érsebészet szoros együttműködése. Csiba László elmondta: a debreceni stroke-centrumban

évente 790-810 isémiás infarktusos beteget látnak el,

20-21 százalékukat tudják vérrögoldással gyógyítani, ez nagyon magas arány, a magyar átlag csak 4,8 százalék.

Vajon 2050-re hány embert érinthet a „hallgatag gyilkos”? A megdöbbentő számokat elolvashatod a Szívderítő.hu cikkében.

Ég a bőre és nem tehet ellene semmit – El tudnád képzelni, hogy nincs gyógymód a betegségedre?http://www.life.hu/drlife/20160519-brayden-ritka-betegsegben-erythromelalgiaban-szenved-folyamatosan-forro-a-bore.htmlMinden szülő rémálma, amikor a beteg gyermekével kapcsolatban az orvosok csak három szót tudnak mondani: „Nincs rá gyógymód.” Braydennek olyan ritka betegsége van, amely miatt még cipőt sem képes húzni és folyamatosan azt érzi, hogy lángra kapott a teste; édesanyja csak annyit kíván a sorstól, hogy fiának normális élete lehessen. Dr. Life--Csupán három tényező határozza meg a boldogságunkat!http://www.life.hu/drlife/20160520-harom-tenyezon-mulik-a-boldogsagunk-sonja-lyubomirsky-pszicholous-szerint.htmlSonja Lyubomirsky a pozitív pszichológiai irányzat egyik képviselőjeként arra törekszik, hogy szigorúan tudományos alapokon nyugvó kutatásaival találja meg a boldogsághoz vezető utat, vagy hogy megadja a boldogság receptjét. Dr. LifeÚjra kórházba került Somló Tamáshttp://www.life.hu/drlife/20160520-ujra-korhazba-kerult-somlo-tamas.htmlBár nemrég arról számoltunk be, hogy Somló Tamás hazajöhetett a kórházból, a zenész sajnos ismét az ágyat nyomja.Dr. LifeOrigoJesszus! Tampont hagytak egy nő orrában, később elfertőződött http://www.life.hu/drlife/20160519-tampont-hagytak-egy-no-orraban-a-szentesi-korhazban-az-orrsoveny-mutet-utan.htmlTampont felejtettek egy 29 éves nő orrában a szentesi kórházban, miután orrsövény műtétet végeztek el rajta. A beteg most kártérítést követel. Dr. Life--Ijesztővé plasztikázták a Dallas szexi Pameláját, Victoria Principalthttp://www.life.hu/drlife/20160519-victoria-principal-elkepesztoen-fest-a-dallas-sztarja-sokszor-fekudt-kes-ala.html1978-ban friss és üde volt a sorozat jókislányaként. Most, harmincnyolc évvel később a színésznő nem szívesen szeretné elfogadni, hogy bizony ő is öregszik. Dr. Life--Az orrában felejtették a tampont a műtét után a szentesi nőnekhttp://www.life.hu/drlife/20160519-az-orraban-felejtettek-a-tampont-az-orrsovenymutet-utan-egy-szentesi-nonek-a-korhazban.htmlFájdalmai miatt nem tud dolgozni a 29 éves nő, aki most kártérítést követel az őt kezelő intézménytől. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.