A súlyos állapot már ötmillió ember érint – Pedig csak fürdőszobai betegségnek hisszük

Forrás: Instagram/bethyd_ -
betegség mítosz crohn-betegség tévhit beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor a Crohn-betegségről vagy a colitis ulcerosáról hallunk, általában az jut eszünkbe, hogy valamilyen bélproblémáról vagy szimplán gyomorfájásról van szó - netán nem is értjük. Azt viszont kevesebben tudják, hogy ezek a betegségek a világon 5 millió embert érintenek világszerte.

Az IBD a bél krónikus, ismeretlen eredetű gyulladásos betegségeinek összefoglaló neve. Ezek közé soroljuk a Crohn-betegséget és a colitis ulcerosát, az orvosilag gyógyíthatatlan betegségeket, amelyek az emésztőrendszert támadják meg. Leginkább a 15–35 év közötti korosztályt érintik, de az utóbbi években a gyermekek körében is előfordult már. Május 19-én volt az IBD-betegségek világnapja, amelynek célja, hogy az emberek megtudják, hogy ezek az állapotok nemcsak fizikailag, de érzelmileg és anyagilag is befolyásolják a betegség érintettjeit.

Bethany Townsend, Crohn-betegségben szenvedő modell Forrás: Instagram/bethyd_

Íme, néhány mítosz az IBD-betegségekről:

1. Az IBD a fürdőszobában marad

Ennél távolabb nem is lehetnénk az igazságtól. Habár a Crohn-betegség a bélben "zajlik", az érintett egész szervezetére kihat: a szövődmények a bőrön, az ízületeken, a szemen, a csontokon, a szájon, a májon és a veséken egyaránt megmutatkozhatnak.

2. Az IBD és az IBS egy és ugyanaz

Bár az irritábilisbél-szindrómának (IBS) és az IBD-nek vannak hasonló tüneteik, de a kettő mégsem ugyanaz. Előbbi egy funkcionális bélrendellenesség, ami nem okoz maradandó károsodást a gyomor-bél traktusban, de kényelmetlen érzés, és rontja az életminőséget. Az IBD-ben szenvedőknek sokszor műtétre van szükségük, ám 20 százalékuknak egyidejűleg IBS-es tünetei is lehetnek.

3. Az IBD gyógyítható

A Crohn-betegség orvosi úton gyógyíthatatlan. A betegségnek néha segít a gyógyszeres kezelés és a műtéti út, de akit érint, annak egész életét végig kíséri. Néhány orvos úgy véli, hogy a fekélyes vastagbélgyulladás helyett a teljes vastagbelet vagy annak egy részét kell eltávolítani, hiszen így kiküszöbölhető a gyulladásos állapot – bár a módszer még nem mindenkinél alkalmazható.

Forrás: Dreamstime

4. Az IBD diétával kezelhető

A gyulladásos bélbetegségek esetében az étrend egy olyan terület, amit nehéz meghatározni. Míg a diéta az egyik érintettnél gyulladást vált ki, addig a másik szervezete nem is érzékeli. Azonban már folynak a kutatások: a jelenlegi életmódok közül a speciális szénhidrátdiéta és a mediterrán stílusú étrend azok, amelyek a hozzáértők szerint megfelelőek lennének egy Crohn-beteg számára.

5. Az IBD fejben dől el

Egy szenvedő számára ez lehet a legbosszantóbb mítosz; ezen betegségek olykor „láthatatlanok”, emiatt a betegeknek sokszor azt mondják, hogy valójában csak a fejükből indul ki. Sőt, sokaknál folyamatosan téves diagnózisokat állítanak fel, amíg ki nem derül, hogy valójában ez a problémájuk forrása.

Bármit teszünk, betegek leszünk?

Bármerre megyünk, bármit teszünk, a betegség valamely formájával folyamatosan szembesülünk. Némelyik betegség kortól és nemtől független, míg a többi nem válogat, férfi és női szervezetben is ugyanúgy képes „lecsapni". Ezek korunk „feltörekvő" betegségei!
Nem érdemes haragot tartanod: a jó testvérek egymás házasságát is megmenthetikhttp://www.life.hu/drlife/20160527-kutatasok-szerint-a-testverunk-jo-hatassal-lehet-a-maganeletunkre-es-az-egeszsegunkre-is.htmlEgy kutatásnak hála, akár már most javulhat a testvéreddel való viszonyod! Meglepő dolgok derültek ki arról, hogy a tesód miként hat az egészségedre. Dr. Life„Miért nem ismersz meg?” – Szóval mostantól Alzheimer a legjobb barátodhttp://www.life.hu/drlife/20160524-alzheimer-kor-a-csaladban-hogyan-tehetunk-ellene-mivel-jar.htmlSzívszorító helyzet, amikor egy ember egyik nap már nem ismeri meg a szeretteit, ráadásul ha mindez úgy történik, hogy maga sem tud erről, vagy nem tehet ellene. Az Alzheimer-kór és a család viszonya egy igen nehéz és kényes kérdés, hiszen mindenki számára fájdalmas, ha azt érzékeli, hogy az egykor életerős és szellemileg is ép felmenője előtt már egy láthatatlan fátyol lebeg. Dr. LifeOrigo13+1 tipp, hogy kedved legyen a tavaszi sportoláshozhttp://www.life.hu/drlife/20160512-tavaszi-sportolas-szivderito-tippek-hogy-orommel-sikeresen-vagj-bele.htmlMostanra sokan szembesültek az újévi fogadalmaik kudarcaival - ilyenkor új motivációra van szükség, pláne, ha az eddig elhanyagolt mozgást szeretnénk beiktatni az életünkbe. Dr. Life--„Az egészségügy végnapjait éli” – Ez a szakma már csak önmaga árnyéka?http://www.life.hu/drlife/20160511-egeszsegugy-majus-12-apolok-nemzetkozi-napja-florence-nightingale.htmlMájus 12-e az ápolók nemzetközi napja. 1820-ban ezen a napon született a szakma alappilléreinek megalkotója, az ápolók által a mai napig sokra tartott Florence Nightingale, aki egész életében lázadt a nők beskatulyázott helyzete ellen. Hogy azért a jelenbe is ugorjunk: két ápolónőt is megkérdeztem az egészségügy mostani helyzetéről. Dr. LifeAFPBabát vállalnátok? Ezek a függőségek befolyásolják a termékenységet!http://www.life.hu/drlife/20160505-a-fuggosegek-sulyosan-befolyasoljak-a-termekenyseget-napi-doktor.htmlA rendszeres dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, valamint a sportfüggőség és az elektronikus készülékek használata is negatívan befolyásolhatja a nők és a férfiak termékenységi képességét. Dr. LifeOrigoEgyre kevesebb magyar alszik jólhttp://www.life.hu/drlife/20160506-egy-kutatas-szerint-minden-masodik-magyar-alvaszavarban-szenvedhet.htmlMagyarországon az óvatos becslések szerint minden második felnőtt szenvedett már ideiglenes alvászavarban. A nőket kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat, és az idősebbeknél többször fordul elő, mint a fiataloknál. Az alvászavar növeli a kardiológiai betegségek kockázatát. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.