Rossz állapotban van Nyertes Zsuzsa édesapja

Fotó: Life.hu -
színésznő Nyertes Zsuzsa édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő nem tudja elfogadni, hogy az eddig életerős férfi mintha egyik napról a másikra 15 évet öregedett volna.

"Egy nap alatt mentálisan és fizikálisan is teljesen összerogyott az édesapám, aki addig igazságügyi szakértőként dolgozott. Napközben fát vágott, kertészkedett, majd történt vele valami. Rosszul lett, mentő vitte kórházba, azonnal az intenzív osztályra került, ám hiába végeztek mindenféle vizsgálatot, semmi normálistól eltérőt nem találtak. Időskori demenciára gyanakodtak, de az nem egyik napról a másikra következik be. Két hétig ápolták, de miután nem javult az állapota, és az okát sem találták a problémáinak, kihoztam a kórházból, és azóta otthon ápoljuk" – mesélte a Blikknek a színésznő, aki maga is összeomlott, de nem nyugszik bele édesapja állapotába. "Mindennap látogatom, viszem mindenfelé, mert vezetni nem engedem. Nagyon aggódom, mert lefogyott, aluszékony, nincs étvágya, és a memóriája is sokat romlott" - tette hozzá.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Vissza akarom kapni az édesapámat! Az orvostudomány csődöt mondott, most a természettudományba kapaszkodom. Márciusban, a párom 60. szülinapján még táncoltam vele, most meg olyan, mintha be lenne nyugtatózva. Mindent bevetünk a javulás érdekében, de aggódom, ráadásul a 78 éves anyukám is rosszul viseli, hogy apu nincs jól" - mesélte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.