Harsányi Levente nagyon szenved a munkahelyén

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
munkahely Harsányi Levente baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly sérülés érte focizás közben Harsányi Leventét: bokaszalag-szakadása lett. A műsorvezető azonban a pokoli fájdalmai ellenére sem vett ki szabadnapot.

„A barátaimmal fociztunk. Az egyik pillanatban a bokám kifordult alólam. Egy hatalmas reccsenést hallottam, és máris a földön feküdtem. Szerencsére a társaságban volt egy orvos, aki azonnal vissza is rántotta, majd jégágyra tette és felpolcolta. Azóta jobb az állapotom, de még csak bicegni tudok, illetve rögzítő sínt is kell viselnem" – mondta Harsányi Levente a Blikknek.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A műsorvezető azonban lehetetlent nem ismerve, a szenvedései ellenére is dolgozik. Sőt, Levente még azt sem vette figyelembe, hogy orvosa két hét passzív pihenőt javasolt neki. Mindenesetre mi jobbulást kívánunk neki!

Ilyen tündéri kisgyerek volt Harsányi Levente - Fotó!

Igazi retrofotót osztott meg rajongóival a műsorvezető, aki kisdobos nyakkendőjében már akkoriban is nagy dolgokra készült. A teljes cikket itt elolvashatod!

Rejtélyes betegségben szenved a négyéves bangladesi fiú http://www.life.hu/drlife/20160810-a-negyeves-bangladesi-fiu-ugy-nez-ki-mint-benjamin-button.htmlEgy négyéves, szegény családból származó bangladesi kisfiú, Bajezid Sikdar a kora ellenére úgy néz ki, mint egy öregember. Az orvosok egyelőre tehetetlenek, nem tudják mi okozhatja ezt a betegséget. Dr. LifeOrigoA nemi erőszak elkövetője megúszhatja a büntetést, mert az áldozata részeg volt?!http://www.life.hu/drlife/20160804-az-elkoveto-meguszhatja-a-buntetest-mert-az-aldozata-reszeg-volt.htmlTörténetünk főszereplője, Alice Brine már több olyan esetről hallott, amikor az elkövető megúszta a nemi erőszakért járó büntetést, ebből lett elege. Dr. LifeThinkstockA vagánykodás áldozata lett egy fiatal férfi - Videó!http://www.life.hu/drlife/20160803-a-vaganykodas-aldozata-lett-egy-fiatal-ferfi-a-sofor-170-km-h-nal-elengedte-a-kormanyt.htmlA napokban egy sokkoló videó jelent meg: egy fiatal sofőr vagánykodni próbált, ezért 170-re gyorsított, majd elengedte a kormányt. Ő és a kocsiban ülő barátja is balesetet szenvedtek, egyikőjük belehalt a sérüléseibe. Dr. LifeThinkstockHujber Ferenc kórházba került? - A színész azt nyilatkozta, jól vanhttp://www.life.hu/drlife/20160722-elkepeszto-hujber-ferenc-ismet-korhazba-kerult.htmlLapinformációk szerint Hujber Ferenc újra kórházba került. A hírek szerint csütörtökön éjjel lett rosszul. A színész a Life.hu-nak nyilatkozott: azt állítja, jól van. Dr. Life--Nacsa Olivér édesapját gyászoljahttp://www.life.hu/drlife/20160721-a-nepszeru-humorista-nacsa-oliver-az-edesapjat-gyaszolja.htmlA népszerű humorista nehéz időszakon megy keresztül, nemrég ugyanis elveszítette édesapját. Egyedül az vigasztalja, hogy még időben át tudták beszélni a szőnyeg alá söpört problémákat. Dr. Life--Cukorbeteg vagy? Ezekre érdemes odafigyelni a boltokban!http://www.life.hu/drlife/20160720-megszunnek-a-boltokban-a-diabetikus-polcok.htmlHa cukorbetegségben szenvedsz, akkor most tényleg érdemes figyelni! Megszűnnek a boltokban a diabetikus polcok és eltűnik a termékekről a diabetikus jelölés – a narancssárga kör – július 20-a után. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.