Egy rejtélyes betegség, ami a magzat és a kismama életébe is kerülhet

betegség édesanya szívderítő veszélyeztetés kisbaba HELLP szindróma kismama magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos a várandósság során is felléphetnek olyan állapotok, amelyek veszélyeztetik az édesanya és a baba egészségét. Az egyik ilyen kórkép az úgynevezett HELLP szindróma, amelyről manapság egyre többet lehet hallani. 

Nem véletlenül foglalkoznak egyre többet a HELLP szindrómával: minél hamarabb ismerik fel ezt a rejtélyes betegséget, annál eredményesebben tudják gyógyítani a kismamát, és vele együtt a babáját is.

A szakértők többsége önálló kórképként tartják számon a szindrómát, ám sokak szerint a terhességi magas vérnyomás – más néven preeclampsia, toxémia – egy igen súlyos formája.

Forrás: Dreamstime

Szerencsére ritkán fordul elő, mégis igen komolyan kell venni, hiszen mind az anyára, mind a babára nézve akár végzetes is lehet

– hívja fel a figyelmet dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Mi a HELLP?

Maga a HELLP egy mozaikszó, amely a vörösvértestek szétesését, az emelkedett májenzimértékeket és az alacsony vérlemezkeszámot jelöli.

Jellemző tünetei az ödéma, a rossz közérzet, a gyomorfájdalom, a görcs, a fejfájás, a hányás és a hányinger.

Mivel komoly befolyást gyakorol a placenta, azaz a méhlepény működésére és a kismama egészségi állapotára, ezért a szindrómában szenvedőknél a terhesség megszakítására van szükség. Amennyiben elég érett hozzá a baba, mihamarabbi császármetszés indokolt, így megmenthető az anyuka és a gyermek élete is.

Bár pontosan nem tudni, mi is okozza a HELLP szindrómát,

egyes szakértők szerint gyakran a kezeletlen magas vérnyomás, illetve egy igen gyakori, genetikai eredetű fokozott trombózishajlam, a Leiden-mutáció áll.

Tudósok szerint ugyanis a betegség gyakran a placenta ereiben kialakult vérrög miatt lép fel.

A betegségről és a vele kapcsolatos megdöbbentő adatokról bővebben a Napidoktor.hu oldalán olvashatsz.

A meztelenül alvásnál egészségesebb dolog nem is történhet a szervezeteddelhttp://www.life.hu/drlife/20160822-a-meztelen-alvas-egeszseges-egy-kutatas-szerint.htmlA szakértők szerint csak jót tesz nekünk az, ha ruha nélkül bújunk ágyba: alacsonyan tartja a testhőmérsékletet, ezáltal pedig aktiválja a jó zsírok kalóriaégető funkcióját, maximalizálja a férfiak spermaszámát, illetve segít a hölgyeknek a gombás fertőzések megelőzésében. És ez még nem minden! Dr. LifeOrigoÉn és az apám depressziójahttp://www.life.hu/drlife/20160822-depresszio-a-csaladban.htmlDél-Ázsiában sok helyen a gyengeség jeleként tekintenek a depresszióra. Amna Saleem a BuzzFeed-en írt arról, hogy édesapja mentális betegségének kezelését mennyire megnehezítette a közösség, amelynek tagjaiként Skóciában éltek. Dr. LifeOrigoAllergiásan a szabadban – Így élvezheted a kellemetlen tünetek nélkülhttp://www.life.hu/drlife/20160815-igy-elvezheted-a-jo-idot-allergiasan-is.htmlAki allergiában szenved, valószínűleg jól ismeri a problémát, milyen nehéz a szabadban eltöltött időt és tevékenységet élveznie. Az első és legfontosabb természetesen a kivizsgálás, hogy kiderüljön, pontosan milyen allergia érint téged, majd meg kell tanulni, hogyan lehet együtt élni vele. Íme, néhány tipp arra, hogy teljes értékű legyen a kint eltöltött program allergiásan is. Dr. Life--A Pszichológus Pasi: a burnout szindrómahttp://www.life.hu/drlife/20160811-a-pszichologus-pasi-a-kiegesrol-vagy-a-burnout-szindromarol.htmlTúlhajszoltság, megbecsülést nélkülöző környezet és stressz – bizonyos munkakörökben általánosnak mondható a szaknyelven burnout szindróma, vagyis a kiégés, amely minden második vagy harmadik embert is érinthet. De mik a tünetek, mi váltja ki, és van-e rá megoldás? A Pszichológus Pasi megmondja. Dr. LifeThinkstockMigrén, mellrák és depresszió – Milyen betegségeket örökölhet a nő?http://www.life.hu/drlife/20160816-milyen-betegsegeket-orokolhet-a-no-az-edesanyjatol.htmlKorábban azt gondolták, hogy az étrend, különösen a sok hús fogyasztása nagyobb befolyással bír, mint a genetika, egy nemrég készült kutatás szerint egy lány esetében a menstruáció kezdete nagyban függ attól, mikor jött meg az édesanyja első menzesze. Dr. LifeOrigoHa csak egy ok kell, hogy fényképezz a nyaralásod alatt, akkor ez legyen azhttp://www.life.hu/drlife/20160815-a-fenykepezes-nyaralas-alatt-segit-meg-jobban-atelni-az-elmenyt-a-tudomany-szerint.htmlFotózás közben koncentrálódik a figyelem, mindez pedig hozzásegít ahhoz, hogy még jobban át tudd élni a pillanatot. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ráadásul a fényképezés még „élvezetesebbé” teszi azt, amivel épp foglalkozol. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.