Nem hisz már a nyugati orvoslásban Nyertes Zsuzsa

Fotó: Life.hu -
betegség alternatív gyógymódok Nyertes Zsuzsa orvoslás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elvesztette a hitét Nyertes Zsuzsa a hagyományos orvoslásban, és az alternatív gyógymód felé fordult. Az édesapja állapota ugyanis az akupunktúrának köszönhetően javult.

Sokáig az intenzív osztályon küzdött az életéért Nyertes Zsuzsa édesapja, de már egyre jobban van az alternatív gyógymódnak köszönhetően. A 84 éves bácsi rosszulléte napján még füvet is nyírt, de később már fel sem tudott állni a fotelből. Az orvosok azonban nem tudták megállapítani, hogy miért került ilyen állapotba, végül korával magyarázták a rosszullétet. Nyertes Zsuzsánál itt betelt a pohár.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"A húgom Amerikából intézkedett, hogy a 2013-ban a világ legjobb kínai orvosának választott doktor megnézze aput. Eddig már ötször járt akupunktúrás kezelésen, és öt kilót sikerült híznia is. Szerencsére a hangulata is egyre jobb. Ezenkívül különböző gyógynövényekből készült tablettákat kap.

Ő hiába nyugdíjas, igazságügyi szakértőként dolgozott, szellemileg teljesen friss,

így nem fogadtam el azt a diagnózist, hogy időskori demenciában szenved. Éreztem, hogy más van a háttérben, ugyan nem tudjuk mi, de az akupunktúrának köszönhetően szépen javul" - mondta a Borsnak Nyertes Zsuzsa, akit ez az eset rádöbbentett, hogy több időt kell a szüleivel töltenie. "Rádöbbentem, hogy több időt kell velük töltenem. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a sok munka miatt háttérbe szorítsuk egymást, hisz fogytában az időnk" - árulta el a színésznő.

Fogamzásgátlás tinédzserkorban: mikor ajánlott?http://www.life.hu/drlife/20160831-a-tinedzserkori-fogamzasgatlas-mikortol-ajanlott.html„Ezek a mai fiatalok" – általában ezzel kezdődnek azok a rosszalló megjegyzések, amellyel az idősebb korosztály tagjai illetik a tizenéveseket. Bár ez nem minden és mindenki esetében helytálló, tény, hogy a mai fiatalok hamarabb kezdik a szexuális életet, mint például a szüleik – emiatt pedig hamarabb is kell velük beszélgetni a fogamzásgátlás és a biztonságos szex fontosságáról is. Dr. LifeOrigoÖrökletes betegség okozhatta Mona Lisa haláláthttp://www.life.hu/drlife/20160831-mona-lisa-halalat-egy-orokletes-betegseg-okozhatta.htmlLeonardo da Vinci rendkívüli részletességgel ábrázolta világhírű festményének alanyát, ami alapján következtetni lehet arra, miért halt meg olyan fiatalon a képen szereplő hölgy. Dr. Life--Erről az asszonyról beszél most a világ – Elképesztő dolgot tett a testévelhttp://www.life.hu/drlife/20160904-linda-bright-68-eves-asszony-mellmutetje-utan-tetovaltatott-elkepeszto-bartosaggal.htmlLinda Bright nagyon szégyellte férje előtt a mellrák utáni műtét hegeit. Ezért nem is mutatkozott előtte melltartó nélkül. Végül elképesztő dologra szánta el magát. Dr. LifeNorthfotoVodkától esett kómába egy 15 éves tinilány – Sokkoló fotók!http://www.life.hu/drlife/20160904-ryleigh-ackle-15-eves-amerikai-lany-komaba-esett-a-vodkatol-durva-kepek.htmlA megrázó fotókat a kétségbeesett édesanya tette közzé a Facebookon. Ezekkel a fényképekkel szeretne figyelmeztetni minden szülőt és gyermeket arra, milyen veszélyt jelenthet az esztelen alkoholizálás. Reméli, az élet és halál között lebegő tinilányáról készült képek sokakat elrettentenek majd. Dr. LifeOrigoAmilyen a cipőd, úgy fáj a hátadhttp://www.life.hu/drlife/20160903-igy-okoz-hatfajast-a-rossz-cipo-gerincbantalmak-ortopedia.htmlSzázból kevesebb, mint tíz embernek egészséges a lába, ehhez pedig erősen hozzájárul a nem megfelelő cipő viselése. Dr. Dobos Márta ortopédus a lábfájás, a derék- és gerincfájdalom és a nem megfelelő cipőviselet közti összefüggésről beszélt. Dr. Life--5 étel, ami biztosan tönkreteszi a fogaidathttp://www.life.hu/drlife/20160903-5-fogzomanc-karosito-elelmiszer.htmlBizonyos ételek és italok nem tesznek jót a fogaknak, sőt kifejezetten károsítják a fogzománc anyagát. A fogorvosok szerint ezek az élelmiszerek kiválthatók, a szuvasodás megelőzhető.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.