Visszatért! Kulka János tegnap este újra színpadon állt

Fotó: Dobos Tamás/kulkajanos.hu -
Kulka János színész stroke
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ebben az évadban ugyan már nem vállal el szerepeket, de ez egyszer kivételt tett Kulka János, akit a betegsége óta először láthatott közönség szombaton este a Katona színpadán.

Áprilisban kapott stroke-ot Kulka János, akin életmentő műtétet kellett végrehajtani. Egy vérrögöt távolítottak el az agyából, ami után folyamatos kórházi felügyeletre szorult. Végül május közepén engedték haza, azóta javul az állapota. A színész a betegségéről először júliusban beszélt; az RTL Klubnak arról nyilatkozott, hogy már jobban van.

"Jól vagyok! Végre jól vagyok! Ne féltsetek engem, ismét minden jó lesz!” – közölte akkor.

Kulka János Fotó: Dobos Tamás/kulkajanos.hu

Most erről élőben is meggyőződhetett a közönség, Kulka szombat este lépett először színpadra a betegsége óta. A Katona József Színházban ő is szerepelt A nagy tapsrend című produkcióban, amelyben a színészek jelmezben adják elő különböző előadások tapsrendjeit.

Ez volt az évadban az utolsó fellépése Kulkának, idén már csak erre az előadásra tért vissza a színházba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.